Munkával reklámozzák magukat

Huszár László: Kicsit korábbról kell kezdenem. A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya, melynek tavaly júliusig titkára voltam, már az 1990-es évek elejétől igyekezett felvállalni az amatőr művészeti mozgalmakhoz kapcsolódó módszertani munkát. 1998-99-től Dusza István segítségével kezdtünk színjátszó- és bábjátszóképzéseket szervezni, s módszertani tevékenységünk folyamatosan bővült. Abban az időben fogalmazódott meg az elképzelés, hogy a többi határon túli kisebbség mintájára mi is létrehozzunk egy művelő?dési intézetet.

Mi következett ezután?

H. L.: Kidolgoztuk és jóváhagytuk a működési szabályzatot, végül 2004-ben hivatalosan megalakult a Csemadok Művelődési Intézete, és elkezdődött az intézmény gyakorlati kiépítése. Létrejött az intézet tanácsa, melynek Kiss Péntek József lett az elnöke. Egyik fő célunk az volt, hogy megtaláljuk azokat a polgári társulásokat, szakembereket, amelyekkel, illetve akikkel együtt tudunk működni. Decemberben például az Anima Polgári Társulással tartottunk közös képzést Kassán. Hasonló szellemben szeretnénk folytatni a tevékenységünket, folyamatosan keressük az együttműködő partnereket.

Egy intézet működéséhez elengedhetetlen az állandó, biztos hely.

H. L.: A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya épületének tetőterét építettük be. Tavaly tavaszra úgy-ahogy sikerült befejeznünk, s miután meglett a konkrét székhely, júliusra „időzítettük” a területi választmány és az intézet végleges szétválását. Addig mindkét intézményt én képviseltem. Természetesen mindkettő önállóan gazdálkodott, és külön könyvelése volt, de idén január 1-től már csak az intézetet vezetem.

Ez volt az oka annak, hogy lemondott a területi titkári posztról?

H. L.: Igen, most teljes mértékben ezzel foglalkozom. Sokan úgy vélték, hogy elhagytam a Csemadokot, de erről szó sincs.

Ön milyen meggondolásból vállalta az intézet tanácsának elnöki tisztét?

Kiss Péntek József: Huszár László kért fel, és a Csemadok Országos Választmánya, melynek tagja is vagyok, megválasztott. Azért vállaltam ezt a tisztséget, mert nagyon fontosnak tartom, hogy legyen egy intézmény, amely összefogja ennek a nemzetrésznek a kultúráját és közművelődését. Egy olyan intézmény, amely bizonyos szempontból koordinál vagy irányít. Nem direktívákra gondolok természetesen, inkább szakmai irányításra. Ennek az az előfeltétele, hogy a Művelődési Intézet egyes kulturális szekcióiban olyan elhivatott, gazdag tapasztalatokkal rendelkező, tekintélyes szakemberek dolgozzanak, hogy bizalommal, szívesen forduljanak hozzájuk azok, akiket szakmailag irányítani, esetleg bírálni vagy segíteni kell, és ezt az utóbbit hangsúlyoznám. Hogy a kisvárosokban és a falvakon működő magyar művészeti csoportok, közművelődési csoportosulások szakmai segítségért fordulhassanak a Művelődési Intézethez. Tévedés ne essék, nem valamiféle centralizációra törekszünk, hiszen 89 után ettől tartottunk a legjobban, nehogy újra visszatérjenek a direktívák.

Akkor pontosítsunk.

K. P. J.: Például annak idején a Pódium Színházi Társaság elnökeként beültünk Kamenár Évával az autóba, és végigjártuk az ország színjátszó együtteseit, a körzeti és kerületi szintű szavalóversenyeket, és ezáltal teljes áttekintésünk volt arról, hol tart éppen az adott művészeti ág. Amikor ez a gyakorlat abbamaradt, kezdett kaotikussá válni a helyzet, és ahol zavaros van, ott a nívótlanság nagyon tud halászni. Az európai integráció fontos dolog, egyről azonban nem szabad megfeledkeznünk: mi továbbra is egy nemzetrészt képviselünk, és az a feladatunk, hogy meg tudjuk mutatni Európának a szellemi, művészi erőnket. Én színházcsinálóként is mindig azt mondtam: ne elsődlegesen a színvonaltalan szórakoztatásra törekedjünk, inkább az legyen a feladatunk, hogy a környezetünknek közvetíteni tudjuk azt a szellemi, művészi és szakmai potenciált, ami bennünk van. Csak ezzel tudjuk megerősíteni az identitásunkat és a pozíciónkat is az adott kulturális-társadalmi környezetben. Akkor tudunk igazán szocializálódni mint közösség, ha erő van bennünk, és az erőt a minőség képviseli.

H. L.: Talán a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny az, amin le lehet mérni ennek a módszertani tevékenységnek az eredményeit, a létjogosultságát. Az utóbbi három évben ugyanis a rendezvény körüli szakmai munkát már az intézet végezte Kamenár Éva menedzselésével. Megmutatkozott, milyen nagy szükség van a koordinációra a szövetségben. De ha a civil szférában gondolkodunk, hozzávéve azokat a területeket, amelyek a Csemadok égisze alá tartoznak, akkor is ugyanarra a következtetésre jutunk: rengeteg még a munka ezeken a területeken is. Az elmúlt 20 év azt mutatta meg, hogy önállóan kell dolgozni, ugyanakkor nem szabad elhanyagolni egyfajta szakmai koordinálást sem. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a Művelődési Intézet képzett szakemberi gárdával dolgozzon az amatőr művészeti mozgalom valamennyi ágában, gondolok itt a bábozásra, a gyermekszínjátszásra, a versmondásra, a folklór területén a népdalkörös mozgalomra, a citerásokra. Némely területen egészen jó már az együttműködés.

Mely területeken működik jól a szakmai segítségnyújtás, és milyen irányba szeretnének még nyitni?

H. L.: A bábcsoportokkal jól működik a szakmai képzés, sőt, már kinevelődött egy olyan „bábcsoportvezető nemzedék”, amely a kezdőknek tanácsokat tud adni. Hasonló szintre szeretnénk emelni a színjátszókat is. A népdalkörök számára a népzenei adattárunk szolgáltat már több éve hangzóanyagot, meg a kottát, sőt, ha egy bizonyos vidékről kérnek válogatást, a szakembereink eleget tudnak tenni a kérésüknek. További célunk az, hogy minden régióban egy-egy szakmai bizottságot, tanácsadó testületeket hozzunk létre, amelyek segítik a szakmai munkát. A kórusmozgalommal nem mi foglalkozunk, annak „gondnoka” a Csemadokon belül működő Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, de nagyon szorosan együttműködünk. Az „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” mondás ugyanis ránk is vonatkozik. Nem szabad többet felvállalni, mint amennyit bírunk. Amint megerősödünk, és tovább tudunk nyújtózkodni, akkor igen. Mindenképpen „javulni” szeretnénk a klasszikus művelődési munka, tehát a kisközösség-fejlesztés területén, fontos lenne az együttműködés az önkormányatokkal, a művelődési házak vezetőinek szakmai segítése, képzése. Addig azonban, amíg csupán 2-3 ember tudja mindezt menedzselni, nagyon nehezen működik. Helytörténettel is szeretnénk foglalkozni, de még nem jutottunk el oda, hogy intézményi szinten fel tudjuk karolni ezt a területet.