Olvasók paradicsoma Budapest szívében

Vannak ennél jóval nagyobb szabású könyvvásárok Európában, de ekkora méretű szabadtéri irodalmi rendezvényről nem tudunk, mint az Ünnepi Könyvhét budapesti központi helyszíne, ahol múlt csütörtöktől vasárnap estig zajlottak az események.

Szeszélyes égiek

Sajnos az időjárás általában pont ezekben a napokban a legváltozatosabb – vakmeleg váltakozik vad esőzésekkel, – de soha fel sem vetődött, hogy elmozdítsák az időpontot Medárd napjának környékéről két-három héttel későbbre, amikor már többnyire megnyugszik a nyár. Az árusok az elmúlt 49 év alatt kiváló ponyvakezelők lettek, másodpercek alatt lefedik a készletet, ha jön a zuhé. Ők egyébként többnyire kiadói szerkesztők, vezetők, akik ritkán találkoznak az olvasókkal, úgyhogy lelkesen vetik bele magukat a buliba, illetve a kisebb cégeknél muszájból, hiszen nekik nincs pénzük árusokat alkalmazni.

A piaci helyzet

A kiadók számára a karácsony előtti időszak mellett a könyvhét a másik csúcspont, akkorra időzítik legnagyobb durranásaikat, illetve akkor kaszálhatnak nagyot – már ha egyáltalán beszélhetünk számottevő bevételről a könyves szakmában. Mert nem ez az évszázad biznisze. A téren szinte mindenki ugyanazt mondta erről: a papírárak az egekbe szöktek, a nyomdai költségek egyre nőnek, emiatt drágábbak a könyvek, és épp a legérdeklődőbb réteg tud kevesebbet költeni olyan luxusra, mint a könyvvásárlás – a tanárok, az egyetemisták, a kultúra területén dolgozók, a művészek. Ha egy fiatal író anyagi okokból nem fér hozzá tapasztaltabb kollégái könyveihez, akkor nem tud tanulni tőlük. Ha egy filmes nem olvas kortárs novellákat, számos megfilmesítésre érdemes történet elsikkad. A jövő olvasóit nevelő magyartanároknak pedig ingyen kellene küldeni a friss köteteket, mert ők nevelik a jövő olvasóit.

Ehhez jön még az infláció, a gazdasági válság, a könyvpiacot veszélyeztető modern technológiák, a funkcionális analfabéták számának növekedése, illetve az olyanoké, akik napközben annyit olvasnak a neten, hogy este már nincs energiájuk regényt olvasni. Magyarországon ráadásul a „kultúrharc” is nehezíti a helyzetet (ezt most hosszú lenne kifejteni, majd legközelebb), a könyvszakmát érintő új jogszabályok egy része pedig lényegében betarthatatlan, ha egy kiadó talpon akar maradni.

Könyvgalaxis

A Vörösmarty tér és a Duna-korzó ehhez képest olyan, mint egy másik univerzum. És hát valóban az volt: a Gutenberg-galaxisban, ahol az emberek egymást tapossák, hogy odaférjenek a pultokhoz és megkaparinthassák végre kedvenceik új könyveit. Mivel a legtöbb helyen 20-30 százalékos árengedménnyel kínálják a portékát, tényleg megéri ilyenkorra időzíteni a vásárlást.

Az írók pedig belekóstolhatnak a rocksztárok életébe. Lépten-nyomon megállítják őket a rajongók egy közös fotóra, a dedikációjukra kígyózó sorokban várnak. Persze nem mindenki tapasztalhatja ezt meg, csak azok, akik tehetségüknek köszönhetően, némi kiadói hátszéllel, a média meghódításával vagy internetes ügyeskedéssel ismertségre tettek szert. A konkurensek figyelik, kinek az asztala előtt a leghosszabb a sor. És ezt teszik azok a kollégák is, akik szerepelnek ugyan a könyvheti dedikálók listáján (idén 1000 körül mozgott a létszám), de egyedül üldögélik végig a napernyő alatt az erre szánt időt, esetleg rokonok, barátok által támogatva. (Anno elterjedt a téren, hogy az egyik szerző statisztákat mozgósít, az asztala előtt körbe-körbe járnak ugyanazok az emberek, vagyis a művészi fontosságot bizonyító sorban állás valójában egy performance. (Az illető drámaíró, aki sokáig politikus is volt, már nem él, én pedig tartom magam a halottról jót, vagy semmit-elvhez, úgyhogy erről ennyit).

Egy kis történelem: 1927-ben Supka Géza, a Literatura című irodalmi folyóirat főszerkesztője javasolta, hogy rendezzenek könyves ünnepet Magyarországon. A „próbakönyvhetet” 1928-ban tartották Budapesten, néhány éven belül a vidéki nagyvárosok is csatlakoztak a rendezvényhez. Az Ünnepi Könyvhét lényege az írók és olvasóik személyes találkozása. A szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének megfogalmazása szerint „még csak hasonlóra sincs példa sehol a világon”.

Fókuszban a gyerekek

Ne feledjük, hogy a könyvhéttel egy időben zajlottak a 22. Gyerekkönyvnapok, merthogy az olvasóvá nevelést idejekorán el kell kezdeni. Békés Pál író vetette fel annak idején, hogy váljon ketté a rendezvény, kapjanak a gyerekek egy önálló fesztivált, külön színpaddal, gazdag programmal, dedikálásokkal. Egy ideig ott szorongtak a gyerekkiadók is a Vörösmarty téren, ma viszont már kedvükre terpeszkedhetnek a szellős Duna-korzón, ahol sokkal barátságosabb a miliő, lehet kézműveskedni, megzenésített verseket hallgatni, illetve sorban állni, hogy megismerkedhessenek kedvenc szerzőikkel, és kapjanak egy névre szóló dedikációt kedvenc könyveikbe. Talán felesleges külön ecsetelni, mekkora élmény ez egy kiskorú olvasónak. És persze megtanulja, hogy az írók és az illusztrátorok hús-vér emberek, nem csupán nevek a borítón.

A gyerekkönyvkiadás az utóbbi tizenöt-húsz évben a könyvszakma sikerágazata lett. A legtöbb szülő akkor is vesz könyvet a kicsiknek, ha neki magának ritkán telik olvasni valóra a családi büdzséből. Legjobb íróink ma már szívesen írnak a gyerekeknek, azaz nem tekintik alsóbbrendűnek ezt a tevékenységet. Az ódzkodás okai egyébként az ötvenes évekbe nyúlnak vissza, amikor is élvonalbeli írókat politikai okokból a perifériára szorítottak. Csak olyan lekezelt területeken mozoghattak, mint a műfordítás és a gyerekirodalom. Emiatt ez a két terület kiemelkedő színvonalú lett Magyarországon. A szorítás elmúltával ezek az alkotók magától értetődően visszaléptek a felnőttirodalomba, és ezzel meg is szűnt az aranykor. Nemrég azonban ismét felfedezték maguknak ezt a korosztályt, amelynek egyébként nem könnyű jót írni – elég, ha csak azt nézzük, hogy az iskolákban máig Weöres Sándor-verseket tanítanak, Mészöly Miklós-meséket, Zelk Zoltánt olvastatnak. (Ezek a szerzők a háttérbe szorítottság miatt kezdtek gyerekeknek írni.)

Megannyi programon, könyvbemutatón részt vettünk, és fokozatosan be is számolunk önöknek ezekről, mert külön misét érdemelnek – a Petőfi-bicentenáriumra megjelent könyvek, a Budapest egyesítésének 150. évfordulójára készülő nagyregény és a könyvhéten először részt vevő szlovákiai Bázis Egyesület programjai mindenképp. De ha lesz rá hely, további érdekességek is jönnek majd.