Oxigénautomata

Nemrég bukkant fel a sajtóban a hír, mely szerint az egyik legszennyezettebb világvárosban, a kilencmilliós thaiföldi Bangkokban az utcai büfékben oxigénpalackokat szereltek fel. ĺgy a járókelők s a rendőrök bármikor vehetnek egy kis tiszta levegőt, majd felfrissülten folytathatják útjukat. Húszpercnyi légzésért átszámítva nagyjából 100 koronát kell fizetni.

A rendszeres és mély lélegzetvétel szüksége sokkal többet fejez ki, mintsem magát a puszta légzési tevékenységet. Kifejezi az ember függőségét valami rajta kívülitől, valami olyasmitől, ami felülmúlja őt, ám amire ugyanakkor bizonyos rendszerességgel égetően szüksége van. A rendszeres lelki és testi energiaáramlásért könyörgünk minden Miatyánkban: hogy az Isten adja meg nekünk a MINDENNAPI KENYERÜNKET, és hogy adja meg már MA is. Nem ünnepi falatkákat, desszertet kérünk, hanem az élethez szükséges „létminimumot”. Jézus az e vasárnapi evangélium szerint sem tagadja, hogy nélküle nem tudunk élni, hiszen ő a „kenyér, aki a mennyből szállt alá” (Jn 6, 42). Pontosan úgy, ahogy a bangkoki járókelőknek szükségük van szennyezett városuk kellős közepén egy szippantás oxigénre, a modern társadalom szennyezett légkörében szüksége van minden embernek egy „karaj isteni kenyérre”, hogy haladni tudjon – mégpedig helyes irányban – a lelki fejlődés útján.

A lelki kenyér egyébként az ember anyagi élelemhez s az anyagi értékekhez való hozzáállását is harmonizálja, kiegyensúlyozott hozzáállást és egészséges távolságtartást biztosít számára. Egyébként úgy járhatna, mint az a 14 éves japán iskolás, aki barátaival egy televíziós gyorsevő versenyt utánzott. Mohó habzsolása kellős közepén egyszer csak a mosdóhoz rohant, és mindent kihányt. Három hónapig feküdt kómában, soha többé nem tért magához. Az orvosok már csak azt állapíthatták meg, hogy a televíziós show-műsor által inspirált fiú „halálra ette magát”... Ha tehát az evés öncélúvá lesz, a felesleg fura játékává, ha megszűnik valódi célját teljesíteni, romboló erővé válik.

Éppen ezért kell, hogy a MINDENNAPI KENYÉR vallásos kérelme az alázat kifejezője legyen. Hiszen ezzel ismerem el, hogy egyedül, csak magamra utalva életem egyetlen napját sem vagyok képes teljességében megélni. Elismerem, hogy a „mennyei kenyér” nélkül minden összedől, összekuszálódik körülöttem, hogy a kisistenek kiszorítják életemből az egy igaz Istent. A szennyezett környezet kezd normálisnak és természetesnek tűnni, s az „isteni oxigén” utáni vágy kialszik lassan. A nap Isten nélkül, az ő „mindennapi kenyere” nélkül olyan nap, amikor én Istenre vágyom hasonlítani, aki pedig az egyetlen tökéletesen független lény. ĺgy aztán egyetlen nap sem vihet igazán előbbre az isteni kegyelemtől oxigéndús lélegzetvétel nélkül.

Az alázaton kívül a mindennapi étek kérése bizalmat is jelent: ha én alázatosan elfogadom a Teremtőtől való függőségemet, még mélyebben felfedezem az ő határtalan nagyvonalúságát. Mégpedig, hogy ő nem csupán egy alkalmi, ünnepi vendég, hangzatos érzelem, valamiféle lelki protézis azokra a pillanatokra, amikor minden csütörtököt mond. Hiszen a MINDENNAPI KENYÉR kérése rendszeresen a jelenhez köt, mégpedig éppen az „add meg nekünk MA” szavaival.

Egy konferenciára várta japán kollégáját a reptéren a német rendező. Mikor kiléptek a csarnokból, látták az autóbuszt, a német karon ragadta a japánt, és jót futva épphogy elérték. „Nagyszerű – lihegett a német –, nyertünk tíz percet.” „És vajon mit fogunk vele kezdeni, kolléga úr?” – érdeklődött a vendég. Valóban – rohanunk, lihegünk, elérünk, lekésünk (ráadásul mi magunkat győztük meg arról, hogy foglyai vagyunk a mókuskeréknek), de... Mit fogunk kezdeni a nyert idővel s az elért rendezvényekkel?

Mikor Teréz anya elhatározta, hogy a reggeli szentségimádást fél óráról egyre hosszabbítja meg, voltak nővérek, akik tiltakoztak, mondván, hogy már így is alig győzik a munkát. A gyakorlat azonban Teréz anyát igazolta. Az egyórás reggeli áhítat Jézus előtt, az egyórás „lelki lélegzetvétel”, az ő önfeláldozó szeretetének közelsége még több erőt adott a nővéreknek a szegények ápolásához. Újra csak beteljesedett Jézus ígérete, hogy a hozzá hűek számára ő lesz a mindennapi kenyér: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket” (Mt 11, 28).

A szerző római katolikus pap