NOX: Karácsony

Egy hete rovatunk keretében felhívtam a figyelmeteket egy zenei szakember nyilatkozatára.

Egy hete rovatunk keretében felhívtam a figyelmeteket egy zenei szakember nyilatkozatára. Szerinte a szeretet ünnepére fokozatosan kell ráhangolódni, ezért nem jó, ha már december elején karácsonyi dalokat hallgatunk, azokat hagyjuk meg az utolsó napokra, az adventi gyertya fényénél inkább meghitt, lírai felvételek szóljanak. Ebből kiindulva ajánlottam az elmúlt hétre és advent harmadik vasárnapjára St. Martin csodaszép dallamokat felvonultató Érintés című albumát. Erre a hétre és advent utolsó vasárnapjára a NOX ünnepi anyagát ajánlom.

Péter Szabó Szilvia és Nagy Tamás karrierjük csúcsán állnak, az idén megnyerték a Dalnokok Ligáját, és Bűvölet című platinalemezük már több mint egy éve szerepel az eladási listán, ezért bűn lett volna, ha nem jelentetnek meg ünnepi korongot. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg! Szerencsére nem ismert karácsonyi dalokat alakítottak át, hanem új, különleges hangulatú szerzeményekkel rukkoltak elő. A népies hangzásvilágot ünnepi témákkal fűszerezték. Ebből kifolyólag a kiadvány kuriózum a magyar piacon, csak az a baj vele, hogy nagyon pénzszagú, a reklámja pedig felháborító.

A kiadvány ötlete és megjelentetése között valószínűleg kevés idő telt el, legalábbis ezt feltételezem, mivel mindössze hat dal szerepel rajta. Ez egy úgynevezett EP, ami Magyarországon nem igazán ismert. Szerencsére. Az EP átmenet nagylemez és maxi cédé között. A NOX ünnepi albuma huszonnégy perces, de majdnem annyiba kerül, mint egy hetvenöt percnyi anyagot felvonultató album. Szép ajándék a rajongóknak! A duónak meg szép summát hoz a konyhára, jóval kevesebb munkáért szinte ugyanannyit, mint rendes cédé esetén! Limitált példányszámban jelent meg – hirdeti a reklám, amelyért a csapat újabb rosszpontot érdemel. Mit takar a limitált példányszám? Ezer darabot, tízezret? Nem lehet tudni. Biztos vagyok abban, a NOX cédéjét alapos piackutatás után akkora példányszámban dobták piacra, hogy a készlet karácsonyig kitartson, sőt, jövőre és két év múlva is beszerezhető lesz. Ezért a limitált példányszámmal történő riogatás egy minősíthetetlen húzás a csapat (kiadó?) részéről.

A dalok – ennek ellenére – tökéletesen megfelelnek arra, hogy átérezzük a karácsony közeledtét, hangulatát. Nem is ajánlhatnék jobbat a következő napokra. A zenei szakember tanácsát megfogadva még nem karácsonyi dalokat hallgatunk, de már majdnem.

Az albumot nyitó felvételhez, A Tél dalához készült egy olyan változat, melynek refrénjét a Danubius Rádió munkatársai éneklik. Ez a rádió ünnepi meglepetése, a korongra azonban az eredeti változata került fel. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?