Nagy átverések az irodalomban

HORVÁTH GERGŐ

Közülük talán a legismertebb James Macpherson, aki 1760- ban elkáprázatta az irodalmi közvéleményt, amikor nyilvánosságra hozta egy 3. századi bárd, Ossián eposzának töredékeit. Az szerzőnek Napóleont és Goethét is sikerült átvernie, mindketten nagy rajongói lettek a műnek. Samuel Johnson költő, tudós és Shakespeare műveinek kiadója azonban már a kezdetektől fogva szkeptikus volt. A leleplezés egészen a 19. század végéig váratott magára, amikor irodalomtörténészek hamisítványnak nyilvánították a művet.

Hamisított Shakespeare-művek

A 19 éves William Ireland talán még Macphersonnál is tehetségesebb volt, hiszen a 18. század egész tudóstársadalmával el tudta hitetni, hogy több tucat szerelmes levelet, kéziratokat és jegyzeteket talált, melyeknek a szerzője nem más, mint William Shakespeare. Meglepő módon az sem keltett gyanút, hogy azt állította, az iratokat egy öreg ládában találta, melyet egy barátjától kapott.

Ireland csúfos bukása 1796-ban következett be, amikor színpadra állított egy „rég elveszett” Shakespeare-drámát Vortigern és Rowena címmel. A színjátékot a kritikusok és a közönség zajos elégedetlenséggel fogadta, így az mindössze csak a premiert érhette meg. Ebben valószínűleg az is nagy szerepet játszott, hogy a bemutató előtt két nappal Edmond Malone publikációjában azt állította: a színdarab és az összes, Shakespeare-nek tulajdonított relikvia hamisítvány, melyeket kivétel nélkül Ireland írt. William Ireland apja meglepő módon még akkor is védte a fiút, amikor az bevallotta a hamisítást, mondván, a gyerek túl ostoba ahhoz, hogy így hamisítson.

Hitler állítólagos naplói

A hamisításba nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is bele lehet bukni, sőt, komoly büntetést is vonhat maga után. A német Stern magazin 1983- ban kilencmillió márkáért 62 kötetet vásárolt meg Hitler elveszettnek hitt naplóiból. A kéziratokat állítólag két földműves találta egy repülőgépben, mely nem sokkal Hitler öngyilkossága előtt zuhant le. Két neves történészt, Hugh Trevor-Ropert és David Irvinget is sikerült megtéveszteni, ezért fordulhatott elő, hogy a Times még részleteket is publikált a naplókból. Később, miután Trevor-Roper kihátrált a naplók mögül, a német szövetségi levéltár munkatársai leleplezték a hamisítókat. Konrad Kujaut és Gerd Heidemannt végül a tinta és a történelmi pontatlanságok buktatták le. A Stern 19 millió márkát bukott a sztorin, a két hamisítónak pedig bíróság előtt kellett felelnie tettéért. Mindkettőjüket évekre lecsukták.

A gettósvindli

Az újkori átverésekre elsősorban már nem a klasszikus értelemben vett hamisítás a jellemző, hanem a szándékos félrevezetés. Az utóbbi évtizedekben a legtöbb lebukás olyan szerzőket érint, akik fikciós történeteiket memoárként vagy önéletrajzi ihletettségű műként próbálták beállítani. Ezeknek a műveknek igen nagy a presztízsük, és egy jó sztori milliókat hozhat a szerzőnek. Ha viszont a csalás kiderül, az nem csak az írót, de a könyv kiadóját is meglehetősen rossz színben tünteti fel. A nagy múltú Penguin Books számára nem volt könnyű a 2008-as év, hiszen két általuk publikált műről, köztük Margaret B. Jones Love and Consequences című életrajzi könyvéről is kiderült, hogy egyszerű félrevezetés. A mű, mely a megjelenést követően azonnal a bestsellerlisták élére ugrott, egy félvér kislány szenvedéseiről szól, aki Los Angeles legkeményebb negyedében nőtt fel. Csakhogy kiderült: az író nem színes bőrű, nem munkásosztálybeli, a neve sem Margaret B. Jones, hanem Margaret Seltzer.

A félrevezetésre először az író nővére jött rá, miután látta húgát a New York Times hasábjain. A nő megerősítette, hogy Margaretet valójában a biológiai szülei nevelték fel San Franciscóban. A mű egyébként már korábban gyanússá vált a Times kritikusa, Michiko Kakutani számára, aki a recenziójában egyes részeket „tudatosan regényesnek” látott. A szerző a bukás után továbbra is tartotta magát ahhoz, hogy saját élettörténetét vetette papírra, állítása szerint a gettók világával és a szegénységgel mindössze azért fűszerezte könyvét, hogy érzékletesebbé tegye az átélteket.

Egy áldrogos élete

Hatalmas vihar kavart az Egyesült Államokban James Frey 2003-ban megjelent híres könyve, az A Million Little Pieces is. A mű, miután az USA legbefolyásosabb tévés személyisége, Oprah Winfrey 2005-ben felfigyelt rá, az eladási listák élére ugrott, és csakhamar bestseller lett. A könyv arról szól, hogy a szerzőt miképp juttatta kórházba, majd elvonóba a kábítószerfüggőség. Frey talán megúszta volna a lebukást, ha néhány szemfüles újságíró bizonyos részleteket nem talál gyanúsnak. Alapos nyomozás után kiderítették, hogy a szerző nyolcvanhét nap helyett csupán három órát töltött börtönben, ez pedig már önmagában is elég volt ahhoz, hogy a könyvet 2006-ban hivatalosan is átverésnek minősítsék. Frey következetesen védekezett, mondván, ő valóban egy felépült kábítószerfüggő, ez azonban nem akadályozta meg Winfrey-t abban, hogy vallatóra fogja őt műsorában. A férfi végül bevallotta, hogy azért írt memoárt, mert a kiadók nem akarták megvenni a regényét. Meglepő módon Frey irodalmi munkássága túlélte a botrányt, és legújabb regényével szintén felkerült a New York Times bestsellerlistájára.

A holokausztsvindli

Előfordul az is, hogy a szerző művéről még a kiadás előtt kiderül, hogy nem más, mint átverés. Egy Herman Rosenblat nevű, az Egyesült Államokban élő holokauszttúlélő önéletrajzi regényében azt állította, hogy későbbi feleségével a buchenwaldi koncentrációs táborban ismerkedett meg. Az önmagát kereszténynek álcázó család lánya titokban almát és kenyeret vitt a fiúnak, akit azonban később áthelyezetek egy másik táborba. A háború után egy véletlen folytán New Yorkban találkoztak ismét, és az egymásra találás után össze is házasodtak. A Miamiban élő lengyel származású férfi még a kilencvenes években kezdte el mesélni a történetét, a média pedig hamar felkapta a megható sztorit. Ennek is volt köszönhető, hogy Rosenblat kétszer is szerepelhetett Oprah Winfrey tévéműsorában, aki az egyik adásban azt mondta, ez volt műsor huszonkét éves történetének legszebb szerelmi története. Holokausztkutatók nyomására, akik gyanúsnak találták a romantikus történetet, Rosenblat kénytelen volt beismerni, hogy a megismerkedés csak fikció, a Penguin kiadói csoporthoz tartozó Berkeley Books pedig visszakövetelte az életrajzi regényért kifizetett honoráriumot. A férfi az ügynökén keresztül ennyit üzent: „Csak boldogságot akartam adni az embereknek.”

Az újkori irodalmi átverések hosszú sorával lehetne még folytatni, beleértve Tom Carew Jihad! Jihad! vagy Misha Defonseca The Memoire of the Holocaust Years című 18 nyelven megjelent művét. Többen okultak a felsorolt szerzők példájából, és még a lebukás előtt bevallották a félrevezetést. Így tett Laura Albert is, aki Frey vallomása után vallott színt. Csakhogy ő addigra már három csaláson alapuló bestsellert is megírt. Hasonlóan járt el Janet Cook, a Washington Post újságírója, aki Pulitzer-díjat kapott egy nyolcéves kisfiú heroinfüggőségéről írt könyvéért, a díj átvétele után viszont elismerte, hogy a mű teljes egészében fikció.