Művészeti kalauz

kép

Milyen kiállításokra, színházi előadásokra és koncertekre érdemes odafigyelni? A hétvége és a jövő hét eseményeiből válogatunk.

A HAZAI ZENE JEGYÉBEN
Támogassuk a szlovákiai magyar zenei szcénát és vegyünk részt a hazai zenekarok koncertjén. Egy farnadi és egy naszvadi formáció ad közös koncertestet a komáromi
Egressy Béni Városi Művelődési Központban, de a dunaszerdahelyi NFG klub is kínál hazai zenét a napokban. Mutatjuk a felhozatalt.
Kezdjük az utóbbival. A Royko Passage öt év kihagyás után harangozta be 2022-ben, hogy visszatér, ráadásul az eredeti felállásban. A Strieženec Mátyás basszusgitáros,
énekes, billentyűs, Strieženec Dávid gitáros és Matrka Simon dobos alkotta trió szórványosan koncertezik, sajnos a visszatérés óta sem hallunk róluk olyan sokat, mint
szeretnénk – örvendetes tény tehát, hogy a kétségkívül egyik legjobb hazai alternatív rockot készítő zenekar az NFG klubban lesz hallható szombaton.
Az este másik felében a Holló ad koncertet. A zenekar budapesti székhelyű ugyan, de frontembere, az egyébként képzőművészként is tevékenykedő Salgó Viki Udvardról
származik. A Holló egy fiatal feltörekvő zenekar, budapesti fellépéseit követően ezzel a koncerttel mutatkozik be a hazai közönség előtt. Salgó Viki mellett Amador Anita
(billentyűk), Mézes Zoli (basszusgitár), Mikola Bálint (gitár) és Csomor Alex (dob) lesznek láthatók és hallhatók a színpadon.

Kedden a Harmonia Musica – Szlovákiai Magyar Zene Napján két olyan zenekar lép fel Komáromban, melyeket nem kell bemutatnunk azoknak, akik odafigyelnek a hazai zenei színtér történéseire: az Estendøn és a História játszanak.
A műfajilag széles skálán mozgó Estendøn énekese Kaszmán-Saróka Liliána. Lilit Bánovski Richárd (gitár), Recska Roman (gitár), Saróka Vajk Attila (basszusgitár) és Smid Ádám (dobok) egészíti ki a színpadon. A formáció komoly rajongói csapatot szerzett magának, s bár egyéb elfoglaltságaik ellenére jelenleg alacsonyabb fordulatszámon
működnek, mint a megalakulásukat követő időszakban, továbbra is változatlan lelkesedéssel állnak színpadra.
A 2005-ben alakult, a blues és a rock vizein evező História öt nagylemezzel büszkélkedhet. A csapat négy zenészből áll össze, Käfer Bálint gitáron, Pásztó Tibor dobokon, Antal Ottó basszusgitáron játszik, az énekhangért pedig Lábszky Olivér felel.

Április 27., szombat 21.00 (Royko Passage) és 22.00 (Holló) – Dunaszerdahely, NFG klub – belépő: 7 euró
Április 30., kedd, 18.00 (Estendøn) és 20.00 (História) – Komárom, Egressy Béni Városi Művelődési Központ – a belépés ingyenes

ÚJABB HÍDŐR NYIT KIÁLLÍTÁST PÁRKÁNYBAN
A párkányiaknak számos alkalmuk nyílt arra, hogy testközelből ismerkedjenek meg a performance műfajával az elmúlt hetekben: az ismert költő, multimediális művész és performer, Juhász Rokko a párkányi híd nemzetközi hídőri rezidenciájának 61. résztvevője. A hídőrprogram keretén belül vasárnaponként a Quality Talk/Minőségi beszélgetés című eseményére invitálta az érdeklődőket (ide a város szülötteit várta,
hogy meséljenek magukról, és akiknek ő pedig a performance-művészetről mesélt), de tartott könyvbemutatót is (nemrégen jelent meg az Egy Performer életének folytatása), sőt a múlt héten egy különleges performance keretén belül bukkant fel a város Sétáló utcáján, mellyel az idő folyására és az emberi sorsok szövevényességére reflektált.
Rokko április végéig marad Párkányban, a rezidenciaprogramját lezáró kiállítás pedig pénteken nyílik meg és vasárnap is látogatható lesz. Nézzük tehát meg, hogyan ihlette meg, milyen gondolatokra ébresztette a performert a Duna-parti város.

Mikor és hol: április 26., péntek 16.00 – Párkány, Barta Gyula Galéria – a kiállítás megtekinthető április 28-án, vasárnap 14 és 18 óra között is 

LEGYEN EZ A HÉTFŐ KÜLÖNLEGES
Nemcsak azért, mert szabadnap vár ránk a hét folyamán, hanem azért is, mert részt vehetünk a tánc nemzetközi napján, legalábbis ha Kassán tartózkodunk.
A rendezvénybe a város több pontján bekapcsolódhatunk. Aki vágyik ilyesmire, az táncolhat például egy zsúfolt utca közepén. A Have a look! egy olyan interaktív
táncelőadás, amelyet a mai világ inspirált, amelyben élünk. Az előadóművész egyedül van a saját biztonságot nyújtó belső világában, és mégis a város eseményei és nyüzsgése közepette találja magát, ahol lehetetlen elmenekülni a külvilág tekintete elől. A Tabačka Kulturfabrikban este pedig danceoke várja a látogatókat. A danceoke majdnem olyan, mint a karaoke, csak épp éneklés helyett a résztvevők táncolnak és a táncművészek mozdulatait másolhatják, melyet egy hatalamas kivetítőn figyelhetnek.

Április 29., hétfő 10.00-tól – Kassa, a város különböző helyszínei

...és még néhány program, röviden:

Itt az IrodalmiKorzó legújabb eseménye. Az irodalmi est vendége Ardamica Zorán író lesz, akivel H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi tanár beszélget.
Április 25., csütörtök 18.00 – Érsekújvár, a főtéri Castle Café kávézó

Nézzük meg a János vitézt a gyerkőcökkel. Petőfi halhatatlan verses meséjét táncjátékként vitte színpadra a Lajta Néptáncegyüttes.
Április 26., péntek 11.30 és 15.00 – Pozsonypüspöki, Vetvár Művelődési Ház

Tekintsük meg egy fiatal illusztrátor munkáját Dunaszerdahelyen. Lukács Hajni izgalmas technikával dolgozik: a kiállított munkák döntő többsége linómetszet és
digitális rajz felhasználásával jött létre. Az alkotó legfrissebb munkáiból készült válogatás darabjait az NFG klubban nézhetjük meg április 26-ig. A kiállítást a szintén illusztrátorként ismert Török Bianka nyitja meg.
Április 26., 18.30 – Dunaszerdahely, NFG klub – a kiállítás május 10-ig tekinthető meg

Ezen a héten se szenvedjünk hiányt minőségi jazzben. A Szalay Gábor Organ Trio ad koncertet az International Jazz Day keretében. Szalay Gábor a magyar jazzvilág kimagasló, fantasztikus ritmikával és harmóniaérzékkel rendelkező bebop gitárosa.
Április 30., kedd 20.30 – Somorja, Mozi 

Látogasson el kortárs alkotók műtermeibe. A Nová Cvernovka, mely fiatal művész műtermének ad otthont, idén is május 1-jén fogadja a széles közönséget.
Nem csupán az egyes alkotók munkafolyamatába pillanthatunk be, hanem gazdag kísérőprogram is várja az érdeklődőket: színházi előadások és koncertek is, a gyerekek
számára játékokkal, irodalmi programokkal és workshopokkal készülnek a szervezők.
Május 1., szerda 10.00-tól éjfélig – Pozsony, Nová Cvernovka – belépő: 7 euró,
12 éves korig ingyenes

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?