Nemzetközi Mozart-hét Pozsonyban

Pozsony. Hetedik alkalommal rendezi meg a pozsonyi Mozart Társaság és az Itamusic ügynökség a Mozart-hetet, mely idén február 8-ától 16-áig tart.

Pozsony. Hetedik alkalommal rendezi meg a pozsonyi Mozart Társaság és az Itamusic ügynökség a Mozart-hetet, mely idén február 8-ától 16-áig tart. A rendezvény ihletője a világhírű salzburgi Mozart-fesztivál volt, s 1998-ban Ján Polák, a Mozart Társaság elnöke azzal a szándékkal vágott bele az első Mozart-hét szervezésébe, hogy a zseniális komponista muzsikája erőteljesebben, az őt megillető mértékben lehessen jelen Pozsony komolyzenei életében. A rendezvény keretében Mozart művészetét a maga teljességében szeretnék bemutatni a szervezők, és arra törekednek, hogy ne csupán a népszerű darabjai, hanem a ritkábban játszottak, továbbá olyan művei is szerepeljenek a fesztivál programjában, amelyek Pozsonyban eddig nem hangzottak el. A rendezvényt február 8-án 9 órakor szentmise nyitja a pozsonyi Szentháromság-templomban Mozart Missa brevisével. Ugyanaznap 18 órakor a vár koncerttermében a hazai Solamente Naturali zenekar lép fel az osztrák Otto Kargl vezényletével. Február 12-én és 13-án 19 órától a Bohdan Warchal Kamarazenekar lép közönség elé a Szlovák Filharmonikusok hangversenytermében. Három ország, Ausztria, Magyarország és Szlovákia fúvószenészei alkotják a Maria Theresia Harmoniát, amely február 14-én 18 órától korabeli hangszereken szólaltatja meg Christian Bach, Beethoven és Mozart muzsikáját a Zámocká utcai Pálffy-palotában. Magyarországot Sebella Katalin fagottművész képviseli a nemzetközi kamarazenekarban. A záróhangversenyt február 15-én 19 órától tartják a Prímás-palota Tükörtermében, a Pozsonyi Kamaraszólisták és az osztrák Milan Turković karmester, fagottművész részvételével.

A szervezők megpróbálnak minden évben valami különlegességet kínálni: a Mozart-hét történetében az idei évfolyamban szerepel először fúvós hangszerekre írt kamaradarab. Három premiert is tartogat a rendezvény: először lesz hallható Szlovákiában Mozart 16. C-dúr szimfóniája (KV 128), továbbá a Mozart-kortárs Carl Ditters von Dittersdorf egy újonnan felfedezett műve, és először hangzik el Peter Zagar kortárs szlovák zeneszerző Mozart tiszteletére komponált opusa is. Érdekesség még, hogy a Bohdan Warchal Kamarazenekar műsorában Schubert egy olyan szonátájának vonósátirata szerepel, amelyet eredetileg egy ma már nem használt hangszerre, a gordonka és a gitár „keresztezéséből” kialakított arpeggionéra komponált.

A rendezvény keretében Mozart, a levélíró címmel Thomas Hochradner tart előadást február 9-én 18 órától az Osztrák Nagykövetség Mozart-termében. A Mladosť moziban február 16-án 17 órától A varázsfuvola videóra rögzített, 1991-es salzburgi előadását vetítik le, ahol a Bécsi Filharmonikusokat az azóta elhunyt Sir George Solti vezényelte. (me)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?