Ötszáz milliót már hozott

Már a világpremier előtt rekordot döntött A gyűrűk ura filmtrilógia első része, hiszen az interneten az első trailert a megjelenése utáni 24 óra alatt 1,7 millión töltötték le.

Már a világpremier előtt rekordot döntött A gyűrűk ura filmtrilógia első része, hiszen az interneten az első trailert a megjelenése utáni 24 óra alatt 1,7 millión töltötték le. A film a bemutatót követően legfőbb konkurensét, a Harry Potter és a bölcsek kövét mindenütt verte: az Egyesült Államokban négy hete őrzi első helyét a népszerűségi lista élén; eddig összesen 228 millió dollárért váltottak rá jegyet; a világ más tájain szerzett bevételekkel így már több mint 500 millió dolláros eredményt könyvelhetnek el a film készítői. Magyarországon a film minden idők legsikeresebb premierhétvégéjét mondhatja magáénak, négy nap alatt több mint 160 ezren látták; Csehországban szintén a premier-sikerlista élén landolt, 118 ezren váltottak rá jegyet. Csak a miheztartás végett: film Csehországban premierhétvégén még sosem lépett át a százezres határon. (i-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?