Művészeti kalauz

kép

Milyen kiállításokra, színházi előadásokra és koncertekre érdemes odafigyelni? A hétvége és a jövő hét eseményeiből válogatunk.

VALAMI ELKEZDŐDÖTT A SAJÓ BANDÁNÁL

Érdemes odafigyelni erre a fiatal rozsnyói formációra, hiszen műfajukon belül már csak az a tény is különlegessé teszi őket, hogy a tagok táncosokból lett zenészek. Ma mindnyájan egyaránt foglalkoznak népzenével és néptánccal, miközben elismerik, hogy megszerettetni a közönséggel a népzenét úgy, hogy közben a szakmát is meggyőzzék, egyáltalán nem könnyű feladat. A zenekar nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy stílust teremtsen: olyat, amely elszakad azoktól a sztereotípiáktól, hogy hogyan kell hangzania egy népzenei koncertnek, és egyben olyat, amely a banda egyéniségét tükrözi, miközben remélik, hogy képesek autentikus érzelmeket és hangulatokat megeleveníteni a színpadon. Hagyjuk tehát, hogy újraértelmezett népzenei dallamaik megérintsenek minket. A banda szombat esti Elkezdőd5t című koncertjén pedig, úgy sejtjük, táncból sem lesz hiány. A formáció énekese Répássy Ivett, Kristóf Bálinté a prímhegedű, Kristóf Áron a másodhegedűs és a harmonikás, Ulbrik András Márk a cimbalom mögött ül, Badin Szilárd a brácsát, Ibos Bálint pedig a nagybőgőt szólaltatja meg. Az előadás rendező-koreográfusa Nemes Szilvia, zenei szerkesztője Kristóf Bálint.

Mikor és hol: január 27., szombat 19.00 – a rozsnyói Actores Városi Színház – belépő: 10-12 euró

FABÓK MANCSI DUNASZERDAHELYEN VARÁZSOL BÁBJAIVAL

Fabók Mancsit, azaz a közismert magyarországi bábművészt, a Zsámbékon élő Fabók Mariannt a hazai közönség is ismerheti, hiszen nem első alkalommal tart előadást nálunk. Ezúttal a nagy sikerű A halhatatlanság országát hozza el, melynek főhőse egy olyan királyfi, aki ott szeretne élni, ahol nincs halál. De vajon létezik-e a Halhatatlanság Országa? Főhősünk hosszú keresgélés és néhány csoda segítségével megérkezik ugyan erre a csodaföldre, itt azonban kénytelen lassanként ráeszmélni, hogy az örök életet élvezni mégsem olyan könnyű. Bár produkciói általában egyszemélyes bábelőadások, Fabók Mancsi előadásai több művész koprodukciójának gyümölcseként születnek. Ennek bábjait Lellei Pál és Opra Szabó Zsófia készítették, a népművészeti hagyományokat felelevenítő, mégis minimalista díszlet Mátravölgyi Ákos keze munkáját dicséri. Látványát és tartalmát tekintve is garantáltan léleksimogató élmény ez a bábos népmese, és ahogy az előadó figyelmeztet: megtekintése szigorúan kiskorú felügyelete mellett ajánott! Vigyük tehát el a vasárnap reggelente egyébként is unatkozó kislurkóinkat, vagy vegyünk egyet kölcsön, és pillantsunk bele az egyik legjobb magyar bábos álomvilágába.

Mikor és hol: január 28., vasárnap 10.00 – a dunaszerdahelyi NFG klub, ajánlott ár: 7 euró

A KELET-SZLOVÁKIAI GALÉRIA LEGFRISSEBB DARABJAI

A pandémia idején gyakran tettük fel a kérdést, hogy milyen hatást gyakorol majd a múzeumok és galériák kötelező kényszerszünete a kortárs képzőművészeti életre. Jó hír, hogy ma már ennek a kényszerszünetnek a pozitív hozadékait is megtapasztalhatjuk. Míg nem fogadhattak látogatókat, egyes intézmények új alkotások beszerzésére fordították a figyelmet – ezt tette a Kelet-szlovákiai Galéria is. A gyűjteménybővítés folyamatos munkát jelent a képzőművészeti intézmények számára, hiszen egy-egy műtárgy megvásárlását nemegyszer többéves kutatómunka előzi meg, miközben az anyagi források előteremtése is sok energiát emészt fel. A galéria aktuális időszaki kiállítása az elmúlt három év gyűjtőmunkájának eredményét mutatja be. 2020 és 2023 között számos kortárs képzőművész alkotásával gyarapodott a gyűjtemény, de a háború közötti időszakból is származnak friss akvizíciók, csakúgy, mint a századforduló idejéről és a 19. századból. Hadd soroljunk fel néhány nevet, hogy érzékeltessük az újonnan beszerzett alkotások sokszínűségét. Ami a magyar vonatkozást illeti, a galéria gyűjteményét gyarapítja a kassai illetőségű Halász-Hradil Elemér festő-grafikus egy munkája, aki a huszadik század első évtizedeiben alkotott, de az intézmény újonnan Márffy Ödön-darabbal is büszkélkedhet, aki a századforduló éppen megalakuló magyar avantgárdjának fontos alakja. Olyan művészektől is sikerült beszereznie műtárgyakat, akik évtizedek óta tartoznak a hazai képzőművészet élvonalába – ilyen a kassai szobrászművész, Bartusz György. Végezetül pedig jó pár akvizíció fiatal, már elismert kortárs alkotó munkája – ilyen a cseh szobrászművész, Anna Hulačová, a performance és a hagyományos képzőművészeti eljárások közti határt lebontó hazai Emília Rigová, vagy a szintén hazai szobrászművész, Ján Zelinka.

A Vétel, átruházás, ajándék – A KSZG friss akvizíciói, 2020–2023 (Kúpa, prevod, dar – Nové akvizície VSG 2020–2023) című kiállítás február 4-ig látogatható a Kelet-szlovákiai Galériában.

...és még néhány tipp:

Kapcsolódjunk ki péntek este a zongora klasszikusainak társaságában. Bach, Mozart, Schumann, Chopin, Liszt, Debussy, Skriabin és Rachmaninov közismert műveit az Érsekújvári Művészeti Alapiskola egykori növendékei és ifjú zongoraművészek előadásában hallgathatjuk meg a Piano Day keretén belül. Részvételünkkel nemes célt is támogatunk: a koncert bevételét a szervezők a művészeti alapiskola új koncertzongorájának megvásárlására fordítják.
(Január 26., péntek 17.00 – Érsekújvár, a Fő téri kultúrház – belépődíj tetszés szerint)

Menjünk szombat délelőtt galériába, és vigyük a gyerekeket is. A Zmeták Ernő Galéria többgenerációs családi alkotóműhellyel és tárlatvezetéssel várja látogatóit: a program a 10 órakor kezdődő tárlatvezetéssel indul, melyet Daniela Čarná, a galéria aktuális időszaki kiállításának kurátora tart. Az alkotóműhelybe szükséges előzőleg bejelentkezni, amit a pedagog@gueznz.eu e-mail-címen vagy a 0949/729 897-es telefonszámon lehet megtenni.
(Január 27., szombat 10.00 – Érsekújvár, a Zmeták Ernő Művészeti Galéria)

Hallgassuk meg az év első fúvóskoncertjét. Galánta is izzítja a 2024-es koncertszezont: szombat délután a Galántai Városi Fúvószenekar ad újévi koncertet a helyi művelődési központban, Lelkes János vezényel. Többek között Andrew Lloyd Webber, Pedro Iturralde és John Philip Sousa művei csendülnek fel.
(Január 27., szombat 17.00 – Galánta, Városi Művelődési Központ – a belépő tetszőleges)

Szórakozzunk a Körúti Színházzal Rimaszombatban. A népszerű brit szerzőpáros, Ray és Michael Cooney Minden lében három kanál című vígjátékát kedden este játssza a vendégtársulat a városban. A darab egy örökbefogadási esetet jár körül, miközben megjelenik a rend éber őre, néhány illegális bevándorló, és ezzel meg is indul a vidám bonyodalmak sokasága.
(Január 30., kedd 18.00 – Rimaszombat, Városi Művelődési Központ – belépő: 15 euró)

Nézegessünk absztrakt festményeket Udvardon. Salgó Viki zenél és fest. Ezúttal képzőművészeti oldalával mutatkozik be, Belső tájak című kiállítását szülőfalujában mutatja be. A kiállítás megnyitóját beszélgetés követi az alkotóval.
(Január 31., szerda 17.00 – Udvard, kultúrház)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?