Párbeszédhelyzetek és -terek

Meglehet, a szlovákiai irodalmi periodikák is teszik a dolguk, ám megfelelő intézményi és anyagi háttér híján vagy koncepcióik fogságában csak alkalmanként s töredékesen képesek úgy párbeszédbe hozni szövegeket, hogy ezzel egyszersmind az olvasót is lázba hozzák. A Literatura ez évi 2. számának felvidéki összeállítása elé bevezetőt író H. Nagy Péter fején találja a szöget, amikor rámutat arra, hogy az egymástól teljesen eltérő Irodalmi Szemle, a Kalligram és a Szőrös Kő (meg a Fórum Társadalomtudományi Szemle) „közös vonása, hiányossága, hogy nem tud felmutatni olyan kritikarovatot, amelyben az irodalomról való beszéd különböző nyelveinek interakciója kísérné a recenzált művek befogadástörténetét”. Könnyen belátható, milyen dialógusra számíthat a jobb sorsra érdemes szlovákiai illetőségű olvasó és az ugyanitt megjelenő könyv, ha a szakmai párbeszéd súlypontjai mindinkább magyarországi fórumokra helyeződnek át. Sajnos, a határok nyitottsága, a globalizáció, de a mindennapi gyakorlatban még az ezeknél is hatékonyabb világháló sem hárítja el annak veszélyét, hogy a szlovákiai magyar befogadó menthetetlenül elszigetelődjék. Az arra (a párbeszédre) érdemes könyv még megtalálhatja útját a neki méltó szerepet biztosító játékterületekre, ám a mindenféle interakcióból egyébként is kirekesztett és magát kirekesztő hazai olvasó aligha jut el e számára ismeretlen és nehezen megközelíthető létesítményekig, s főként nem válhat az ott folyó cselekmények tevékeny részesévé, legfeljebb a szerencséjében bízhat, abban tehát, hogy az onnan véletlenszerűen átszüremlő eredmények időszaki regisztrálásával próbálja magát játékba hozni. Ennek a lázas és hiábavaló igyekezetnek azonban már vajmi kevés köze van a fent említett lázhoz, s még kevésbé a játékhoz: az ilyen olvasó nemhogy labdába nem rúg, labdaszedegetőként sem lesznek különösebb sikerélményei. Ez a folyamat és következményei már jó ideje érzékelhetők-tapasztalhatók, de a Literatura legutóbbi számának nagyszerű összeállítása – anélkül természetesen, hogy ez volna a célja – a felismerés erejével láttatja.

A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének negyedévenként megjelenő folyóirata (főszerkesztője Pomogáts Béla, a szerkesztőbizottság elnöke Kulcsár Szabó Ernő) vonatkozó számának csaknem a felét teszi ki az a „felvidéki válogatás”, melyben négy tanulmány olvasható. Szerzőik: Bárczi Zsófia, Keserű József, Polgár Anikó és Németh Zoltán; a válogatás indítékait és intencióit az összeállító H. Nagy Péter fejti ki, megrajzolva a szerzők és területük arcélét külön-külön és úgy is, mint a Sambucus Irodalomtudományi Társaság tagjaiét (azokét is, akik ebben az összeállításban nem szerepelnek), egyúttal pedig ugyanezen a szűk kis területen legalább olyan nyomatékkal jelzi a tagok és a Társaság jelentőségét, mint az ezt követő tanulmányok, mert azt állítja: „olyan értelmezőközösség van kialakulóban a Felvidéken, amelynek – felkészültségénél fogva – évtizedek óta először van meg az esélye arra, hogy felszámolja magyar nyelvű irodalom és szlovákiai magyar kritika egyidejűtlenségét, teret nyitva a szakmai narrációra és argumentációra épülő konstruktív kritika válfajainak.”

A szóban forgó négy tanulmány bemutatása ilyen korlátolt területen nem lehetséges, ilyesmire vállalkozni olyan, mint mondjuk, pár mondatban elmondani, miről szól négy elbeszélés, de fénymásolt változatuk terjesztésének már tanúja voltam, s talán abban is bízhatunk, hogy az Irodalmi Szemle – legjobb hagyományát folytatva – a Tallózó című rovatában előbb-utóbb leközli őket, amint erre már néhány Alföld-, Bárka-, Szépirodalmi Figyelő- és Tiszatáj-beli kritika és tanulmány esetében volt példa. S persze, eddigi tapasztalataim szerint legalábbis, az is elképzelhető, hogy ezek a szövegek a szerzők más tanulmányaival kiegészülve vagy további Sambucus-tagok írásaival együtt, könyvvé bővülve jelennek majd meg valamelyik párbeszédképes, a műhelymunkát ismerő kiadónknál. Mindenesetre azok számára, akik keresik – hogy tudják, mit keressenek – nem árt közölni, hogy Bárczi Zsófia A Pendragon legenda című Szerb Antal-könyvet elemzi, a regény műfaján keresztül, Polgár Anikó a modern kori Catullus-fordításokat, szűkebben három alakzatukat (a háziasító, a beolvasztó és a „pontos” fordítói eljárást) vizsgálja. Vázlatként jegyzi, de sokrétű befogadói indítékokat követ egy holocausttémájú regény elemzésével Keserű József, Németh Zoltán pedig elméletnek és valóságnak a szövegbe való bevonását elemzi magyar, szlovák és cseh nyelvű prózákban.

Ennyit erről az irodalmi tömbről, melyhez hasonlóval mostanság a Kalligram ez évi 5. (májusi) számában találkozhatott az olvasó, aztán a könyvhétre (szintén a Kalligram Könyvkiadónál) megjelent Kor/szakhatárok című tanulmánykötetben, a legutóbbi példával pedig a Bárka 6. (decemberi) száma szolgál. Nem sok ez, sajnos, de annál azért jóval több, semhogy itt ennyire reflektálatlan maradjon, s jelzésértékű, hogy az elmaradt visszhangért egy ideje már nem a kritikusok okolhatók. A mostani, Literatura-beli tanulmány-összeállításra visszatérve: idézett bevezetőjében H. Nagy Péter elképzelhetőnek tartja, hogy „ha majd valaki az ezredforduló kritikatörténetének felfejtésére vállalkozik, akkor a szlovákiai magyar nyelvű irodalomértés kibontásakor” óhatatlanul a Sambucus Társaság történetét is írja majd.

Visszatérve az olvasóhoz: én ezzel „a szlovákiai magyar nyelvű irodalomértés”-sel kapcsolatosan elképzelhetőnek tartom, hogy a fogalomba a szlovákiai magyar olvasó már nem tartozik bele. Nem párbeszédképes. Sajnos, ugyanígy nem partnere a szlovákiai magyar intézményrendszer sem; legkevésbé az írószövetség, mely természetes közvetítője lehetne ennek a humán értelmiségnek, de hosszasan sorolhatnám, mi minden hiányzik ahhoz, hogy az együttgondolkodás potenciális résztvevői könnyen és természetesen egymásra találjanak. Mindenképp szükség volna olyan hazai fórumokra, melyek folyamatosan azon fáradoznának, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsák ennek a hozzáértő, hivatott közösségnek, melyhez jelenleg hiányzik a közösségi, megtartó talapzat. Persze, ehhez elébb ki kellene fürkészni, kik is ők, és mit csinálnak. A Literatura 2002/2. száma ebben is irányadó lehet.