Nem érkezett játszható mű a pályázatra

dd

A Dialóg nonprofit szervezet tavaly júniusban hirdette meg a Soóky László drámapályázatot hazai magyar szerzők részére. Október végéig nyolc jeligés színmű érkezett, de a zsűri idén nem oszt díjakat. 

A szakmai bizottság tagjai voltak: Hizsnyan Géza színházi szakember, Kováč Péter dramaturg, a zólyomi J. G. Tajovský Színház igazgatója, Lakatos Krisztina kulturális újságíró, szerkesztő, Forgács Miklós, a Thália Színház dramaturgja, valamint Varga Emese, a Komáromi Jókai Színház művészeti vezetője. A kuratórium az alábbi közleményt adta ki,

„A szakmai bizottság örömmel konstatálta, hogy korábbi években megismert pályázók ismételt jelentkezése mellett új szerzők is reagáltak a felhívásra. Több beérkezett pályamunka hordozott ígéretet a nyelvi-poétikai megformáltság vagy a mű víziója tekintetében, ugyanakkor problémák sorát vetette fel a drámai szövegek alapvető szabályainak tudatos alkalmazása terén. A zsűri úgy döntött, összességében nincs olyan pályamű, amelyet ajánlani tudna színpadi bemutatásra, a gyengébb színvonalú művek díjazása viszont csökkentené a kezdeményezés szakmai hitelét. Ezért a díjakat a 2023-as évben nem osztja ki.

A Dialóg harmadszor hirdetett drámapályázatot (2019, 2021, 2023); a három évfolyam tapasztalata megmutatta, hogy a szlovákiai magyar dráma nem tudja önmagát életre hívni, ha nincs biztosítva a szakmai háttér, amely lehetőséget ad az érdeklődőknek a műfaj sajátos szabályainak megismerésére. A kezdeményezés hosszú távon csak akkor életképes, ha párhuzamosan több olyan műhelyjellegű szakmai program jön létre, amely megalapozza a szlovákiai magyar kortárs dráma pozícióját nemcsak társadalmilag, hanem szakmai téren is. Olyan tanfolyamokra, workshopokra, kerekasztal-beszélgetésekre van szükség, amelyek nem csak rámutatnak a műfaj fontosságára, hanem lehetővé teszik annak alaposabb megismerését, az írástechnikai készségek elsajátítását, fejlesztését. A Dialóg a jövőben szeretne a szakmai felkészítő munkában részt venni, bízva abban, hogy más intézmények, szervezetek is csatlakoznak hozzá.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?