Bákó. Több mint negyven évi szünet után ismét megkezdődött a magyar nyelv tanítása a román állami oktatás keretében a csángók lakta romániai Moldva két településén, a Bákó megyei Pusztinán és Klézsén.
A két település általános iskolájában az idei tanévtől hetente három órában oktatják a magyar nyelvet.
Negyven év szünet után
A két település általános iskolájában az idei tanévtől hetente három órában oktatják a magyar nyelvet. A tantárgy neve: anyanyelv.
Szép Gyula, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke, a művelődési és egyházügyi főosztály vezetője a moldvai Bákó városban tartott sajtóértekezleten hangsúlyozta: a magyar nyelv tanításának megkezdése annak jele, hogy az RMDSZ és a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt között létrejött az együttműködési megállapodással.
Pusztinán Bilibók Jenő oktatja a magyar nyelvet. A pusztinai fiatalember szülőfaluja iskolájába tért vissza tanárként. Az általános iskolát odahaza románul, gimnáziumi tanulmányait pedig Csíkszeredában végezte magyar nyelven, majd történelem szakos tanári diplomát szerzett Debrecenben. Utána hazatért szülőfalujába
Összesen huszonnégy alsó- és felső tagozatos gyermek látogatja a magyar nyelvórát reggel hét órától – mondta, hozzáfűzve, hogy diákjai 80-90 százaléka ismeri már a magyar ábécét az iskolán kívüli foglalkozásnak köszönhetően.
Klézsén tizenhat gyermek jár magyar órára az 1-8. osztályosokat tömörítő összevont csoportban.
Eddig hét moldvai településen sikerült beindítani a magyar nyelvoktatást a magukat csángómagyaroknak valló szülő gyermekei számára, azok kérésére. Ez a szám a mostani tanévtől kezdve tízre emelkedik, a tíz település közül kettőben pedig a hivatalos oktatás keretein belül is elindulhatott a magyarnyelv-oktatás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.