Oroszország nem nevez filmet

ss

Az Orosz Filmművészeti Akadémia idén nem nevez alkotást a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért folyó versengésbe. Az akadémia illetékes bizottságának elnöke, Pavel Csukrad közölte, hogy a döntésről nem egyeztettek vele, egyúttal bejelentette lemondását.

A Putyin elnök támogatójaként ismert Nyikita Mihalkov filmrendező ezzel szemben feleslegesnek minősítette a nevezést.

„Azért kiválasztani egy filmet, hogy egy olyan országban képviselje Oroszországot, amely jelenleg végső soron tagadja Oroszország létét, nos ez egyszerűen értelmetlen” – fogalmazott a rendező. Emlékeztetett arra is, hogy korábban már javaslatot tett az Oscar-díj „eurázsiai” megfelelőjére, és ezt a tervét azóta sem adta fel.Mihalkov 1995-ben, a sztálinista diktatúrát ábrázoló Csalóka napfény című filmjéért Oscar-díjat kapott a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriájában. Ezen kívül orosz film 1968-ban (Szergej Bondarcsuk Háború és békéje), illetve 1981-ben (Vlagyimir Mensov Moszkva nem hisz a könnyeknek című filmje) kapott Oscar-díjat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?