Művészeti kalauz

kép

A hétvége és az előttünk álló hét kulturális eseményei, amelyeket nem érdemes kihagyni.

Bartusz György másodperces festményei Pozsonyban 

Az idő és az érzékelés közötti összetett kapcsolat olyan probléma, mely hosszú évszazadok óta foglalkoztatja a filozófusokat és a művészeket. Hogyan ragadja meg a témát egy kortárs alkotóművész? Bartusz György például a színek, textúrák és formák merész használatával. A kassai képzőművész híres másodperces festményei arra ösztönzik a nézőket, hogy gondolkodjanak el az idő múlásáról és a pillanatok jelentőségéről. A pozsonyi Roman Fecik Galériában Az idő és az érzékelés felfedezése címmel nyílt kiállítás, mely a ezekből a festményekből vonultat fel egy válogatást.

Minden festmény egy egyedi pillanatot örökít meg: a kép, úgy érezzük, egyrészt „befagyasztja” az időt, másrészt azonban mégis a mozgás és a cselekvés érzetét árasztja. A képzőművész a pillanat mulandóságát örökíti meg a papíron. 

A kiállított műveken visszatérő témák és motívumok figyelhetők meg, melyek betekintést nyújtanak Bartusz filozófiájába. Az élénk színskála a múló pillanatokban rejlő vitalitást és energiát szimbolizálja, míg a dinamikus ecsetvonások magának az időnek a folyását fejezik ki. A fény és az árnyék finom kontrasztjai a mélység és a dimenzió érzetét keltik, és arra invitálják a szemlélőt, hogy fedezze fel az egyes festményekben rejlő jelentésrétegeket.

A kiállítás május 15-ig látogatható – Pozsony, Roman Fecik Gallery 

Vendégjáték a Komáromi Jókai Színházban 

Valójában hétköznapi családról van szó. Csakhát minden családban vannak furcsa figurák, kelekótya kuzinok, akikkel nem szívesen ülünk le a vasárnapi ebédhez. Minden családban vannak kényes témák, amik körül úgy piruettezünk beszélgetés közben, mint az orosz jégtáncosok. Minden családban vannak elefántok a szobában, amiket brüsszeli diplomaták rutinosságával nézünk szobabiciklinek. Mikor két család összeül, az igény szerinti szoptatás, a szoboszlói közös nyaralások, a pszichiátria is szóba jön és szép lassan minden darabjaira hullik: házasság, szülő-gyerek kapcsolatok. Csak épp Kartonpapa hiányzik, hogy rendet teremtsen.

Az egyik legtöbbet játszott kortárs magyar drámaíró, Tasnádi István darabját hozza el a Szkéné Színház Komáromba. És nem is akármilyen szereposztásban. A Kartonpapa című fekete komédiában Udvaros Dorottya, Scherer Péter, Parti Nóra, Mosolygó Sára és Varga Ádám játszanak, Mucsi Zoltán pedig felvételről látható.

Mikor és hol: május 5., vasárnap 18.00 – Komárom, Komáromi Jókai Színház 

....és röviden:

Figyeljünk fel a műalkotásokra Rimaszombatban. A Hely művészete (Umenie miesta) című projekt még 2000-ben kezdődött azzal a céllal, hogy a testközelbe hozza a művészetet a város lakói és látogatói számára: a művészek a köztereken helyezték el alkotásaikat, melyekkel így véletlenszerűen találkozhattak az arra sétálók. A projekt akkor három éven át tartott, a Rimaszombati Városi Galéria pedig úgy döntött, most felújítja az ötletet. A napokban három kortárs alkotóművész, név szerint Daniela Krajčová, Szőke Erika és Miroslav Trubač alkotásait vehetjük szemügyre Rimaszombatban. A kiállított művekhez tematikusan kapcsolódik az a holnap nyíló kiállítás is, amely a galériában látogatható majd. A tárlaton olyan részvételi és kísérleti projektek szerepelnek, amelyek a város nyilvános tereinek szerepét boncolgatják. A kiállítás kurátora Gabriela Garlatyová.

A kiállítás megnyitója: május 3., péntek 17.00 – Rimaszombat, a Rimaszombati Városi Galéria – a kiállítás augusztus 31-ig látogatható

Ismét lesz színház a RÉV-ben. A Vekker Műhely és Gurigongo Symposium Ásó, kapa meg a nagy című darabjában Bandor Éva, Holocsy Krisztina, Hostomsky Fanni, Romada Rakottyay Katalin láthatók. Az előadás érdekessége, hogy cselekménye a négy színésznő improvizációi alapján született. A darab dramaturgja Kuklis Katalin, rendezője pedig Romankovics Edit volt. 

Mikor és hol: május 3., péntek 19.00 – Komárom, RÉV – A Magyar Kultúra Háza – belépő: 13 euró

Jazzkívánságműsor Felsőszeliben. Rendhagyó koncertműsorával érkezik hozzánk a Sárik Péter Trió és vendégük, Falusi Mariann: a közönség bármilyen dalt kérhet, a csapat saját, jazzesített műfajában játssza el. 

Május 5., vasárnap 18.00 – Felsőszeli, kultúrház – belépő 17 euró

Ne hagyjuk ki Bödőcsöt. Barbárglamour című stand up estjét már számos helyszínen láthattuk-hallhattuk – aki pedig még nem, az ezúttal Párkányban találkozhat a humorista-íróval.

Május 9., csütörtök 18.00 – Párkány, Városi Művelődési Központ


 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?