Oscarért mennek a Donhuánok

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Ám amint a film címe is sejteti: a két nem közti szerelmi fellángolásokat, titokban tartott kapcsolatokat, finom udvarlásokat és szemérmes reménykeltéseket ezúttal szokatlan környezetbe, a színház világába, operai díszletek közé helyezte. Nem mintha a műfaj megszállottja lenne, bár rendezett már néhány operát (Csehországban és külföldön is), és van néhány kedvenc áriája. Saját bevallása szerint mégis inkább azért mondott igent az operaházi felkérésekre, mert az előadás terhe nem az ő vállát, hanem a karmesterét nyomja, a munkájáért kapott tiszteletdíj pedig jóval nagyobb, mint amennyit a prózai társulatok fizetnek.

Hét évvel az Őfelsége pincére voltam bemutatója után Jiří Menzel elkészítette új filmjét, amelynek központi alakjai – ki-ki a maga módján – kapcsolódnak egy kisvárosi operaegyüttes készülő előadásához. A történet főhőse az ottani főrendező (Jan Hartl), aki sokkal fifikásabb annál, minthogy magát a műfajt túlságosan komolyan vegye. Társulatában különböző karaktereket látunk. Van egy zseniális, fiatal énekese (Jan Hnyk), egy ambíció nélküli baritonistája (Jiří Hájek), egy lírai tenorja (Václav Kopta), aki hívő katolikus, és a pápára hallgatva gyarapodik a családja. A szopránénekesnő (Anna Klamo) feleségnek sokkal jobb, mint művésznek. És van egy rég nyugdíjba vonult, külföldről hazacsalogatott énekes (Martin Huba) is, akinek a hangja már a múlté, szexuális étvágya azonban még mindig nem. S miközben egyre intenzívebben folynak a Don Giovanni próbái, a kulisszák mögött egy másik „előadás”, a szereplők csöppet sem érzelemmentesebb magánélete zajlik. A cselekmény mozgatórugói természetesen a nők: egy hatvan év körüli, vonzó énektanárnő (Libuše Šafranková), egy titokkal élő csinos kávéház-tulajdonosnő (Ivana Chýlková) és egy utazási iroda vezetője (Lucie Juráňková), aki maga is énekel. Ennyi már elég is ahhoz, hogy a két világ – a színházi és a civil – érdekes, finom humorral átszőtt, olykor azonban tragikomikus helyzeteket szüljön. Jiří Menzel tudja, kit kivel kell összehoznia ahhoz, hogy a néző kellemesen szórakozzon.

„A Donhuánok óda a rokonszenves fellépésű csábítókról és a szerelemre éhes nőkről – írta pár héttel ezelőtt a film kanadai világpremierje után a Montrealban megjelenő The Gazette. – Menzel a maga régi keletű stílusával megtalálta a módját annak, hogy nőalakjait úgy emelje piedesztálra, hogy megőrizhessék méltóságukat és intelligenciájukat.” Az Oscar-díjas prágai rendező a montreali filmfesztivál zsűrijének elnöke volt, amikor friss opusát vetítették egy ottani moziban. Montreal után Washington, New York és Los Angeles következett. Ez utóbbi helyen az Amerikai Filmakadémia rendezett számára ünnepi estet, megemlékezve arról is, hogy első játékfilmje, a Szigorúan ellenőrzött vonatok negyvenöt éve nyert Oscar-díjat. Ennek apropóján egy ezer férőhelyes moziban be is mutatták a film vadonatúj kópiáját. Jiří Menzel szeszélyes évei címmel most Amerikába is eljutott az a vándorkiállítás, amelynek eddig sosem látott fotóanyaga a rendező korábbi alkotásait idézi meg hősei mára legendássá vált aranyköpéseivel.

Mint ismeretes, a korábbi Menzel-opusok alapjául Bohumil Hrabal és Vladislav Vančura regényei, Vlagyimir Vojnovics írása és Zdeněk Svěrák forgatókönyvei szolgáltak. A Donhuánok forgatókönyvét azonban most teljes egészében ő írta, bár ötletadóként Tereza Brdečková neve is szerepel a stáblistán. „A történet minden férfi szereplője szenvedéllyel éli az életét, szereti a zenét és imádja a nőket – állapítja meg a rendező. – Ha meghagytam volna az eredeti címet, a Szoknyapecéreket, azzal könnyen félrevezettem volna a nézőket, mert a fogalom mögött én is inkább vulgáris dolgokat érzek, semmint gráciát és eleganciát.”

A legnépszerűbb Mozart-operákat és Smetana-áriákat megidéző film tengerentúli vetítésével a jövő évi Arany Glóbuszért folyó versenybe is bekapcsolódtak az alkotók. S bár a Cseh Filmakadémia tagjai első körben nem Menzel filmjére adták a legtöbb szavazatot az Oscar-nevezésben, hanem a Jan Palach 1969-es tragikus halálát megidéző Olthatatlan (Égő bokor) című Agnieszka Holland-alkotásra, a végén mégis Menzel opusa kerül az Amerikai Filmakadémia elé. A Donhuánok előtt azonban már most megnyílt a világ: a chicagói fesztivál után Indiában is bemutatják. Az európai forgalmazók közül a spanyolok, az olaszok, a görögök és a magyarok jelezték elsőként, hogy kerül, amennyibe kerül, nekik mindenképpen kell a film.