Nagy-Britanniában is bemutatták Madonna kosztümös szerelmesfilmjét

London |

<p>Költséges átdolgozás után Londonban is bemutatták Madonna második játékfilmjét, amely Wallis Simpson elvált amerikai nő és a kedvéért a brit trónról lemondó VIII. Eduárd király szerelméről szól.</p>

A W.E. című produkciónak szerda este volt a díszbemutatója. Az 53 éves popsztár szerint második játékfilmes próbálkozásának üzenete az, hogy "nincs tökéletes szerelem, minden szerelem kompromisszumokat vagy áldozatokat követel".
A kosztümös filmet azért kellett átdolgozni, mert rossz kritikákat kapott a velencei és a torontói filmfesztiválon. Egy kritikust Madonna második rendezése egy kozmetikumreklámra emlékeztette, egy másik műbíráló pedig azt írta a műről, hogy "egy pulyka, amely páva szeretne lenni".
A film központi figurája az a Wallis Simpson, akibe VIII. Eduárd brit király beleszeretett. A nő amerikai volt, ráadásul kétszeresen elvált. Az uralkodó végül 1936-ban lemondott kedvéért a trónról, így került a brit birodalom élére II. Erzsébet királynő apja, VI. György király.
A rendezésben volt férjei, Sean Penn és Guy Ritchie is segítették a popdívát.
Madonna 2008-ban a Mocsok és bölcsesség című filmjével mutatkozott be rendezőként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?