Öt film, melyről unokáink is beszélni fognak

Kétségkívül korunknak is megvannak az olyan filmjei, mint Orson Welles Aranypolgára, Alfred Hitchcock Psychója vagy Francis Ford Coppola A keresztapája, melyek a maguk műfajában egyedülálló, máig sokat emlegetett alkotások. De vajon melyek azok a mozik a közelmúltból, melyekről ötven év múlva is beszélni fognak? A következőkben nem az elmúlt tíz év legjobb filmjei közül válogatunk, hanem azokból, melyek megfelelhetnek a klasszikussá válás kritériumainak.

Kezdjük a sort Guillermo del Toro 2006-os, Oscar-díjas alkotásával, A Faun labirintusával. A Franco-érában játszódó, horrorisztikus elemekben bővelkedő drámai fantasy kétségkívül minden olyan minőséget felvonultat, amely garantálja, hogy évtizedek múlva is ugyanolyan hatást gyakoroljon, mint a bemutatásakor. A nyomasztó hétköznapok elől a ház mögötti titkos labirintusba menekülő Ofélia története egyszerre aratott sikert a kritikusok és a nézők körében, három Oscar-díjjal tüntette ki az amerikai filmakadémia, míg világszerte a legrangosabb filmfesztiválokon közel száz díjjal jutalmazták. „A keretes szerkezetű történet gyönyörűen egyensúlyoz a fantázia és a valós világ között, miközben egyre az a kérdés jár a fejünkben, lehet-e, hogy a két világ közül csak az egyik létezik” – írja a filmről egyik méltatója. Már a kezdet meghökkentő: a földön fekvő, vérző kislány kicsordult vére visszaszivárog. A narrátor közben egy történetbe kezd: a föld alatti királyságban élő kislány, aki az emberi világot álmodja, egyszer átszökik az emberek világába. A napfényben elvesznek az emlékei, elfelejti, valójában kicsoda, beteg lesz, majd meghal. Ám apja, a király tudja, hogy egyszer újjá fog születni emberi alakban, és akkor visszatérhet a saját világába. Eddig a mese, s máris megérkezünk a film valóságába: 1944 Spanyolországába. A polgárháború véget ért, az új rend létrejött, már csak az ellenállók csapataitól kell megszabadulni. Ofélia, a főszereplő ebben a történelmi helyzetben érkezik meg terhes édesanyjával egy vidéki tanyára. Mostohaapja, a fasiszta Vidal kapitány innen szeretné az utolsó csapást mérni az erdőben bujkáló ellenállókra. Ofélia pedig az erdőben lel rá annak a másik világnak a jelzéseire, amely minden pillanatban figyeli elveszett királykisasszonya lépteit… Del Toro jól tette, hogy nem kötött kompromisszumokat, bár sokkal nagyobb költségvetésből dolgozhatott volna, ha elfogadja Hollywood ajánlatát – olyan mesét, olyan képi világot vetített elénk, amely évtizedek múlva is érvényes lehet.

Hasonló a helyzet Alejandro G. Inárritu tavalyi sikerfilmjével, a Birdmannel, mellyel kapcsolatban nincsenek kétségeink, hogy biztos helye van a jövő klasszikusai között. Az egykori filmsztár története, aki maga mögött hagyva a hollywoodi álomgyárat a Broadwayn kíván rendezőként szerencsét próbálni, a bátor és egyszerre egyedi koncepció (nincs vágás a filmben), tökéletes szatíra, nem utolsósorban kimagasló rendezői és operatőri munkával és emlékezetes alakításokkal. Közel kétszáz fesztiváldíj, köztük a legjobb film Oscarja már önmagában erős ajánló. 

Az Oscar-díjaknál maradva: 2011-ben 3 aranyszoborral távozhatott az év legfontosabb filmes eseményéről a Közösségi háló. Bár előzetesen sokan úgy vélték, túl korai még filmre vinni a Facebook történetét, Aaron Sorkin (forgatókönyvíró), David Fincher (rendező) és Trent Reznor (zeneszerző) triója rendkívül erős produkciót tett le az asztalra. A filmnek elsősorban kordokumentum jellege miatt van esélye a klasszikussá válásra, ugyanis egy olyan sztorit mesélt el – nem mellesleg magas színvonalon –, mely a világszerte milliók életét megváltoztató, a kommunikáció egészét megváltoztató jelenség hátterét mutatta meg.

Egészen más kvalitásai végett lehet esélyes a klasszikussá válásra a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetésfilmje, a Mad Max: A harag útja. George Miller 36 év után, 2015-ben visszatért az általa teremtett franchise posztapokaliptikus világához, és egyértelműen maga mellé állította a szakmát, annak ellenére is, hogy a film története voltaképpen egy mondatban összefoglalható. A lélegzetelállító vágások, a rendkívüli látvány, az egész filmet átható atmoszféra, a legapróbb részletekig kidolgozott világ és a digitális érában egyedülálló kaszkadőrjelenetek azonban olyan egységet képzenek, amely hosszabb távon is garantálhatja, hogy A harag útja az akciófilmek referenciájává váljon. Mindezek mellett nem mehetünk el szó nélkül Charlize Theron már most ikonikussá vált karaktere, a közel kétszáz filmes díj és a 6 Oscar-díj mellett sem.

Ahhoz, hogy klasszikussá válhasson egy filmalkotás, minden egyéb feltétel teljesülése mellett arra is szükség van, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon. Mindenki ismeri Don Corleonét, a Psycho legendás zuhanyzós jelenetét vagy a Casablanca csókját. Ennek a kritériumnak nem igazán felel meg listánk utolsó filmje, A nagy szépség, azonban minden más érdeme méltóvá teszi arra, hogy hosszú évek múlva is beszédtéma legyen a filmkedvelők körében. A legjobb külföldi film kategóriájában 2014-ben Oscart nyert alkotást egyedülálló atmoszférája, Luca Bigazzi pazar operatőri munkája és a gazdag szövetű dialógusok emelhetik a legnagyobbak közé. Ha Fellinit klasszikus rendezőként tartjuk számon, Paolo Sorrentinónak és filmjének is minden esélye megvan erre.

Horváth Gergő