Sokszínűség, improvizáció, harmónia, időtlenség. Talán így foglalható össze a kapolcsi életérzés, amely miatt érdemes évről évre visszatérni, és újratöltődni.
Művészetek Völgye - Egy csoda, ami tíz napig tart
Carpe diem. Engedd el magad, ne törődj semmivel, lazíts, pörögj egy ereszd el a hajam bulin hajnalig, vagy orrvérzésig. Ez a legtöbb nyári fesztivál szög egyszerű filozófiája. Az egyszerű dolgok azonban hamar egysíkúvá válhatnak, és mint ilyenekre, gyorsan rájuk is lehet unni.
És akkor elkezdünk a felszín alatt kapirgálni, mélyebb értelmet keresni. Akár az életben, a halálban, akár a művészetben, vagy a természetben. Szomjazni kezdünk a harmóniára, a szépségre, a belső egyensúlyra, de azért vágyunk még az izgalomra is, a tűzre, a váratlanra, a meghökkentőre.
Hogy összhangba kerülhessünk önmagunkkal és a világgal, hogy merőben új élményekkel gazdagodhassunk, új dolgokat ismerhessünk meg, és új, mélyebb emberi kapcsolatokat alakíthassunk ki, nem árt kimozdulni a négy fal közül. Nem kell azonban minden áron valami egzotikus helyet megcélozni, a szépségre, a belső harmóniára nem csak egy trópusi szigeten, vagy egy tibeti buddhista kolostortban lelhetünk rá.
Hanem például egy kapolcsi pajtában kialakított, falatnyi színház- vagy koncertteremben, ahová alig fér be 15-20 ember, és a cseréptetőn az eső kopogja a ritmust az esti műsorhoz.
Nem is olyan messze a szlovák-magyar határtól, a Balaton-felvidéken van egy festői, eldugott kis völgy, benne néhány elbűvölő falu, romantikus parasztház és –udvar, amely minden nyáron a Művészetek Völgyévé lényegül át, egy olyan ezerszínű kulturális kavalkáddá, amely egyedülálló a maga nemében Közép-Európában, de talán az egész világon is.
Hogy miben rejlik a Völgy varázsa, amely évről évre több embert vonz Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigántpetendre? Erre a kérdésre valószínűleg annyi válasz létezik, ahányan ellátogattak már ide, és belekóstoltak ebbe a tíz napig tartó csodába. A legtöbben talán a sokszínűséget emelnék ki, azt, hogy
itt tényleg mindennki, kortól, nemtől, nemzetiségtől, bőrszíntől, vallástól, politikai meggyőződéstől, szexuális irányultságtól és még ki tudja mi mindentől függetlenül megtalálhatja azt a kisebb vagy nagyobb zugot, ahol jól érezheti magát, ahol tombolhat, vagy éppen elmerülhet a saját belső csendjében.
A programválaszték idén is zavarba ejtően gazdag volt: napközben jóga, interaktív énekes workshopok és alkotóműhelyek, az élet, a halál és a művészet kérdéseit körbejáró előadások várták a völgylakókat, este komolyzenei, népzenei és könnyűzenei koncertek, színházi előadások, filmvetítések, improvizációs játékok közül válogathatott a nagyérdemű.
A „völgyvarázs“ másik fontos eleme, hogy azt minden szeretteddel együtt élheted át, és
egyiküket sem kell a nagymamánál hagynod: a Völgyben nem csupán a gyerekeket látják szívesen, és várják ezernyi programmal, hanem a kutyusokat is,
akiknek a szervezők idén saját kutyaplaccot alakítottak ki kifutóval, játszótérrel, medencével. Miközben pedig a „szőrös gyerekek“ is jól érezték magukat, a gazdik kutyaelsősegély-tanfolyamon vehettek részt, vagy a felelős kutyatartásról, az állatok jogairól beszélgethettek a Kutyabarát.hu csapatával.
Számomra az említetteken kívül a legnagyobb varázs az improvizációban, az apró, spontán meglepetések tárházában rejlik, ami az egész fesztivált annnyira egyedivé és izgalmassá teszi. Nem csupán arról van szó, hogy mondjuk egy napra otthon hagyod a 83 oldalas (!) programfüzetet, és random tévedsz be új, ismeretlen helyszínekre, udvarokba. Persze ezt is érdemes kipróbálni: elveszni a forgatagban, és ezernyi új kis csodát felfedezni. Emellett az improvizáció szinte mindig helyet talál magának a színpadon is.
A tíz nap alatt több tucatnyi olyan produkcióval, performansszal, alkotással találkozhatsz, amit sehol máshol nem mutatnak be, ami tipikusan kapolcsi (vagy taliándörögdi, vigántpetendi):
a festett üvegpalackokból felépített várostól kezdve, egy regényrészlet spontán megzenésítésén, a zenés versimprókon vagy az Ávéd János és a Harcsa Veronika Quartet által előadott Kapolcs 2018 című zenedarabon keresztül a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Szirtes Edina Mókus közös fellépéséig. Ez a spontaneitás, ezek a léleksimogató, vérpezsdítő, révületbe ejtő improvizációk adják meg a Művészetek Völgye egyedi, semmihez sem hasonlítható ízét.
A legtöbb fesztivál arra csábít, hogy a pillanatnak élj, ahogy fentebb írtam: carpe diem. A Völgy más. Az idő itt nem csupán lelassul, hanem ki is tágul. A múlt, a jelen és a jövő rétegei egymásra rakódnak, az ősi és a modern termékeny szintézist alkot, az udvargazdák és más alkotók a hagyományokat nem csupán őrzik, hanem bátran újra is értelmezik, így töltve meg élettel, frissességgel, lendülettel az utcákat és az ódon házak udvarait.
Sokszínűség, improvizáció, harmónia, időtlenség. Talán így foglalható össze a kapolcsi életérzés, amely miatt érdemes évről évre visszatérni, és újratöltődni a mindennapok küzdelmeihez. Tíz napra kivonulni a valóságból, hátrahagyni a mindennapi rutint, a mókuskereket, a politikát, az acsarkodást, hogy ismét önmagunkra és egymásra találjunk ebben a kis Balaton-felvidéki csodaországban.
Jövőre július 19. és 28. között tehetjük meg ezt, érdemes már most beállítani az emlékeztetőt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.