Nobel koporsója

Alfred Nobel pánikszerűen félt a haláltól. Mikor hatvanas éveiben betegeskedni kezdett és depresszióba esett, egyre inkább hatalmába kerítette az a szörnyű kényszerképzet, hogy halála után a betemetett sírgödörben magához tér koporsójában.

Alfred Nobel pánikszerűen félt a haláltól. Mikor hatvanas éveiben betegeskedni kezdett és depresszióba esett, egyre inkább hatalmába kerítette az a szörnyű kényszerképzet, hogy halála után a betemetett sírgödörben magához tér koporsójában. Ezért aztán egy speciálisan kiképezett koporsón kezdett gondolkodni: legyen hőszigetelt, biztosított benne a légáramlás, legyen ellátva ivóvízzel, élelmiszerrel, vöröskeresztes ládikával...

Igen, az biztos, hogy magunkhoz térünk. Csakhogy nem a koporsóban! Magunkhoz térünk az új élet végleges dimenziójában. A túlsó parton pedig az vár bennünket, aki már itt a földön megmondta mindenkinek: NE FÉLJETEK! NE FÉLJETEK, mert a keresztséggel Isten fiai és lányai lettetek, Istenéi, aki pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. NE FÉLJETEK, mert bár Ádám engedetlensége miatt halt meg s veszítette el a paradicsomot, a másik Ádámot – Jézust – Istennek engedelmeskedve érte a halál, hogy a paradicsom kapuját számunkra újra kitárja. NE FÉLJ, mert éltednek értékét Jézus önfeláldozó halála jelenti – a Jó Pásztor saját életét adta éretted. NE FÉLJETEK, mert voltak már sokan, kik hitték az Istent, s kik ezért nem féltek.

Mozart írta például halálos beteg édesapjának: „soha nem pihenek el anélkül, hogy rá ne gondolnék, bár fiatal vagyok, nem muszáj, hogy megérjem a következő napot. S mégsem állíthatja rólam senki, aki ismer, hogy búskomor volnék, vagy bánatos. És ezt a kegyelmet nap mint nap megköszönöm az én Teremtőmnek, s szívemből kívánom minden szerettemnek...”

Míg Amadeus azt írja, hogy talán NEM MUSZÁJ megérnie a következő napot, egy amerikai egyetemi tanárnő, Wheeler doktor tudta, hogy MUSZÁJ meghalnia. Mikor közölték vele a hírt az előrehaladott gyógyíthatatlan rákbetegségéről, a következő nyílt levelet írta a kar dékánjának, kollégáinak és hallgatóinak: „Az élet és a halál két egyenértékű fogalom, s egyaránt üdvözölni kell – ha Isten akarata szerint élünk, s az ő jelenlétében. Ha az Úr úgy határozott, hogy már most magához hív, örömmel megyek. Kérem, hogy efölött egy pillanatig se búsuljanak. ĺgy hát nem is a hűvös »isten veleddel« búcsúzom, hanem inkább szívből jövő »viszontlátással«...”

Amadeus és a tanárnő a sejtett halállal kapcsolatban fejezte ki érzéseit, Marcel Košár szlovák hegymászó viszont a „sírból visszatérve”. Ez év márciusában ugyanis váratlanul maga alá temette őt egy tátrai lavina. „Először is tudatosítottam, hogy élni akarok. A menyaszszonyomra gondoltam meg a mamámra. Nem gondoltam a halálra. Isten kezébe tettem sorsom, és imádkozni kezdtem.”

Aki nem hiszi, hogy élet és halál Isten kezében van, aki nem hiszi, hogy elhunyt rokonai élnek a másik parton, annak biztosan imponál az a kínálat, melyet egy amerikai temetkezési vállalat hirdet, hogy haláluk után is közel tudhassuk magunkhoz szeretteinket: az elhunyt hamvaiból készít gyémántot. A cég vezetője szerint, ha a feldolgozott szénvegyületet magas nyomásnak és hőnek vetik alá, az 16 hét alatt műgyémánttá változik. A reklámszöveg e szavakkal ér véget: „Ezzel a megmunkálással az elhunyt hamvainak kupacából gyönyörű, ragyogó gyémánt nyerhető, melyet a hátramaradottak örök emlékként maguknál hordhatnak.”

E vonzó kínálat, gyémánttá változtatni a hamut, semmiképp nem szárnyalja túl azt a másikat, a Jézus által kínált átváltozást. Hisz „az Úr ítéletei (...) kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél...” (Zsolt 19, 10–11). Ő ugyanis Szent Pál szerint „átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent, ...s így mindenkor az Úrral leszünk” (Fil 3, 21; 1 Tessz 4, 17).

Alfred Nobelnak végül is nem lett speciális koporsója. E kuriozitás helyett viszont vagyonát hagyta a jövő nemzedékekre, ez lett a híres Nobel-díj alaptőkéje, melynek békedíját Teréz anyának is odaadományozták. Ő viszont haldoklók százait tartotta karjai közt, sokakat maga készített fel a méltó halálra, remény- és szeretetteljes, mély lelki békét kínálva. Egy haldokló egyszer azt mondta neki: „Egész életemet úgy éltem le, mint egy állat, de most emberként halhatok meg.” És tegyük hozzá, hogy emberként meghalni annyit jelent: nem örökre meghalni, hiszen az, ki az élet kezdetén az embert teremtette, várja őt a végén is, hogy vég nélküli életet ajándékozzon neki.

A szerző római katolikus pap

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?