Párizs és a pszichoanalízis

Április végétől pedig egy jóval távolabbi helyen, Londonban a XX. század elejének egyik legmeghatározóbb és legvitatottabb szellemi hatásáról, a pszichoanalízisről és annak magyar holdudvaráról tekinthetnek meg kiállítást az érdeklődők.

Párizs szinte magyar költőváros: Ady Endre fájdalmas zarándokhelye, vissza-visszarántó kultúrmágnese, fényben és vérben úszó szent Bakonya; József Attila üres zsebű Sorbonne-ja, ámító szimbólumával, az Eiffel-toronynyal, amely „bebúvik paplanos ködökbe”, és ahol „ha lány vagy, megcsókol a rendőr / s az illemhelyen nincs ülőke”; a város, ahol Illyés Gyula töltött „igen szegény sorban” öt évet, ami alatt nemcsak az ifjúmunkás-mozgalmmal ismerkedett meg, hanem hatására kezdett elmélyültebben foglalkozni az irodalommal; na meg Márai Sándor újságírós-kávéházas Párizsa – és így tovább, a sor szinte végtelen. Számos élményanyaggal és remek műfordítással lennénk szegényebbek, ha a frankofón kultúrfölény e pezsgő(s) metropolisza nem vonzotta, nem csábította volna a magyar írókat. Találó a cím: Párizs nem ereszt el.

Század eleji íróinknak Párizs mellett Sigmund Freud volt a másik nagy felszabadító élményük. A londoni kiállítás valójában egy konferencia kísérőrendezvénye, amelyen a magyar pszichoanalitikus mozgalom jeles orvos képviselőin (Ferenczi Sándor, Melanie Klein, Bálint Mihály) kívül felidéződnek a Ferenczi köré csoportosuló, analízis iránt érdeklődő magyar írók-költők is. A rövid tárlat abban a házban látható (Maresfield Gardens 20, Hampstead), amelyben a pszichoanalízis alapítója élt 1938–39-között, kurátora pedig az a Mészáros Judit, aki egyebek mellett több, irodalom és pszichoanalízis kapcsolatát kutató könyv szerzője-szerkesztője.

És íme, egy újabb fehér folt a századelő irodalomtörténetében. Miközben ugyanis a Nyugat-generációknak komoly szerepük volt a pszichoanalízis népszerűsítésében, s némi túlzással szólva Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Karinthy Frigyes, Füst Milán és az egy személyben orvos-író-páciens Csáth Géza a pszichoanalízis irodalmi hírvivőinek nevezhetők (nem véletlen, hogy Krúdy Szindbádjának Huszárik Zoltán-féle változatával nyit a konferencia), nos ugyanennek a generációnak a pszichoanalitikusokkal való kapcsolatai a magyar közvélemény számára sokkal rejtettebbek, sokkal kevésbé nyilvánvalóak, mint Párizs irodalomra gyakorolt hatása. Azt hiszem, jobban értenénk szenzualitás és szexualitás, nyelv és szándék, elfojtás és tudatosan megtagadott vonzalom motívumait, ha kicsivel többet tudhatnánk Freud század eleji, tehát legközvetlenebb szellemi hatásáról. A budapesti klasszikus pszichoanalitikus iskola egyes tagjai már a Világraszóló magyarok Millenáris parkbeli kiállításán is helyet kaptak – úgy tűnik tehát, a jelenség mégiscsak utat tör valahogy a köztudat felé.

Biztos, hogy mindkét kiállítást kicsit a kultúrpolitika, a tudatos nemzetimidzs-építés is motiválta, hogy Magyarország megmutassa: kultúra és szellem tekintetében túl hosszú ideje és túl szorosan kötődünk a nyugati civilizációhoz, semhogy a kapcsolatokban a szögesdrótos bezártság negyven éve helyrehozhatatlan károkat tudott volna okozni. Lehetnek azonban összetettebb okok is a háttérben. Például az, hogy noha mind Párizs, mind Freud közismert témának számít az irodalomban, mi több: legendás helynek és témának, a századelőről valójában nagyon sok mindent nem tudunk. Mindez nem pusztán azért van így, mert 1945 után a magyar irodalmi élet és hagyomány politikától befolyásolt kényszerpályán mozgott (lásd a kötelezően szeretnivalóvá tett József Attilát, a köteteiben magyarságverseitől megfosztott Babitsot, a Kiadói Főigazgatóság ravasz cenzúráját, a politikailag preferáltak meg paralizáltak „aczélos” listáját stb.), aminek következtében nem dolgozódott föl rendesen a XX. század eleji modernitás problémája, hanem azért is, mert az 1900-tól tartó gyönyörű szép irodalomtörténeti korszak fejlettsége 1939 előtti szempontok szerint is csak viszonylagosnak mondható (a század eleji próza, például Krúdy, Kosztolányi vagy Márai modernsége ma is izgalmas vitatéma lehet). Párizs és Freud magyarországi irodalmi viszonyrendszere még csak részben föltárt terület – ezért is üdvözlendő mindkét kiállítás.