Pozsony. Az ĺrószövetség székházának tanácstermében tartotta meg díjkiosztó ünnepségét az Irodalmi Alap, mely minden évben kitünteti az eredeti szlovák, magyar és ukrán irodalmi alkotásokat. Ennek keretében osztották ki tegnap a Madách-díjat is.
Négy díj, négy Kalligram-könyv
Hárman a házban: a két Zoltán, Németh és Hizsnyai között Benyovszky Krisztián. Grendel Lajos házon kívül volt: ő már a napokban megjelent új könyvét dedikálta PestenA szerző felvételeiRácsmustra című regényes olvasónaplójáért Benyovszky Krisztián kapta a 2001. évi legjobb szlovákiai magyar műnek kijáró Madách-díjat. A huszonhét éves szerzőnek, a nyitrai Konstantin Egyetem hungarisztika tanszéke tanársegédjének ez az első kötete. A jelenleg PhD-hallgató irodalomtudós az utóbbi években fellépő s azonnal nagy szakmai tekintélyre szert tett kritikusnemzedék meghatározó egyénisége, tanulmányaival elsősorban a Kalligram folyóirat hasábjain találkozhatott az olvasó. Nívódíjban részesült Grendel Lajos Nálunk, New Hontban című regénye, Hizsnyai Zoltán Bárka és ladik című verseskötete és Németh Zoltán Talamon Alfonzról írt monográfiája.
Az idei díjkiosztás egyik érdekessége, hogy a most Madách-díjban részesülő Benyovszky Krisztiánon kívül a díjazottak mindegyike Madách-díjas író, a másik, szintén nem mindennapi kuriózum: a díjnyertes művek egyazon könyvkiadó, a Kalligram gondozásában jelentek meg. Kevésbé örvendetes ténye volt az idei díjkiosztó ünnepségnek, hogy – elbírálásra és kitüntetésre felterjesztett alkotás híján – fordításért járó Madách-díjat nem osztottak ki, ez az elmúlt tíz év alatt, sajnos, immár hetedszer fordult elő.
A műveket értékelő bizottság ezúttal is háromtagú volt, s a következő összetételben dolgozott: Jaroslava Pašiaková irodalomtörténész, kritikus, egyetemi docens, Keserű József irodalomkritikus és Csanda Gábor irodalomtörténész, szerkesztő. A hazai magyar könyvkiadók – az AB-Art, a Lilium Aurum, a Kalligram, a Nap, a Madách-Posonium és a Plectrum – összesen 22, a tavalyi év folyamán megjelent szépirodalmi alkotást nyújtottak be értékelésre. A díjkiosztást megelőző rövid értékelésben elhangzott, hogy a végső rangsor, tehát a díjazandó művek jegyzéke a zsűritagok megegyezésével öltött végleges formát, s hogy a négy jutalmazott mű kiválasztásában az esztétikai értékük és irodalmi hozadékuk volt a meghatározó szempont. A díjak összege továbbra sem változott, a Madách-díjjal járó jutalom húsz-, a nívódíjaké háromezer korona. (cs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.