Komárom/Királyhelmec. Több neves hazai és magyarországi közéleti személyiség részvételével tartották meg a hétvégén a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE), valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) komáromi székhelyen kívül képzésének ünnepélyes tanévnyitóját.
Nem maradnak el anyaországi társaiktól
A tanévnyitót követően Szabó Vilmos, a magyarországi miniszterelnöki hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkára és Pásztor István hivatalosan átadta a Tiszti Pavilon felújított szárnyát, ahol az egyetemi központ informatikai szaktantermei, irodái és könyvtára kapott helyet. Ugyancsak a hétvégén tartotta ünnepélyes díszkiosztó ünnepségét és tanévnyitóját a hazai magyar értelmiségképző elit kinevelését felvállaló Selye János Kollégium.
Tegnap tizedik alkalommal került sor a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem királyhelmeci székhelyen kívüli képzésének ünnepélyes tanévnyitójára. Paholics Gábor oktatási igazgató köszöntőjében hangsúlyozta: „Büszkék lehetünk arra, hogy kilenc év után itt tartunk, hogy diákjaink Szlovákiában magyar nyelven szerezhetnek diplomát.” Tóth József, a gazdálkodási kar dékánhelyettese beszédében rámutatott: céljuk az, hogy olyan embereket adjanak a társadalomnak, akik a szakmai képesítési követelményeket maradéktalanul teljesíteni tudják. Tóth Ferenc programigazgató kiemelte, feladatuknak egyebek között azt tartják, hogy a térségben olyan embereket neveljenek, akik képesek a mai gazdasági követelményeknek eleget tenni, s olyan vállalatok élére kerülhessenek, amelyek meghatározóak lehetnek a jövő fejlesztésének szempontjából, különösen a hármas határ menti régióban. Az új tanévben huszonhatan kezdték meg tanulmányaikat az oktatási intézmény első évfolyamában, a diákok között magyarországiak és kárpátaljaiak is vannak. (vkm, A.M.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.