Nála a vágyak meztelenek

Andrés (Leonardo Brezicki) „bevetés” előtt „Ha nincs árad, nem kínálhatsz fel semmit. Értéktelen vagy. Nincs helyed a placcon.” Andrés állítja mindezt Verónica Chan, a harminchárom éves argentin rendezőnő első játékfilmjében, a Dohányzó szakaszban, amelyet a Függetlenek fóruma szekcióban vetítettek Karlovy Vary idei fesztiválján.

Reni és Andrés az utcán találkoznak. Egy alternatív rockegyüttesben játszik a lány, javarész éjszakai klubokban, a testéből él a fiú, fényes átjárókban, sötét kapualjakban ugyanolyan bátran adja magát, mint a legelegánsabb szállodai szobákban. Kliensei érett férfiak vagy éppen huszonéves aranyifjak. Andrés nem a korukra, hanem a pénzükre kíváncsi. A „bárhol bárkivel” azonban nem az ő története. Bárkivel nem. Andrés, hogy neki is jó legyen, mindenben a szépet keresi. Szép összeg, szép arc, szép test. A többi úgyis jön magától.

Buenos Aires szivében éjszaka is lüktet az élet. Andrés egy jól kivilágított átjáró bankomatjánál árulja a gyönyört. Tudja, kit kell megszólítani. Emberismeretből jeles. És nyilván más téren is tud valamit, hiszen minden kliense elégedetten távozik. Reni előbb csak messziről figyeli a srácot, aztán egyre közelebb kerül hozzá. Látja, mit tesz, valami mégis űzi-hajtja felé. A vonzódás kölcsönössé válik. Andrés estéről estére egyre jobban megszereti a lányt. Éjszakai életétől azonban nem tud és nem is akar szabadulni. Reni sem állítja választás elé. Inkább ő választ. Andrés „kalandjai” számára is mindennapi élménnyé válnak.

Reni és Andrés kötődnek egymáshoz. De kötődnek a gyorsan és könnyen szerzett pénzhez is. Közben mindketten szerelemre vágynak. Nagy, lángoló szerelemre. Mert még nem félnek. Még mindig úgy érzik, ki tudnak szállni a „körforgásból”.

Pergő, lüktető film Verónica Chan filmje. Teljes mértékben hiteles alkotás. A néző nemegyszer úgy érzi, titkos kamera vett fel minden jelenetet valós szereplőkkel, Jorge Amado mai hőseivel, a Buenos Aires-i éjszaka huszonéves pásztoraival.

Milyen körülmények között készült el a film? – kérdeztem Verónica Chant, aki vágóként, majd reklámfilmek és videoklipek operatőreként kezdte a pályáját. – Egy diplomás argentin filmrendezőnek milyen nehézségekkel kell megküzdenie ahhoz, hogy életében először „helyzetbe” kerülhessen?

Csak pénzt kell szereznie. Argentínában nem olyan gazdag a filmgyártás, mint például Indiában. Nálunk az állam nem áll a rendező mögött. Én ezt a filmet másfél évig forgattam, noha két-három hónap alatt is elkészülhetett volna. Mindenki dolgozott valamiben, csak hogy pénzt szerezzünk rá. A legtovább hat napig forgattunk. A leállásokat azonban mindig kihasználtuk. Vágtuk a felvett anyagot. A forgatócsoport folyamatosan változott. Az elejétől a végéig, rajtam kívül, senki sem bírta ki. Jöttek-mentek az emberek. Még az operatőrök is váltották egymást. De mindig mindenki profi volt, s ez megnyugtatott.

A színészeket, főleg a két főszereplőt, Leonardo Brezickit és Cecilia Bengoleát hogyan választotta ki a szerepre?

Új arcokat kerestem. Ez volt a legelső szempont. Friss tehetségekkel dolgozni. Olyan arcokkal, akiket a közönség még nem ismer. Argentína tucatszámra gyártja a tévésorozatokat, ezért az első utam nem a főiskolára, hanem a konzervatóriumi növendékekhez vezetett. Vizsgaelőadásokat néztem, azok alapján válogattam szereplőket. Ők pedig hozták a barátaikat, hogy ők is boldogan játszanának a filmben. Tetszett nekik a történet, az alaphelyzet.

Buenos Airesben ilyen nagy a férfiprostitúció?

Szerintem nem nagyobb, mint bármelyik világvárosban, de hogy foglalkoztatja a közvéleményt, az biztos. Engem pedig érdekel a sorsuk. Húsz fiút küldtünk be az éjszakába a film kedvéért, és azt kell, hogy mondjam, nemcsak nekik, nekem is óriási kaland volt a forgatás. Kaland és persze nagyon komoly munka. De annyira élveztük, hogy sokszor még a zuhogó esőben sem hagytuk abba.

Más lenne a film, ha több pénzből készült volna?

Nem hiszem. Én ezt a filmet így akartam leforgatni. A hibáit sem akarom az alacsony költségvetéssel magyarázni. Akkor, abban a helyzetben ennyire voltam képes. A „tanulópénzt” megfizettem. A következő filmem már csak jobb lehet.

A forgatókönyv mennyi helyet hagyott az improvizálásnak?

Az alapsztori természetesen adott volt. De azt is vagy tizenötször átírtuk. A konkrét helyzetek pedig mindig változtak egy kicsit. Mindennap született néhány új ötlet, amit igyekeztünk beépíteni a filmbe. Volt azonban olyan jelenet is, amelyet nem volt lehetőségünk lepróbálni. Jött a pasi, leszólította a fiúkat, ők meg beültek a kocsijába, és már el is hajtottak. Mi izgultunk, hogy miképpen fognak kikeveredni a helyzetből, ők meg nevetve visszajöttek, és elmesélték, hogy profi prostiként viselkedtek. Eljátszották, hogy azt és annyiért mégsem.

A rendőrséggel sosem kerültek konfliktusba? Hiszen a stáb nem lehetett szem előtt, csak a színészek, ők pedig produkáltak néhány „látványos” jelenetet.

Egyszer engem is bevittek a rendőrök, mert a helyszínen nem akarták elhinni, hogy forgatunk. A látvány megdöbbentette őket. Volt pár éjszaka, amikor egy bankomat előtt dolgoztunk. A két fiú letolt nadrágban, félig meztelenül, egyszer csak arra jön egy apáca. Az operatőr természetesen nem állt le. Az apáca odanézett, aztán elvágta gyorsan a fejét, és úgy tett, mintha semmit sem látott volna. A biztonsági kamerát is ki kellett cseleznünk. Ha felvett volna valamit az aktusból, pillanatok alatt megjelenik a rendőrség, és magyarázkodhatunk.

Bár sok mindent mutat, az öncélú képsorokat kerüli a film.

Meztelen testeket sem látnak a nézők. Nálam a vágyak meztelenek.

Pedig a srácok, gondolom, nem kérették volna magukat.

Ők mindenre nyitottak voltak, és a stábtagok sem tiltakoztak volna.

Argentína gazdasági helyzete, ugye, most katasztrofális?

De én még a nagy krízis kezdetet előtt forgattam a filmet.

Az mikor volt?

Három évvel ezelőtt.

Az idén vagy jövőre nem is fog forgatni?

Ebben az évben már aligha, hiszen nincs időm pénzt koldulni, mert fesztiválról fesztiválra utazom a filmmel. Talán jövőre. Az idő azonban nekem dolgozik. Legalábbis ami a forgatást illeti. Mivel drágább lett a dollár, kevesebb pénz jut amerikai filmre, így több néző látja az argentin alkotásokat. Leszálltak „királyi trónusukról” a nagy forgalmazók, és most már velünk, hazai filmesekkel is szóba állnak.