Peter Handke, a „problémás" író 80 éves

Az irodalomba 1966-ban a Közönséggyalázás című avantgárd színdarabbal robbant be, amelyben a színészek azt teszik, amit a cím is sugall. Kaspar című 1968-os drámája, amelyet ő maga „beszédkínvallatásnak” nevezett, a rejtélyes talált gyermek, Kaspar Hauser történetén keresztül az egyéniségét vesztett emberről, a nyelv iránti bizalmatlanságról szól. 1970-ben jelent meg A kapus félelme a tizenegyesnél című kötete, amelynek kisregényeiben a világ újrafelfedezésére és újraértékelésére tesz kísérletet. Ebből a műből forgatta első játékfilmjét Wim Wenders német filmrendező.

Tucatnyi film forgatókönyvét is ő írta, ezek közül a legismertebb a Wenders rendezte Berlin fölött az ég (1987), és ennek tíz évvel későbbi amerikai változata, az Angyalok városa. Több rangos hazai és nemzetközi irodalmi elismerés után 2019-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat „nagy hatású munkásságáért, amely nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát”. Ez a döntés több balkáni országban visszatetszést keltett, mert Peter Handke a délszláv konfliktusban a háborús bűnökkel vádolt egykori szerb elnök, Slobodan Milosevic mellett állt ki, akinek 2006-os temetésén beszédet is mondott. Ebben tragikus sorsú embernek nevezte Milosevicet.

Azzal is általános felháborodást keltett, hogy kijelentette, nem tartja népirtásnak a srebrenciai mészárlást, és szerinte Szarajevó ostromakor sem a szerbek gyilkoltak, hanem a bosnyákok, hogy a szerbekre foghassák a tetteket, indokot szolgáltatva a nemzetközi közösség közbelépésére.