New Yorknak várnia kell még

Szigeti László és Grigorij Mesežnikov, Salvatore Lupo nem csak a határokon túl aktuális könyvévelSomogyi Tibor felvétele A jubileum kapcsán természetesen a köszöntő, méltató szavak sem hiányoztak, a legérzékletesebben talán Daniel Hevier költő (maga is könyvkiadó) ősszegezte egy szójátékkal a Kalligram eddigi tevékenységét: szerinte a Kalligramnak ideje lenne Kallitonnára változtatnia a nevét, mert ez jobban kifejezné a kiadó súlyát és elismertségét a szlovák kulturális és értelmiségi körökben. Hevier szavaihoz fölösleges bármit is hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy ugyanez érvényes magyar vonatkozásban is. (Egy „mi lenne, ha” jutott még eszembe: ha valaki a könyvtárát csak és kizárólag az eddig megjelent Kalligram-kötetekből állítaná össze, akkor is irigylésre méltó könyvgyűjteményt mondhatna magáénak.)

A műfaji sokszínűség és a minőség jellemezte a pénteki bemutatót is, amelyen elsőként Grigorij Mesežnikov ismertette Salvatore Lupo A maffia története a kezdetektől máig című munkáját. Nehéz volt olvasni, vallotta be Mesežnikov, egyrészt azért, mert nem jártas Olaszország történelmében, másrészt azért, mert a könyv gyilkosságok százairól számol be. Lupo persze emellett alapos elemzést kínál az olvasónak a maffia működésének gazdasági és politikai vetületeiről, arról, milyen sok szállal épült be az olasz és az amerikai társadalomba. A könyv hazai aktualitását nem kell magyarázni, mert mint Mesežnikov is megjegyezte: Szlovákia polgárainak bizonyos kategóriája számára bizonyára inspirációként szolgál majd. Peter Juščák eperjesi prózaíró Elhurcoltak című munkáját – amelyet Szigeti László, a Kalligram igazgatója sokkoló könyvnek nevezett – René Bílik mutatta be. A korabeli dokumentumokra, a Kárpátalján élt, élő emberek vallomásaira, visszaemlékezéseire épülő kötet a második világháborút lezáró „felszabadulásról” és a „málenykij robotra” hurcoltak megrázó sorsáról, a munkatáborok borzalmairól ad valós képet. „Emlékezet nélkül az ember nem más, csak egy kis kavics az út mentén, és soha nem érti meg, honnan és merre visz az út” – mondta Peter Juščák arra a kérdésre válaszolva, miért írta meg az Elhurcoltakat.

Könnyed, elegáns (ön)iróniától sem mentes előadásban értékelte Valér Mikula, a neves irodalmár Miroslav Marcelli A Barthes-i példa című kötetét. A Kalligram, a jó könyvek és az értékes gondolatok barátai (azaz a közönség) egyebek között megtudhatta, hogy Szlovákiában akkor is időben érkezik valaki (vagy valami), ha késik, hogy mi a közös a női retikülök és a posztmodern entellektüellek között, valamint hogy a híres francia író, Roland Barthes valódi identitását nem ő maga (mármint Barthes) tudja leginkább megragadni, hanem leginkább talán a róla író filozófus könyvét ismertető Valér Mikula.

Daniel Hevier a hetvenöt éves Jozef Bžoch A kritikus naplójából (1990-2000) című kötetének kapcsán az ismert publicista pályáját méltatta. „A kötet tíz év írásaiból válogat – mondta Hevier –, és egyetlen álláspont jellemzi. Ez az álláspont azonban nem egyszerű, egyszínű, egyértelmű és egyöntetű, és egyáltalán nem egyszeri és egyoldalú.” A Kalligram és Jozef Bžoch mellett az est harmadik jubilánsa a hetvenéves Miroslav Kusý professzor volt, akinek írásait A Szabad Európa hullámhosszán (1997-2001) címmel jelentette meg a kiadó. Martin M. Šimečka a kötet kapcsán arról szólt, milyen ember Miroslav Kusý, amikor nem ír. Szavai szerint Kusý az életben keményfejű, hű, ellenálló, dühös, együttérző, türelmetlen, konzervatív és következetes. Pontosan olyan, akár írásai.

„A keményfejűség, amellyel ír, a hűség, amellyel ugyanazokat az ideákat vallja, a düh, amellyel ellenáll a manierizmusnak, de a türelmetlenség is, amellyel a józan észre apellál ott, ahol soha nincs elég belőle, mindezen tulajdonságok csodálatra méltóak és elkerülhetetlenek egy olyan erkölcsi életmű megalkotásához, amilyen Miroslav Kusý mögött van” – mondta Martin M. Šimečka.

A programterven kívül érkezett meg az estre Milan Kňažko kulturális miniszter levele, amelyben a Kalligram Kiadó eddigi munkáját köszönte meg. Ne feledkezzünk meg Marián Vargáról, a szlovák könnyűzenei élet legendás alakjáról sem, aki ugyanúgy, mint tavaly, játékával tette hangulatosabbá az adventi könyves partit. Erről azok is meggyőződhettek, akik egy évvel ezelőtt nem jutottak el a Kalligram karácsony előtti bemutatójára: a tavalyi rendezvény pillanait Mario Homolka filmje idézte fel.

Štefan Hríb publicista, az est házigazdája elárulta, az utóbbi években, akárhányszor meglátogatja Szigeti Lászlót – irodájuk ugyanis egymás mellett van – mindig magába roskadva találja a Kalligram igazgatóját, aki csökönyösen azt hajtogatja, hogy ő már nem marad itt, megy New Yorkba, mert ott érzi magát igazán otthon. Amikor Hríb időről időre megkérdezi, mikor indul már, Szigeti közli vele: nemsokára, csak néhány könyvet még ki kell adnia. Nagy a gyanúm, hogy a New York-i utazást halogatnia kell egy darabig Szigeti Lászlónak. Bizonyára jó néhány könyv van még, amelyet érdemes megjelentetnie a Kalligramnak.