Páva Népi Előadó-művészeti Minősítő

néptánc

A Hagyományok Háza idén másodízben hirdette meg a népi előadó-művészeti alkotások minősítésére vonatkozó pályázatát, amelyre az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából is lehet jelentkezni. A jelentkezési határidő október közepén lejár!

Harmadik alkalommal, ebben az évben másodszor hirdette meg a Hagyományok Háza a népi előadóművészi alkotások minősítésére vonatkozó pályázatát. A Páva minősítés célja egy, a népi tárgyalkotókéhoz hasonló minőségbiztosítási rendszer bevezetése volt. Az előző két felhíváshoz képest jelen kiírás újdonsága, hogy a megmérettetést nem a fővárosi Hagyományok Házában, hanem a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban rendezik, ahol a legjobb mesemondók, néptáncosok és népzenészek produkcióit láthatja a közönség!

Az intézmény tervei szerint az évente két felhívást két színpadi bemutató követi, amely közül egyre továbbra is a fővárosba várják a jelentkezőket, a másodiknak viszont mindig egy vidéki helyszín ad otthont.

Pályázni népzene, néptánc és népmese szakágban összesen 15 kategóriában lehet. A pályázatot benyújtott néptáncegyüttesek, néptáncos szólisták, táncospárok, népzenei együttesek és szólisták, népi énekegyüttesek és mesemondók közül szakmai zsűri választja ki azokat, akik a pályázat második fordulóján, a színpadi megmérettetésen részt vehetnek. A zsűrizés szempontrendszere nyilvános, a Hagyományok Háza honlapjáról letölthető, de kérésre a szervezők nyomtatva is elküldik az érdeklődőknek.

 

Jelentkezési határidő: 2019. október 15., 12 óra.

A színpadi bemutató időpontja: 2019. november 16.

Helyszíne: Gyula, Erkel Ferenc Művelődési Ház

Egyéb információk: [email protected]

https://www.hagyomanyokhaza.hu/pava-minosito/

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?