Múzeum nyílik abban a moszkvai lakásban, ahol Bulgakov A Mester és Margaritát írta

Moszkva |

<p>Múzeum nyílik abban a régi moszkvai lakásban, ahol Mihail Bulgakov A Mester és Margaritát írni kezdte, ott ünnepelik meg a hétvégén a világhírű orosz író születésének 125. évfordulóját, a nyitásra azonban még két évet kell várni.</p>

Ebben a lakásban égette el Bulgakov az élete főművének tartott, bibliai ihletésű, kora szovjet viszonyait szatirikusan ábrázoló regény első verzióját.

A kultikus műnek végül meg kellett várnia a hruscsovi olvadást, hogy - bár húzásokkal - 1966-ban megjelenhessen. Az ortodox egyház még mindig a "sátán evangéliumának" tartja a regényt.

Az apró, három helyiségből álló földszinti lakásban írta 1928-ban emigrációról szóló darabját, a Menekülést, mely 1962-ben jelenhetett meg, valamint a Moliere című regényt, amelyet a szovjet rezsim betiltott.

"Itt ünnepeljük az író születésének 125. évfordulóját, ám a múzeum megnyitására még két évet kell várni" - mondta Pjotr Manszilla-Kruz igazgató.

A lakásban kiállított személyes tárgyak között látható lesz A mester és Margarita első kéziratának egy töredéke, mely túlélte a pusztítást, valamint egy levél, amelyet az író a szovjet kormánynak küldött 1930-ban. Ebben Sztálintól kér engedélyt, hogy elhagyhassa az országot.

Ugyanebben a lakásban történt 1930 április 18-án, hogy a diktátor felhívta Bulgakovot. "Tehát elege van belőlünk?" - kérdezte "a nép atyja" az írótól, majd rendezőasszisztensi állást ajánlott neki a Moszkvai Művész Színházban.

Mihail Afanaszjevics Bulgakov Kijevben született 1891. május 15-én és Moszkvában halt meg 1940. március 10-én.

Az új emlékhely az író egyetlen hivatalos múzeumának lesz a része. A múzeumot 2007-ben hozták létre egy másik híres lakásban, ahol az író 1921 és 1924 között élt, ott játszódnak leghíresebb regényének egyes jelenetei is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?