Phoenix RT, a rocktrió

<p>2011 tavaszán azt írtuk, hogy a Phoenix a Ghymes és a Rómeó Vérzik után a harmadik legismertebb zenekarunk Magyarországon. A 2001-ben alakult csallóközcsütörtöki csapat azóta megszilárdította a pozícióját.</p>

PUHA JÓZSEF

Az együttes novemberben új felállásban és módosított névvel jelentkezett a Nincs ellenszer című harmadik CD-jével. Puss Tamás énekes-basszusgitárossal és Kálmán Ákos gitárossal beszélgettünk.

Jól gondolom, hogy az előző, 2010-es nagylemezetekkel váltatok igazi zenekarrá?

Tomi: A Zárva – Szabadon című album mérföldkő a pályafutásunkban. Végigturnéztuk az elmúlt három évet. Két dalhoz forgattunk videoklipet, az Utolsó lépés és a Játssz még! címűhöz. Mégsem voltunk elégedettek. Sokak szerint a lemez gyengébb, mint a 2007-es Tisztán láss. A 2010-es albumról csak négy szerzeményt játszunk a koncerteken, a többi élőben nem működőképes. Ha most rögzítenénk, biztosan máshogy szólna.

Már csak azért is, mivel azóta sok változás történt a házatok táján.

Tomi: A Zárva – Szabadont még az első felállásban készítettük. Abból csak ketten maradtunk Lépes Ferenc dobossal. 2011-ben távozott Lépes Gábor gitáros, Kósa Árpád jött a helyére. 2012-ben az öcsém, Puss Krisztián Bufi basszusgitáros lépett ki, én vettem át a hangszerét. Kálmán Ákos gitárossal ismét kvartett lettünk. Tavaly augusztusban Árpi is távozott, már nem tudta összeegyeztetni a zenélést a tanulmányaival. Azóta újra trió vagyunk.

A név is változott. Miért?

Tomi: Több együttes létezik ilyen névvel. 2001-ben nagyon mellényúltunk vele. A névmódosítás régóta téma volt. Többen panaszkodtak, hogy nehezen találnak meg minket az interneten. A Phoenixet mindenképpen meg akartuk tartani. Miután a két fő zeneszerző, Gábor és Bufi távozott, elérkezett az idő a névmódosításra. Az RT rocktriót jelent.

Ákos, hogyan kerültél a zenekarba?

Ákos: A Rainy Mood együttesben zenéltem. Az egyik bősi fellépés után odajött hozzám Tomi, s megkérdezte, volna-e kedvem a Phoenixben játszani. Alig jutottam szóhoz, ugyanis a zenekar rajongója voltam. Amikor a fiúk koncertjén az első sorban csápoltam, fel sem merült bennem, hogy egyszer közéjük tartozhatok. S most, tizenkilenc évesen a Phoenix RT tagja vagyok.

Tomi: Az első közös próbát tavaly február végén tartottuk. Abban egyeztünk meg, hogy Ákos júniusban debütál a színpadon. Olyan lelkiismeretesen dolgozott, hogy júniusból április eleje lett. Erősebbek vagyunk vele. Karizmatikus zenész, kiváló rajongótoborzó. Jól megértjük egymást, mintha nem is volna köztünk közel tíz év korkülönbség.

Bizonyára tanultatok a Zárva – Szabadon hibáiból.

Tomi: A Nincs ellenszer című CD-nk kidolgozottabb, kiforrottabb, dallamosabb, lazább, az ének rockosabb. Nekem nagyon bejön a Rómeó Vérzik 2010-es Hadd égjen! című nagylemezének hangzása, ami Ermi munkája, a mi albumunkat is ő keverte. Korábban sokan kérdezték, miért nincs lassú zeneszámunk. Most már van. A Bújj hozzám címűt egy szeptemberi estén írtam, akusztikus gitárra. Gasparik Fecó hangszerelte. A Maradok! címűt hat felvidéki zenésszel énekelem, a lokálpatriotizmusról szól. Úgy gondolom, erős lemezzel rukkoltunk elő. Ha az előzőekkel egy-egy lépcsőfokot tettünk meg, akkor ezzel tízet.

Már a második videoklipet is leforgattátok a CD-hez.

Ákos: A Laza nyári dalhoz készült az első, még múlt szeptemberben. Eredetileg Balatonederics lett volna a helyszín, el is indultunk, egy busznyi ember, de mire odaértünk, zuhogott az eső. Aztán az egyik barátunk kertjében, a medence körül forgattuk. Az új klip a Hangfalakból című szerzeményhez készült, vasárnap este hatkor lesz a bemutatója a hammerworld.hu oldalon.

Azok az együttesek, amelyekkel koncerteztek, milyen hatással vannak rátok?

Tomi: Zeneileg egyre kevésbé hatnak ránk, mert kialakult a stílusunk. Egy kritikus azt írta az új albumunkról, hogy rátaláltunk a saját utunkra. Még ma is sokan mondják, hogy egy-egy dalunk tankcsapdás, roados vagy rómeós, de én úgy érzem, hogy a Nincs ellenszer leginkább Phoenix RT-s. Hasonlóságok persze lehetnek, hiszen egy műfajon belül mozgunk, ráadásul teljesen újat már képtelenség kitalálni.

Év elején általában pihennek a zenészek. Ti is?

Tomi: Nem. December 22-én tartottuk a lemezbemutató koncertünket odahaza, Csallóközcsütörtökben. Elővételben elfogyott az összes belépőjegy. December 28-án zárult a tizenhét állomásos őszi turnénk, Budapesten a Road zenekar előtt léptünk fel. Mostanában többet próbálunk, és készülnek az új dalok is. Február 28-án Dunaszerdahelyen indul a tizennégy állomásos tavaszi koncertsorozatunk, a Kowalsky meg a Vega zenekar vendégei leszünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?