Nem akart elsőre nagyot harapni

film

Filmesek vették birtokukba Rimaszombatban, a Krasko és a Vasút utca sarkán álló Hawaii bárt. Ott játszódik Rasťo Boros Fehér lovon fekete címmel nemrég leforgatott filmjének egyik epizódja, amelyben Noémi és Zsolti, a történet szereplői találkoznak.

Forró a szombat délután, alig látni embert az utcán. A Tompa Mihály tér is üres, a járásbíróság megújult és az egykor börtön, ma pszichiátriai intézet épületét ugyanúgy perzseli a nap, mint a szenespincéből született bár tenyérnyi udvarát. Hatalmas tulipánfa lombja alatt várnak jelenésükre a színészek, Dékány Niki és Tomáš Mischura. Niki Szőgyénből indult, a komáromi gimnáziumban érettségizett, Pozsonyban végezte el a színművészeti főiskolát, harmadik évadját kezdte el a nyitrai színház társulatában. Tomáš Besztercebányán szerzett színészi diplomát, és a turócszentmártoni színház sokat foglalkoztatott színésze, ezért nem is vágyik máshova, még a fővárosba sem.

Rimaszombatba egy filmes stáb úgy repül be, akár egy fehér holló. „Szegény város a miénk – panaszolja a Hawaii bár jómódú magyar tulajdonosa. – Szegény, de bárhol járok is a világban, ide mindig boldogan jövök vissza. Törökországban többször voltam már, de a Kanári-szigeteken is. Onnan a bár hangulata, belső képe. Ott láttam ilyen színes falakat, díszelemeket, megvilágítást.” 

A bárral szomszédos kert nekem mégis jobban imponál. Bőven termő gyümölcsfáival, derékig érő paradicsombokraival, magas falat ékesítő, buja, zöld futóival és legfőképpen az idén már másodszor virágzó magnóliájával teljes ellentéte a fából faragott flamingókkal, papírananászokkal és színes fényfüzérekkel felpompázott szórakozóhelynek. „Nagyon nagy itt a munkanélküliség – folytatja a tulaj. – Talán a legnagyobb az országban.” Sokkal szebb lehetne a város, ha nem lenne itt ilyen sok lepusztult, kibelezett épület, amelyen már az enyészet az úr. A Hawaii bár mindenesetre egy képeslapra illő, szépséges épület alatt kínál szórakozási lehetőséget a helybelieknek. Kérdezem, milyen célt szolgál, mert még egy gazdag gyűjteményű galériának is beillik. „Az enyém” – közli büszkén a bár ura. És hány szoba van benne? – kérdezem. „Még nem számoltam össze” – ez a válasza. Rimaszombat mindenesetre ma sem tagadja meg önmagát. 1792-ben itt született Ferenczy István, a 19. századi magyar szobrászat kiemelkedő egyénisége, 1817-ben Tompa Mihály, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelesebb költője, 1850 őszén Blaha Lujza, a magyar színjátszás legendás alakja, és az itteni, egykori Egyesült Protestáns Gimnázium diákja volt Mikszáth Kálmán. Mindemellett az is érdekes koloritot ad a városnak, hogy még a roma lakosai is magyarul beszélnek. 

És most vissza a bárba, ahol már felvételre készül a stáb. Zsolti és Noémi, a két városban (Rimaszombatban és Losoncon) játszódó romantikus gengszterfilm külsőleg nem éppen összeillő párja már elfoglalta helyét a pult mellett. Zsolti letörten és reménytelenül iszogatja színes koktélját, Noémi szeretné jókedvre deríteni. „Senki nem fog úgy szeretni, mint én!” – súgja a férfi fülébe, amikor a keze már az inge alatt jár, és a mellkasát simogatja. De Zsolti ellöki magától a lányt, székét pedig dühösen a földhöz csapja. Ennyi a jelenet, ezt veszik fel, ki tudja, hányszor, amíg a rendező azt nem mondja: „Kész, megvan, köszönöm!”

Dékány Niki első filmszerepe ez. Eddig csak a Jenny című sorozatban láthatta őt a közönség, egy iskola igazgatóhelyetteseként. A Fehér lovon fekete Noémija azért is nagy öröm számára, mert mellékszerepről lévén szó, nincs akkora teher a vállán.

„Elsőre még jó az ilyen kisebb szerep – vélekedik –, ezzel beletanul az ember a filmezésbe, és nem tud akkorát bukni. Eredetileg a főszerepre castingolt a rendező, de az nagy falat lett volna. Meg is ijedtem tőle. Nem akartam elsőre nagyot harapni, a filmes pályán is úgy kell elindulni, mint a színházban. Kis szerep, nagyobb szerep, főszerep. Ez így van rendjén. A filmbeli Noémi rimaszombati lány, bankban dolgozik, és nagyon szerelmes Zsoltiba, akinek barátnője van. Abban bízik, hogy megjön majd a férfi esze, és egy nap őt választja. Noémi ugyanis meg van győződve róla, hogy egymásnak vannak teremtve, csak ki kell várnia Zsolti döntését. Addig is segít neki, hogy hamis papírjaival kölcsönt vehessen fel.”

Három figurából gyúrt egyet a rendező Dékány Nikinek, miután Rebeka Polákovát választotta filmje női főszereplőjének. Így viszont lett egy romantikus szála a történetnek. A szereplőválogatáson ugyanis nagyon tetszett neki Niki játéka, és semmiképpen sem akart lemondani róla.

„Még ő kért tőlem elnézést a telefonban, hogy ne haragudjak rá amiatt, hogy nem a főszerepet játszom” – mondja a gribedlis mosolyú színésznő. Filmbeli partnerével, Tomáš Mischurával – aki több filmben játszott már, legutóbb Milan Rastislav Štefánikot formálta meg az Út a lehetetlenbe című produkcióban – a forgatáson ismerkedett meg, és pillanatok alatt megtalálták a közös hullámhosszt. 

„Nagyon cuki fiú – állítja róla a nyitrai társulatot erősítő színésznő. – Kellemes volt vele dolgozni. Már az első jelenetünk után megjegyezte, hogy ő is jól érzi magát velem. Ezzel meg is nyugtatott, hiszen izgultam kicsit a felvétel előtt. Nem tudtam, hogyan fog ez működni köztünk, hiszen ő már profi ezen a téren, ráadásul olyan flörtölős, rámászós, kicsit intim jelenetben kellett bizonyítanom neki is, a rendezőnek is. De jól viselte a támadást. Amikor a bárpult mellett ülünk, a néző nem veszi észre, hogy Tomáš elég alacsony, az csak a bankbeli jelentben szembetűnő. Tudtam, hogy egy fejjel kisebb nálam, mégis meglepődtem, amikor megláttam. Vicceskedett is az operatőrrel, hogy úgy vegye őt, mintha Dustin Hoffmant fényképezné, mert ő is alacsony, de jóképű és nagy tehetségű filmszínész.”

Noémi is Zsolti bankbeli jelenetére pár nappal később került sor. Dékány Niki és Tomáš Mischura akkor már felszabadultan ölelkeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?