Kultúra

Párizsból menekült vidéki házába

Két hónap után még három Párizsban, mert így hozta a koronavírus, de amikor már elhagyhatta otthonát, a fővárostól hatszáz kilométerre, egy kis halászfaluban keresett megnyugvást. Frenák Pált, a neves magyar-francia táncos-koreográfust több mint féléves távollét után most egy filmszerep csalogatta haza, Budapestre.
Szabó G. László

2020. augusztus 2. 19:00

Frenák Pál
Frenák Pál: „Az elmúlt hónapokat a letisztulás időszakának nevezném, már egy kicsit máshogy tekintek a hivatásomra.” (Szkárossy Zsuzsa felvételei)

Fabricius Gábor első játékfilmjében kapott fontos szerepet, de már készül az új darabjára is, amelynek ősszel, a Magyar Nemzeti Táncszínházban lesz a bemutatója.

Hol keressem a térképen azt az idilli helyet, ahol Párizsból kivonulva nagyokat pihent?

Fent, az Alpokban, közel a svájci határhoz, Grenoble, Lyon és Genf között. Ott a legnagyobb és legvadabb francia tó. Messziről úgy tűnik, belőle nőnek ki a hegyek. Kedves kis fürdőváros ez, az ablakból az egész tavat belátom.

Alkotói fázisa közepén hol kap több impulzust? Párizs lüktető szívében, vagy a Bourget tó megnyugtató csendjében?

A kontrasztra is szükségem van. A felfokozott lelkiállapot és a nyugalom szintézisére. De úgy igazából már a hegyek vonzanak. Azok is olyan kétezer méteres magasságban. Ott a letisztulás. Párizshoz a lányom és a feleségem köt, de a kreatív munkához szükséges impulzusokat már másban és máshol is megtalálom. Előbb a járvány miatt ragadtam Párizsban, aztán kórházba került a feleségem. Egy hónapig ápoltam őt. Akkor nem is tudtam magammal foglalkozni. Naponta bejártam hozzá, főztem rá, vittem neki az ebédet, míg a végén én is beteg nem lettem. De rajtam már nem volt aki segítsen. Magamnak kellett kimásznom az egészből. Olyan izomgörcseim voltak, hogy azt hittem, belepusztulok. Aztán felépültem. Az egyik nap még magas lázam volt, de másnap már jógáztam. Egy hónap kellett hozzá, hogy felerősödjek. Aztán meggyógyult a feleségem is, és szép lassan beindult körülöttünk az élet. Sokat segített a tenger is, ott tisztult ki a tüdőm, így már én is dolgozhatok.

Miután elcsitult a járvány, könnyen visszaállt Párizs a régi kerékvágásba?

Annyira könnyen, hogy az emberek már ugyanúgy rohangálnak, mintha mi sem történt volna. Engem ez borzasztóan aggaszt. Félek, hogy semmit nem tanultunk az elmúlt hónapokból. Futunk, rohanunk. Fegyelmezetlenek és figyelmetlenek vagyunk. Újra tömegeket látok mindenütt, két perc alatt be akarjuk pótolni, amit elmulasztottunk, megszerezni, amit veszni hagytunk. Engem ez megriaszt. A tóra is már csak akkor megyek ki, amikor senki nincs ott. Eldugott hely ez, de néha már itt is sokan vannak. Lassan nem lesz hova menni, ha félre akarunk vonulni.

Januártól nem volt Budapesten. Hét hónap után most jön először. Hiányzott a város, ahol felnőtt?

Annak idején, amikor elhagytam Magyarországot, öt év után jöttem haza először. Öt év után hat hónap – semmi! Iszonyú gyorsan eltelt. Mivel tragikus időszakon vagyok túl, elvesztettem otthon az édesanyámat, őszintén mondom, nem is bántam egy kicsit sem, hogy távol vagyok Budapesttől. Közben persze irtózatosan hiányzott a város. Meginni egy sört Unicummal a Rákóczi úton… igen, azt a hangulatot, azt az energiát sehol nem találom meg, amit a pesti utcákon.

Párizsban sem?Imádom Párizst, de nem. Párizst lehet szeretni vagy nem, szidni vagy nem, túlmisztifikálni is, Pesten akkor is minden más. Ezek megmagyarázhatatlan dolgok. Úgy látszik, a gyökerektől nem lehet szabadulni. Josephine Baker énekli egy sanzonjában: „Két nagy szerelmem van, a hazám és Párizs.” Ezzel én is így vagyok.

„A munkában alázatos vagyok”
„A munkában alázatos vagyok.”

Egy író vagy egy költő négy fal között is végezni tudja az alkotómunkáját. A festő és a szobrász a műtermében. Az elmúlt hónapok bezártsága őket aligha gátolta az alkotásban. A koreográfus fejben komponál, ezért gondolom, ön sem szenvedett olyan nagyon a járvány okozta kötöttségektől.

Számomra egyáltalán nem volt borzasztó az elmúlt időszak. Tudom, hogy az előadóművészek közül sokan nehéz anyagi helyzetbe kerültek, de még ha megköveznek, akkor is ki kell mondanom, hogy amilyen túlfogyasztást látok, olyan nagy a túltermelés, a produkciótúltengés is a kultúrában, azon belül pedig a kortárs táncban. Vannak koreográfusok, akik évente három-négy darabot kitermelnek, holott nem szükségszerűségből alkotnak. Nincs is idejük az igazi elmélyülésre. Azoknak a kreatőröknek viszont, akik nem sorozatban gyártják a darabokat, mint például én, kimondottan hasznos volt ez a csend. Volt lehetőségük hosszasan elgondolkodni azon, hogy miképpen folytassák a munkát. Engem az sem zavarna, ha még fél évig nem csinálhatnék semmit. Úgy érzem, most kezd bennem megteremtődni valami új. A Tricks & Tracks előtt majdnem másfél évre elvonultam Japánba. Addig nem kreáltam. Csak miután találkoztam Kazuo Ohnóval, a világhírű japán táncossal. Eljártam különböző ottani tradicionális színházi előadásokra, és felmentem a hegyekbe, eldugott kis falukba, ahol néztem az embereket, s közben megtanultam befelé figyelni. Ez sok mindenben segített, és lélekben is szükségem volt rá. Pedig sokszor feltört bennem a félelem. Izgultam az ismeretlen miatt. Engem is kémleltek az emberek. Az volt az érzésem, hogy mindenki átlát rajtam, mindent tudnak rólam, egyedül vagyok, kiszolgáltatottan. Ezen túl kellett jutnom, meg kellett nyugodnom. Aztán elkezdtem figyelni a természetet. Mindig azokat a helyeket kerestem, amelyek távol voltak a nagyváros forgatagától. Ott is kicsit „karanténban” voltam. Főleg lelkileg. Ez a mostani elzártság szerintem nagyon sok művésznek adott időt az elmélyülésre, a gondolkodásra, amiből remélhetőleg jó dolgok születnek. A vulkán is sokáig fortyog, mielőtt kitörne. A kommunista rendszerben is ez volt. Felgyülemlett a sok energia, aztán hirtelen utat tört magának, és kirobbant. Nálam a Tricks & Tracks volt ilyen. Lehetett szeretni vagy nem szeretni, de volt benne egy csomó információ és egy letaglózó látvány, ami a tartalommal együtt sokakat megérintett. Az elmúlt hónapokat a letisztulás időszakának nevezném, ami azért volt fontos számomra, mert mostantól egy kicsit máshogy tekintek a hivatásomra.

Mire gondol konkrétan?

Eddig sem alkudtam meg semmiben, és ezután sem fogok. Megerősödött bennem a tudat, hogy az első megérzés a legfontosabb. Nem kell időt fecsérelni arra, akiről rögtön sejtem, hogy nincs értelme foglalkozni vele. Később ugyanis minden esetben kiderült, hogy befürödtem az illetővel vagy akár egy bizonyos dologgal. Most már azt mondom: túl rövid az élet ahhoz, hogy időt vesztegessek mások meggyőzésére a művészet lényegét illetően. Azt úgysem tudnám teljes mértékben elmagyarázni. Ezért inkább az önmagunkban való elmélyülést tanácsolom, az egyedül létezést, a senkibe sem kapaszkodást. Sokszor semmit nem kell csinálni, csak odamenni és ott lenni, de nagyon erősen. Én ezt akkor tanultam meg, amikor hatéves koromban a gyermekotthonban hagyott az anyám. Ott álltam egyedül, és meg kellett tanulnom felépíteni magam a semmiből, a lelki sérülésből, a fizikai elhagyatottságból, a szeretetnélküliségből. A semmiből. Ma már tudom, hogy nem kötődhetek olyan emberekhez és olyan helyekhez, akikkel és ahol sem a testem, sem a lelkem nem érezné szabadnak magát. Tegnap is kimentem a stégre, és mellém állt valaki. Azonnal éreztem, hogy három-négy méterrel odébb kell mennem. Rossz hatással volt rám, nem volt jó az energiája.

Őszi bemutatójáról most, a nyár közepén mennyit árul el?

Rendhagyó koreográfiát gondoltam ki a Magyar Nemzeti Táncszínház klasszikusnak egyáltalán nem nevezhető terébe. Az egy hangárszerű épület, amely az oszloprendszerével inspirált. Egy óriási pókhálót szövetek, amely a színpadból indul az oszlopokra kihúzva, a nézők feje fölé. A pókok világa régóta izgatja a fantáziámat. Nagyon nagy lehetőséget ad a kreálásra. A nőstény ugyanis felfalja a hímet, aki őt megtermékenyíti… már ez is milyen érdekes! Vagy hogy a saját nyálukból csinálnak fonalat, amelyen leereszkednek. A pók azonban csak az elrugaszkodást jelenti nálam. A hálórendszer is csupán inspiráció. Beleszövöm majd a koreográfiába azt is, ami a koronavírusból szintetizálódik bennünk. Ahogy egy rendszer behálózza a világot. Nagyon vigyázni kell arra, hogy az ember mit termel ki magának, s mi az a határ, amit ha átlép, önmagát pusztítja el. Az önmagát felemésztő társadalmi rendszert szeretném ábrázolni, amelyben az ember, ez a csodálatos teremtmény elfelejti, honnan indult. Vertikális, horizontális és spirális mozgásrendszert alakítok ki, olyat, amilyet még nem láttam senkinél. Ehhez komoly koreográfiai és technikai tudás kell, ami átöleli a klasszikus táncot, a folklórt és a kortárs táncot. De kell hozzá nyitottság is, bátorság is, architekturális látás is. A végén mindig én vagyok az első, aki rácsodálkozik arra, amit csinál.

Táncosként egyetlen koreográfussal dolgozik: önmagával. Most majd alá kell vetnie magát egy filmrendező elvárásainak.

A munkában alázatos vagyok. Amikor a saját szólómon dolgoztam, és Nelson Reguera, a táncosaim egyike kívülről instruált, mindig megadtam magam. Amikor azt mondta, lassítsak, lassítottam, és jobb is lett ezáltal a szólóm. De az egyéniségemet akkor is megőriztem.

Még valami…

Siketnéma szülők nyolcadik gyermeke. Amikor meghalt az édesapjuk, az állam úgy döntött, árvaházban a helyük, magára maradt, hátrányos helyzetű édesanyjuk nem tudná felnevelni őket. Anya és hatéves gyermeke ott álltak az intézet kapujában, és a búcsúzásnál mindkettőjüknek a szíve szakadt meg. Frenák Pál lelkét egy életre megpecsételte ez az érzés.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Pozsonyeperjes

Megmentenék a pozsonyeperjesi malmot

Hegyéte

Vélemények ütköztek a hegyétei ipari park ügyében

Komárom

Virtuális tanévnyitó a Selye Egyetemen

Marek Krajčí
Frissítve

Krajčí: Fokozatosan romlik a járványügyi helyzet Szlovákiában

A polgármesterekkel a megalakítandó stratégiai területi csoportokról tárgyaltak

Ülésezett a Déli Régió – stratégiai területi csoportok alakulnak

dac szurkolókd

VIDEÓ: Így ünnepelték a játékosok és a szurkolók a DAC győzelmét

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.