Kép Shutterstock
Lefújták a Hollywood Vampires mai koncertjét
Tegnap fél napon át nyomoztunk azzal kapcsolatban, megvalósul-e a mai besztercebányai Hollywood Vampires-koncert, azok után, hogy Johnny Depp rosszulléte miatt egy órával a kezdés előtt lefújták a keddi budapesti fellépést. Most már tudjuk: NEM. Felesleges elindulniuk a helyszínre.
Kedden közvetlenül a kezdés előtt derült ki, hogy elmarad Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Johnny Depp zenekarának koncertje a Budapest Sportarénában. Nem hivatalos információk szerint rosszul lett, emiatt kellett az utolsó pillanatban lemondani a fellépést. A Hollywood Vampires sajtósa is közölte a hírt a Facebookon, de magyarázatot nem adott a történtekre: „Előre nem látható körülmények miatt a Hollywood Vampires lemondja a ma esti budapesti fellépést. Minden jegyet teljes összegben visszatérítünk. Szeretjük és értékeljük az összes rajongónkat, akik kevesebbet vagy többet utaztak azért, hogy lássanak minket. Ezt most igazán sajnáljuk.”
A budapesti koncert szervezői már tárgyalnak arról, hogy mielőbb új időpontot tudjanak egyeztetni a produkcióval. Azt ígérik, hogy a jegyekkel kapcsolatos információk hamarosan elérhetővé válnak. A közösségi oldalakon a bejelentést követően sokan viccelődtek azon, hogy Szikora Róbert imái meghallgattattak – a mélyen vallásos magyar dalszerző-előadó hetekkel ezelőtt óva intette a keresztényeket a szerinte sátánista Alice Coopertől. De sokan feltették azt a kérdést is, hogy vajon mit szívhatott/szúrhatott Johnny Depp Budapesten.
A rocksztárként is aktív filmsztár májusban bokasérülést szenvedett, emiatt a színpadon kívül jelenleg is mankóval jár. A Hollywood Vampires három amerikai koncertjét is át kellett tenni későbbi időpontra, de a turné európai részét nem fújták le. Nem tudni, hogy Depp budapesti rosszulléte összefügg-e bokasérülésével, és arról sem kaptunk információt, hogy megtartják-e a mai besztercebányai koncertet.
A Hollywood Vampires fél éven át lelkesen reklámozott szlovákiai fellépésének helyszíne két héttel ezelőtt változott: eredetileg egy nehezen megközelíthető mezőn rendezték volna a közép-szlovákiai Zvolenská Slatina község határában. A szervezőktől tegnap éjjel kapott információ alapján a Budapesten történtek nem veszélyeztetik a mai besztercebányai koncertet, már épül a színpad, és teltház várható a besztercebányai amfiteátrumban. Ma délelőtt azonban közölték: a koncert elmarad.
Ez azért is felettébb kínos, mert a hazai bulvársajtó hónapok óta intenzíven cikkezett erről a rendezvényről. A Hollywood Vampires turnéjának szlovákiai állomása a magyarországinál is fontosabbnak tűnt, ha zeneileg nem is, hírérték szempontjából mindenképp, mivel nálunk jóval kevesebb világsztár fordul meg, mint Magyarországon.
A jegyvisszaváltás módjáról hamarosan tájékoztatnak a szervezők, akik nagyon sajnálják a dolgot. Megértjük őket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.