Nehéz feladat a műsor összeállítása

színház
Komárom |

November 29-én az Üvegcipő című előadással újra várja a nézőket a Komáromi Jókai Színház. 

Az aktuális tervek szerint december elején a stúdióbérleteseknek lejátsszák a Hamletet: Matusek Attila rendezése, melyben a pozsonyi színművészeti öt magyar hallgatója lép színpadra, szeptemberben éppen csak eljutott a bemutatóig, majd a koronavírus miatt leállt a színház, így a szériát a közeljövőben pótolják. A Hamlet eredetileg a középiskolások bérletében is szerepelt, de ma még senki sem tudja, ebben az évadban megjelennek-e egyáltalán a diákok a színházban, akár a szezon második felében megtarthatók lesznek-e a tervezett gyerek- és diákelőadások. Mikulás alkalmából a nyitrai bábszínház vendégszerepel Komáromban, december 10-én pedig az Egressy Béni Városi Művelődési Központ által kiadott, Ünnepváró című CD bemutatójára invitálják az érdeklődőket a Jókai Színházba; a korongon (és az esten) szlovákiai magyar előadóművészek – köztük a komáromi társulat tagjai – előadásában hangzanak el dalok és versek.

Varga Emese, a színház művészeti vezetője nem titkolja, a sorozatos leállások, majd a hirtelen újranyitás után nem egyszerű feladat a műsor összeállítása. „A korábbi évadokból repertoáron tartott nagyszínpadi produkciókkal az a probléma, hogy ha több vendégművész szerepel bennük, 50 százalékos nézőtérrel nem rentábilis az előadás. Az sem mellékes kérdés, hogy a magyarországi vendégművészek egyáltalán ideérnek-e a meghirdetett időpontra, olyan gyorsan változnak a rendelkezések odaát is. Az Üvegcipőben a szükséges beugrások megtörténtek, így reményeink szerint ezzel nem lesz gond.”

A 2020/2021-es évad idei részét érintő információ, hogy A mi osztályunk premierje tavaszra marad. Varga Emese elmondta, a szeptemberben elindult próbafolyamatot ötször kellett megszakítani, hol betegség, hol karantén, hol a szükséges óvatosság miatt, majd pedig az előadást rendező Czajlik Józsefnek kellett megkezdenie a kassai munkáját. Így a komáromi próbák várhatóan januárban-februárban folytatódhatnak.

Ettől eltekintve a Jókai Színház azt a stratégiát igyekszik követni, hogy amint javul a helyzet, és reményeik szerint korlátozások nélkül folytatható a működés, kész új produkciókat kínáljanak a közönségnek. Előbbre hozzák A vén bakancsos és fia, a huszár című népszínmű próbafolyamatát, és december elején elkezdik próbálni Nádas Péter Temetését is Rastislav Ballek rendezésében (az eredetileg meghirdetetthez képest annyi változik, hogy Bárdos Judit partnere nem Kassai Csongor, hanem Culka Ottó lesz a kétszereplős drámában). Közben Bernáth Tamás Zsapka Attilával egy utaztatható meseelőadáson dolgozik, amelynek szövegét a Jégtörő Mátyás alapján Garajszki Margit írja. 

A Komáromi Jókai Színház vezetése már a tavaszi leállás hatására beszámolt arról az elképzelésről, hogy az „élő tevékenység” akadályoztatása alatt online projektekre szeretnének összpontosítani, ezekből három is folyamatban, illetve készülőben van. Az oktatási minisztériumnál nyertes pályázat alapján félórás oktatási segédanyagokat készítenek a színház művészeinek közreműködésével, részben a komáromi előadások felhasználásával; a középiskolai tananyagban is szereplő drámák mellett elsősorban a 20. századi magyar irodalomra fókuszálnak – a klasszikus értékeken túl kortársakat és szlovákiai magyar szerzőket is feldolgoznak. Részben ide kapcsolódik a következő online projekt, a Felvidéki Magyar Költők Társasága, amely hamarosan elindul a Facebookon: rendszeres időközönként egy színész jelentkezik majd egy hazai szerző egy-egy versével (később a prózaírók is sorra kerülnek). A színház a Kisebbségi Kulturális Alapnál nyert támogatást egy felolvasószínházi projektre, melynek keretében hat kortárs szlovák drámát ismertetnek meg a magyar közönséggel. A sorozat első darabja Silvester Lavrík Csendes háza, amelyet néhány éve a pozsonyi Astorkában mutattak be nagy sikerrel Zita Furkovával és Zuzana Kronerovával; Komáromban Holocsy Krisztina és Holocsy Katalin dolgozik a felolvasószínházi produkción. Varga Emese azt mondja, ha a helyzet engedi, a Csendes házat nemcsak online teszik elérhetővé, hanem élőben is közönség elé viszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?