Olaszország ünnepel: 21 év után nyert Arany Medvét

Róma |

<p>Ünnepelve fogadta Olaszország a Vittorio és Paolo Taviani rendező fivérpárnak a Berlini Nemzetközi  Filmfesztiválon aratott győzelmét.</p>

A sajtó hangsúlyozta, hogy olasz alkotás huszonegy év óta nem kapott a legjobbnak járó Arany Medve-díjat a német szemlén.

"Berlinben a Tavianik börtöne aratott diadalt. Aranyérmesek! Elsők lettünk!" - adta hírül az "olasz színekbe öltözött" Arany Medvét a Corriere della Sera napilap ismert filmkritikusa, Paolo Mereghetti, hangsúlyozva, hogy voltak évek, amikor az olasz filmek el se jutottak Berlinig.    

A német filmfesztiválon utoljára a Marco Ferreri rendezte La Casa del sorriso (A mosoly háza) című filmnek 1991-ben sikerült az, ami most a Taviani fivéreknek.    
Mély művészfilmről írt az olasz sajtó, mely szerint a Taviani fivérek rendezte Cesare deve morire (Caesarnak meg kell halnia) a rendezőpáros munkásságának aranykorszakára, az 1977-ben cannes-i Arany Pálmát nyert Padre Padrone (Apámuram) és az 1991-ben a cannes-i zsűri nagydíjával kitüntetett La notte di San Lorenzo (Szent Lőrinc éjszakája) filmekre emlékeztet.    

A Tavianiknak ez a filmje képernyőre vetített színház, fikció és valóság keveredése - szólt az olasz kritikusok véleménye.    

A nyolcvankét éves Vittorio és a nyolcvanéves Paolo a legnagyobb olasz büntetésvégrehajtási intézetben, a római Rebibbia börtönben forgatták filmjüket. A történet William Shakespeare Julius Caesar című darabját követi: ezt adják elô a rabok a börtönben rendezett színelőadáson.     A Taviani fivérek filmjének főszereplői a Rebibbia kiemelt biztonságú szárnyának elítéltjei, akik többnyire életfogytigani büntetésüket töltik szervezett bűnözésért vagy gyilkosságért.   
"Nem akartunk mi már fesztiválra, versenyre járni, de ez az a film, mely máskülönben nehezen került volna a mozikba" - nyilatkozták. A film üzenetéről azt mondták, örülnének, ha a nézők azt gondolnák, hogy "a bűnösök is emberek maradnak".    
"Nem felejtjük, hogy miközben mi reflektorfényben állunk, ők zárkájuk magányába vannak bezárva" - hangoztatták az olasz sajtónak, hozzátéve, hogy a díjat Rebibbia rabjaival fogják megünnepelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?