Nicky családja

<p>Nicholas Winton, a harmincéves angol fiatalember, jól szituált bankhivatalnokként 1939-ben nyári szabadságra készült Svájcba, amikor tudomást szerzett arról, hogy Csehszlovákia megszállását követően táborokba csoportosítanak zsidó származású gyerekeket.</p>

A fiatalember Svájc helyett Prágába utazott, s megkezdte akcióját, hogy megmentse a csöppségeket a transzport elől. Hazájában és más európai országok „illetékes helyein”, ahova segítségért fordult, azonban nem igazán talált meghallgatásra, ezért saját kezébe vette az ügyet. Hirdetések révén olyan angol családokat szervezett be a mentésbe, akik hajlandóak voltak örökbe fogadni egy-egy gyereket a távoli Csehszlovákiából. Nem kis szervezőmunka árán több turnusban Németországon és Hollandián keresztül közlekedő vonaton 669 gyereket sikerült kimenekítenie a megszállt országból. Az utolsó vonat szeptember 3-án indult volna Prágából a londoni Liverpool állomásra. A szerelvény meg is telt gyerekekkel, ám a háború kitörése megsemmisítette az utat: a vonat nem hagyhatta el a pályaudvart.
Matej Mináč és Patrik Pašš szlovák-cseh-angol-amerikai-iz raeli fikciós dokumentumfilmje Nicholas Winton, a „megmentő” történetét rekonstruálja. Az alkotásban az érintettek és az események átélőinek elbeszélései alapján dramatizált játékfilmepizódok segítik a nézők beleélését. Nemcsak a múlt, a jelen is megjelenik, egyebek közt azzal, hogy a túlélők újra végigutazták azt a távot, amelyet annak idején gyerekként megtettek: ezt is megidézi a mű. A bemutató óta a film több elismerésben részesült. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?