Forrás: JVS GROUP
Nyolcvanéves a francia sanzon örök csillaga, Mireille Mathieu
Pályáját példátlan sikerek, de politikai viták is kísérték. Július 22-én ünnepli 80. születésnapját a francia sanzon egyik legismertebb arca, akit jövő májusban ismét Pozsonyban hallhatunk.
Szerény körülmények között nőtt fel, egy avignoni kőfaragó tizennégy gyermekének legidősebb lányaként. A család sokáig egy beázó házban élt, fürdőszobájuk sem volt, Mireille pedig az iskola után konzervgyárban dolgozott, miközben minden félretett pénzét énekórákra költötte.
Piaf árnyékából a saját hangjáig
A fordulatot egy helyi tehetségkutató hozta meg 1964-ben, ahol Édith Piaf La Vie en rose című dalát énekelte.
Bár első párizsi fellépésén vidéki akcentusa miatt kinevették, tehetségét nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Éppen Piaf egykori menedzsere volt az, aki felismerte a benne rejlő lehetőséget. Rövid idő alatt a francia televízió legnézettebb műsorába, majd az Olympia legendás színpadára segítette. Az énekesnő szinte egyik napról a másikra vált az ország kedvenccé.
A hallgatók úgy érezték, mintha Édith Piaf tért volna vissza, Mathieu-re pedig ráragadt az Avignoni Veréb becenév.
A törékeny, alig 150 centiméter magas lány 1965 novemberében Jeanne d'Arc-ra, az Orléans-i szűzre emlékeztető hajviselettel lépett fel először abban a televíziós show-műsorban, amelynek révén annyian megismerték. Védjegyévé vált frizurája azóta sem változott.
Az Avignoni Veréb meghódítja a világot
Első nagy slágere, a Mon Credo egymilliós példányszámban kelt el, és kezdetét vette az a nemzetközi karrier, amely kevés francia előadónak adatott meg. Fellépett Rio de Janeirótól Tokióig, New Yorktól Moszkváig, énekelt II. Erzsébet brit királynő, valamint államfők és pápák előtt, sőt egy időben róla mintázták Marianne-t, a Francia Köztársaság allegorikus nőalakját is.
Pályafutása során több mint 120 millió lemezt adott el, 1200 dalt énekelt fel 11 nyelven, és olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Paul Anka, Plácido Domingo, Julio Iglesias, Tom Jones vagy Elvis Presley. Bár neve összeforrt a francia sanzonnal, repertoárja messze túlmutat ezen a műfajon.
Miközben a világ szinte minden jelentős koncerttermében ünnepelték, Mathieu mindig ragaszkodott gyökereihez. Bár Párizsban él, szíve máig Provence-hoz köti, és amikor csak teheti, visszatér Avignonba.
Soha nem alapított saját családot, döntését pedig rendre Édith Piaf híres dalának címével magyarázza: Je ne regrette rien, azaz nem bánok semmit.
Mireille Mathieu már többször is utalt arra, hogy visszavonul a koncertezéstől, de minden alkalommal meggondolta magát. Nyolcvanévesen sem búcsúzott el a színpadtól, idén pedig a francia nemzeti ünnepre a Marseillaise új felvételével lepte meg közönségét.
Ismét Pozsonyban
Prágában és Csehszlovákiában már a hetvenes évektől ismert és rendszeresen fogadott francia sztárnak számított – abban a korszakban, amikor a nyugati művészek közül meglehetősen kevesen jutottak el a keleti blokk országaiba. A hatvanas–hetvenes években a francia sanzon – különösen Édith Piaf, Charles Aznavour és Mireille Mathieu világa – rendkívül népszerű, sőt, a kulturális kapcsolatok egyik fontos csatornájának számított a térségben. Mathieu moszkvai, kelet-európai sikerei mellett a csehszlovák közönség körében is nagy rajongótáborral rendelkezett.
Mireille Mathieu többször is fellépett Magyarországon és Szlovákiában: Budapesten 2017-ben és 2020-ban, Pozsonyban pedig több alkalommal, legutóbb 2024-ben koncertezett. A francia sanzon legendája 2027-ben ismét visszatér a régióba. Jubileumi turnéjának szlovákiai állomásaként
május 14-én ad koncertet a pozsonyi Peugeot Arénában, mégpedig jubileumi turnéja részeként, amellyel 80. születésnapját és több mint hat évtizedes pályafutását ünnepli.
Ez lesz az egyetlen szlovákiai fellépése, ahol legnagyobb slágereit zenekari kísérettel adja elő.
A politika árnyékában
Mireille Mathieu-t számos kritika érte, amiért állami rendezvényeken, illetve olyan vezetők előtt vagy meghívására énekelt, mint Vlagyimir Putyin vagy Moammer Kadhafi. Franciaországban bírálták amiatt is, hogy
elítélte a Pussy Riot 2012-es templomi performanszát – nem pedig az orosz hatóságok fellépését –, illetve hogy nyilvánosan vállalta Nicolas Sarkozy iránti szimpátiáját.
Pályafutásának utóbbi éveiben azonban inkább ő fogalmazott meg kritikát a francia kulturális élet felé: többször nyilatkozta, hogy miközben külföldön a francia kultúra nagyköveteként ünneplik, hazájában szerinte nem kapja meg azt az intézményi elismerést, amelyet több mint hat évtizedes pályafutása alapján megérdemelne.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.