„Nem kaptam elég időt underground zenészként”

Biztos mindenki azzal kezdi, hogy honnan ered a név. Én most megfordítom: számodra mit jelent a Beton.Hofi név?

A leggyakrabban azt kérdezik, hogy honnan ered, de az, hogy mit jelent, nem nagyon szokott felmerülni. Az elején ez egy ilyen komolytalan fricska volt, kis molyolás ezzel az utcai zsargonnal: így hívták azt a dohányterméket [a magyarországi Sopianae cigarettát a helyiek „Szofinak”, az utcai zsargonban a barna verzióját „Betonszofinak” becézik, miután főként az alsó-középosztálybeli munkások vásárolták, a szerk. megj.), de már akkor is benne volt, hogy igen, én azt érzem, hogy Hofi Géza velünk maradt, ugye amiatt, hogy „betonból” van. Azt gondoltam tehát, hogy a hiphophoz ez egy jól kapcsolódó név. Korábban valaki azt mondta nekem, hogy mindegy, mi a név, ha van mögötte tartalom, akkor egy idő után senki se fogja megkérdezni, miért pont ezt választottam.

A te életedben a foci iránti szenvedélyt váltotta fel a slam poetry és a zene. Hatással volt a foci a zenédre, vagy ez két teljesen külön világ számodra?

Nagyon hasonló a kettő performatív része, hogy egy héten nagyjából tudom, mely napokon lesz fellépésem. De emberismeret, játék-intelligencia, csapatjáték és alázat szempontjából is hasonlít a kettő. Sok közös pont van a sportban és a zenében.

Első albumod a comic sins címet viseli. Te is a többséghez tartozol, akik szerint a comic sans betűtípus „bűnösen ronda”?

Tetszett, hogy egy ilyen kis csavarral önmagába tudom csomagolni a comic sans „tragédiáját”: azt, hogy ezt a betűtípust használod, annak ellenére, hogy szinte már „üldözöttnek” minősíthető, hiszen teljesen idétlen benyomást kölcsönöz bárminek, és hogy emiatt a használata ilyen vicces kis bűn. Az első albumnak ugye nagyjából ez a hipotézise, hogy ezekbe a „kis vicces bűnökbe” veszünk bele.

Korábban azt mondtad, hogy erre az albumra nagy hatással volt a The Steve 1st albuma. Milyen mértékben hatott rád?

Nagyon. És főleg tudat alatt befolyásolt. Egy olyan időszakban találkoztam a The Steve albumával, amikor újszerű volt számomra, hogy ilyen pártatlanul kimond dolgokat, és ráadásul még frappáns és intelligens is a szövegvilága. Akkor is, ha a nyelvezete nagyon nyers. Külön előadásban tudnám részletezni, mi mindent lestem el tőle.

A zenéid nagyon széles közönséghez szólnak. Ez tudatos döntés, vagy organikusan alakult így?

Amikor elkezdtem zenével foglalkozni, úgy döntöttem, hogy nem a fióknak írok többé. Ha viszont jó underground előadó vagy, akkor mainstream előadóvá fogsz válni. Úgy érzem, nem kaptam elég időt az undergroudban, mert a közönség igénye sokkal hamarabb túlnőtte ezt a dolgot.

Tehát ha lenne rá lehetőség, szeretnél újra underground előadó lenni?

Van egy hangulata annak, amikor kis klubokban lépsz fel, de „a plafon felrobban” – az underground közönségnek van egy sajátos varázsa. Amikor a mainstreamről beszélünk, akkor abba a problémába ütközünk, hogy egyelőre nincs rá egyetemes definíció, hogy egyáltalán mi az. Ahogy arról sincs konszenzus, hogy mi az underground. Mennyiségekről vagy a tartalom milyenségéről beszélünk? Mik a tényezők?

Tényező lehet talán a rádióbarátság is...

Igen, de a rádióbarátság lényegében csak egy monetizálható, kapitalista biztonsági játék, amiben, bár a művészet mérhető, olyan, mintha egy gyermekmedencébe elrejtenék öt ciklont – tehát semmi értelme...

Fontos, hogy a művész reagáljon a politikára és a belső társadalmi mozgásokra?

Nem fontos, mert művészetben nem létezik elvárás. Előadóként viszont dönthetek úgy, hogy reagálok ezekre a dolgokra.

Szerinted mi a művész, és mi az előadó szerepe?

A művész szerepe elsődlegesen az, hogy tereket teremtsen, ahol tét nélkül vagy tompított térben át lehet menni bizonyos érzelmi, gondolati játékokon, és ezáltal történik valami. Azt gondolom, a művész feladata, hogy ezt a teret megteremtse. Az előadónak ezzel szemben az a feladata, hogy ne jusson eszedbe, hogy ő most éppen előad. Hogy azt az illúziót tartsa fenn, hogy amíg találkozol vele, addig semmin sem kell gondolkodnod.