Modernitás, hedonista dresszinggel

Elég kettesben lenni egy-egytárggyal, elidőzni mellette egy múzeumi tárlóban, és elmondja a történetét. Ami a mi történetünk is, még ha nem is éltünk az húszas-harmincas években. De ott van rajtuk az elődeink ízlése, láthatjuk, miben érezték magukat nőnek, vagy mitől vált kedvessé számukra egy-egy lakás. Ismerősek kedvenc kozmetikumaik (Sportoláshoz, napozáshoz Caola. Palmira szépség, épség púder, fogkrém, arc-krém), csemegemárkáik (Ambrózia mustár, Meinl tea). A plakátokon az urak füstös szenvedélye, a cigaretta (Modiano), a híres kortárs festő, Berény Róbert stílusában. A tárlókban 1922-es porcelán díszdoboz, törülköző női akttal, egy teniszező nő lendületes bronzba öntve, az észak-csehországi Karl Palda üveggyár (Nový Bor) likőröskészlete, 1930-ból. Az első teremben a felejthetetlen Orion logó kíséri a látogatót, a háromfelé beszélő koronás fejjel. A tévé előtti korban évtizedeken át néztük rádiójátékokat hallgatva. Később megállít egy plakát, amelynek dívája azt hirdeti, hogy megnyílt a Corvin áruház. Pesten, a „Blahán”, ezekben a hónapokban születik újjá és ugyanilyenné az 1926-ban átadott épület.

Olyan formanyelven fogalmaztak a kor grafikusai és a magyar avantgárd festészet legnagyobb alkotói – akik szabadon hagyták ott a stílusukat a kereskedelmi plakátokon is –, hogy nem csak a múzeumi falakon jó látni a munkájukat. Együtt lakni is lehetne velük. A magyar plakáttervezők a világ élvonalába tartoztak. Bőven volt munkájuk, a kávéházak, a színházak, mulatók szorgosan hirdették magukat, pláne ha olyan sztárok léptek fel náluk, mint Josephine Baker vagy az angol Tiller görlök. A mozi is nagy megrendelőnek számított, az amerikai vagy német sikerek kópiái sorra megérkeztek Budapestre, plakátok azonban nem jöttek velük, ahogy manapság. Ahogy az építészeket, a hazai plakáttervezőket is foglalkoztatták a Broadway vagy New York újabb és újabb art deco felhőkarcolói. Megjelennek a Galéria egyik leghíresebb filmplakátján is, a kiállításról kiállításra utazó Bottlik József-alkotáson, amely a Metropolisz című német filmhez készült. Rajta a fent, az eget karmoló épületek, és a lent, a súlyukat tartó munkás alakja.

A kiállítás egyik izgalmas darabja egy jókora padlóvázára emlékeztető, szép kerámia, H. Ráhmer Mária munkája, 1938-ból. Ádám és Éva kiűzetése a paradicsomból, szecessziós buja háttérbe ágyazva. Igazi mű-tárgyvadászat volt az, ahogy előkerült, de főleg az, ahogyan elárulta, mi is „ő” valójában. Az egyik nagy aukciósház árverésén látta meg Eleni Korani művészeti szakértő, az Ernst Galéria egyik tulajdonosa. Harminc éve gyűjti a keramikusnő munkáit, nem volt kétsége a tárgy eredetiségéről, meg is vásárolta. De hogy mi lehet, csak találgatták. A hátsó oldala nincs kidolgozva, így feltételezték, hogy be volt építve valahol. De hol? Néhány éve Eleni az interneten szörfölve rátalált a Life magazin 1939-es számára, amely a híres pesti mulatók életéről, de főleg a Nagymező utcai Arizonáról szólt, fotókkal illusztrálva. A szórakozó asztaltársaság mögött az egyik felvételen a falon az ominózus kerámia. Nem volt magában, három másikkal együtt díszítette a mulatót. Sőt, egy másik fotón lappangó magyar kortárs festmény sejlik fel, amelyről nem tudni, hová került. Miközben az urak és hölgyek a revütáncosnőket nézték, mestermunkák vették körül őket. Ez is a mulatók világához tartozott a harmincas években.

Ha túlélik saját halandóságukat, a kristálypoharak, a kerámiák, a bútorok, a plakátok vagy az úszósapkára hajazó, egykor divatvezető kalapok láttán beindul a mozi a fejünkben. Könnyű a dolgunk, mert a kiállításon valóban megy a mozi is, fekete-fehér némafilmrészletek, egykori életképek idézik fel az első világháborútól szabadult, de egy másik, még borzalmasabb árnyékában élő polgárság életét. Az emberek életvágya akkor is sokkal erősebb volt, mint a veszélyérzetük. A mindennapi tárgykultúrában meghatározó volt a modernitás, de egyfajta hedonista dresszinggel tálalva. A felfokozott szórakozni, örülni vágyás, az élet élvezete jelenik meg az art deco, sokszor egzotikumokkal csábító plakátjain, játékos, sőt szexi alkalmi ruháin, tárgyain.

A kiállítás olyan stílus köré szerveződött, ami van, de még sincs. A fogalom az 1925-ös párizsi, nemzetközi iparművészeti kiállítás címében jelent meg először. A hatvanas években újra felfedezték, és divatba jött a formatervezés minden területén. Ekkor, visszamenőleg kapta meg címként a húszas évek iparművészeti irányzata, és megszületett az art deco fogalom. De hogy mi is ez? Nem pontosan definiálható stílus, inkább egy markáns ízlésvilág. Modern, letisztult, ugyanakkor díszes, de csak pont annyira, hogy meglepje, és egy-egy részlettel szórakoztassa a nézőjét.

Az Art deco Budapest – Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) című kiállítás augusztus 28-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában.