Nyelvészi górcső alá lettünk véve

A szerző felvételeGondolom, alig várják, hogy e cikket is vizsgálgathassák hírérték, stílusregiszterek, objektivitás vagy éppen a hatáselemek szempontjából, külön szétcincálva a címet és a felcímet, továbbá kimutatva a szövegben előforduló idegen szavak százalékarányát. Nos, a pénteken és szombaton hallottak után óvatos leszek, kétszer is meggondolom például, használom-e a „média”, vagy a „médium” szót, a közintézmények neveit pedig, ha csak lehet, egyszerűen kihagyom a szövegből. A Csemadok és a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda jóvoltából ugyanis olyan alapos elemzésen esett át a hazai magyar sajtó, mint még talán soha. Nagy kár, hogy az értékes előadásokat kevesen hallották. És mivel a hír nem a valóságot tükrözi, hanem az újságírónak a valóságról alkotott képét, az olvasó pedig szintén saját, előre gyártott sémáiba illeszti az új információkat, világos, hogy a „kevesen” szó is mindenkinek mást jelent. És mivel a lokálpatriotizmus is munkál bennem, ám az objektivitást is fontosnak tartom, úgy fogalmaznék, hogy két fő híján negyedszázan ültek a teremben péntek délután. A szombati napról nem szólnék, azt pedig csak egy odacsapott félmondatban említeném, hogy a pénteki összlétszámba az előadók is bele lettek számolva.

Alapos újságíró ilyenkor megvizsgálja az okokat. Nos, mentség lehet, hogy az elmúlt hétvégén tudomásom szerint négy fontos, országos jelentőségű rendezvény is zajlott kis hazánkban, egymással nem egyeztető szervezőink jóvoltából. Aztán itt a földrajzi jellegű faktum: Kassa sokak számára egyszerűen „messze van”. Kérdés, mihez képest? (Költői kérdés, hatáskeltő stíluselem, nem szükséges megválaszolni.) A harmadik tényt Lovász Attila, a Vasárnap főszerkesztője fogalmazta meg frappánsan: a konferencia tényleges címzettjei, a gyakorló újságírók egyszerűen túl elfoglaltak ahhoz, hogy végigüljenek egy kétnapos rendezvényt. Én magam sem tudtam végigülni, két alkalommal is el kellett rohannom a munkámat végezni, mert a téma nem hever az utcán az idők végezetéig. Ezért néha kissé abszurdnak is tartottam a helyzetet, nevezetesen, hogy nyelvészek, stiliszták, tudományos kutatók vizsgálgatják mindazt, aminek papírra vetésére gyakran fél órája marad az embernek lapzárta előtt.

Az is igaz viszont, hogy a hazai magyar sajtómunkás a rendszerváltás óta tulajdonképpen nyelvalkotó tevékenységet végez, új kifejezéseket hoz létre, köztisztviselői funkciókat, intézményneveket magyarít, a gyorsan változó világgal igyekszik lépést tartani nyelvi szempontból. Nagy szerepe van egy-egy kifejezés meghonosításában, és idegen nyelvi környezetben kell helyesen, példamutatóan használnia anyanyelvét, olyan problémákkal birkózva, amelyekről magyarországi kollégái nem is álmodnak. Talán elég, ha annyit mondok, hogy egy, a szerény létszámú hallgatóság soraiban helyet foglaló leendő újságíró péntek estére már nem volt biztos abban, hogy valóban erre a pályára szeretne lépni. Mások viszont megfogadták, hogy a jövőben gyakrabban forgatják majd az értelmező kéziszótárt.

Bencze Lóránt médiaelméleti gyorstalpalójának számomra legérdekesebb gondolata az volt, hogy a huszonegyedik század embere tulajdonképpen nincs felkészülve egy merőben új eszközrendszer kezelésére. A média (=tömegkommunikációs rendszer) új életteret teremt, amelyben nehéz eligazodni, mert a digitális technológiának köszönhetően igencsak kitágult. Ha ugyanis létrehozható egy virtuális világ, abban az ember igényeit is megalkothatják.

Tolcsvay Nagy Gábor „Stílusba csomagolt ideológiai manipuláció a sajtóban” címmel tartott előadást, amelyben egyebek mellett a közszolgálati és a bulvársajtó nyelvi eszközeit hasonlította össze egy konkrét eseményről szóló két különböző újságcikket elemezve. Jakusné Harnos Éva a nyomtatott sajtó híreinek valóságmodelljéről értekezett, majd a romániai magyar sajtó nyelvében észrevehető román nyelvi hatást elemezte a kolozsvári Benő Attila. Kiderült, hogy akár magyar–magyar kommunikációs nehézségek is felléphetnek; nem hinném például, hogy önök közül valaki is tudná, mi az a „robotportré” (fantomkép, románul portret robot), vagy a „küldőpapír” (beutaló), illetve milyen tiszti fokozatot takar a főrendőrkvesztor vagy a rendőr-főbiztos megnevezés.

A Gramma iroda munkatársa, Simon Szabolcs a sajtóbeli címadással foglalkozott, számos szlovákiai magyar lapból vett példával illusztrálva előadását. Legjobban azonban Szabómihály Gizella megállapítása gondolkodtatott el, aki szerint a szlovákiai magyar sajtó nyelve meglehetősen fád. Márpedig ha a közérthetőség mellett objektivitásra, nyelvi igényességre és stílusbeli változatosságra is törekednünk kell, eközben meg kell találnunk az új kor új valóságának kifejezésbeni formáját, az egyes szavak jelentésmezejét, lehetőleg a valóság tükrözésével egyidejűleg, akkor bizony megállapíthatjuk, hogy ez egy nehéz hivatás, és a fádságot elkerülni bizony nem könnyű.