New York-i siker Nagy-Britanniában

Sokáig úgy tűnt, hogy Európa legfontosabb zenei piacán a nálunk egyelőre teljesen ismeretlen Keane nevű zenekar végez az első helyen, de végül a környékünkön ugyancsak ismeretlen Scissor Sisters szerezte meg a lista csúcsát. A New York-i formáció debütáló lemezéből a szigetországban 1 594 529 példányt adtak el.

Sokáig úgy tűnt, hogy Európa legfontosabb zenei piacán a nálunk egyelőre teljesen ismeretlen Keane nevű zenekar végez az első helyen, de végül a környékünkön ugyancsak ismeretlen Scissor Sisters szerezte meg a lista csúcsát. A New York-i formáció debütáló lemezéből a szigetországban 1 594 529 példányt adtak el. A szakemberek a popcsapat sikerének titkát abban látják, hogy a nyolcvanas évek popzenéjét tökéletesen ötvözi a manapság aktuális trendekkel. A Keane mindössze 582 darabbal maradt le a Scissor Sisters mögött. A harmadik helyen Anglia legnagyobb zenei exportcikke, Robbie Williams szerepel a slágereit összegyűjtő lemezével, amelyre két új dal, a Radio és a Misunderstood is felkerült. A negyedik pozíciót az elmúlt év legnagyobb rockzenei felfedezettje, az amerikai Maroon5 szerezte meg. A lista első tízes mezőnyében helyet kapott még az amerikai összesítés élén végzett Usher és a tengerentúlon második helyre került Norah Jones is. (p)

NAGY-BRITANNIA – 2004 LEGNAGYOBB PÉLDÁNYSZÁMBAN ELADOTT LEMEZEI

1. Scissor Sisters Scissor Sisters

2. Keane Hopes and Fears

3. Robbie Williams Greatest Hits

4. Maroon5 Songs About Jane

5 Katie Melua Call Off The Search

6 Anastacia Anastacia

7 Usher Confessions

8 Norah Jones Feels Like Home

9 Snow Patrol Final Straw

10 Il Divo Il Divo

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?