Modern festészeti kincsek

Josef Čapek képeiLadislav Sternmüller felvétele, GMBA cseh és szlovák képzőművészeti gyűjtemények összefogásával bemutatott kölcsönös, három önálló tárlatot alkotó és párhuzamosan több helyszínen zajló kiállítás a két ország szakembereinek, az intézmények vezetőinek és a magánszféra képviselőinek szoros kapcsolataként jött létre. Ez a terjedelmes projekt magában foglalja egyrészt a Pozsonyi Városi Galériában (GMB) és a trencséni Bazovský Galériában (GMAB) egymást követően látható A cseh és a szlovák modern festészet kincsei 1907 és 1945 között című kiállítást – mely két részből, a Cseh festészet 1907 és 1939 között és a Szlovák festészet 1913 és 1945 között című tárlatokból áll –, valamint a csehországi Zlínben és Prágában párhuzamosan prezentált, A szlovák modern festészet 1910 és 1949 között elnevezésű tárlatot. Ez utóbbi a szlovák(iai) festészet egyik legjobb összeállítását mutatja be a cseh közönségnek Ján Abelovský válogatásában a legjelesebb szlovák közgyűjteményekben található művekből. A Szlovákiában bemutatott, szlovák művészektől morvaországi galériákból származó kiállítás nem ad ugyan átfogó képet az adott időszak szlovákiai művészetéről, ám olyan kevésbé ismert és ritkán reprodukált festményeket tár a látogató elé, melyek nagymértékben hozzájárulnak az egyes alkotók művészetéről kialakított kép teljességéhez.

Két csehországi közgyűjteményből, a Cseh Képzőművészeti Múzeumból Prágában (ČMVUP), valamint a Megyei Képzőművészeti Galériából Zlínben (KGVUZ), sikerült összeállítani egy fantasztikusan jó és teljességre törekvő kollekciót a tárgyalt korszak festményeiből, melyek megérdemlik a „kincsek” elnevezést. A szervesen felépített kiállítás, az átgondolt és igényes válogatás, valamint a nagyszerű rendezés mind a szakmai, mind a laikus közönség részéről elismerést érdemel. A válogatás 67 művet vonultat fel, melyek 1907 és 1939 között készültek, tehát az Osma Csoport (Nyolcak) megalakulásától a 2. világháború kezdetéig. A festészeti fejlődést logikusan követő tárlat a modern és avantgárd cseh művészet formálódásáról ad képet többé-kevésbé kronologikus elrendezésben, miközben rámutat a művek egymás közötti, valamint az egyes irányzatok és művészcsoportok szorosabb, illetve szélesebb összefüggéseire. A művek megfontolt csoportosítása az egyes alkotások közötti kommunikációt is elősegíti, mely a művek kölcsönös kiemelésében és erősebb összhatásában rejlik. Ezt a kiállítás kurátorai mesteri módon valósították meg. Ráadásul a kitűnő válogatásnak köszönhetően olyan mű-együttesek jöttek létre, melyek egy-egy festő több kulcsfontosságú művét tartalmazó, kisebb monografikus jellegű áttekintést nyújtanak. Ily módon pl. Josef Čapek, Emil Filla vagy Jindřich Štyrský egymást követő stíluskorszakából származó főműveket is együtt szemlélhetünk a tárlaton.

A modern cseh festészet kezdeti időszakában az impresszionizmus túlhaladása, valamint az akadémikus festészettel történő szembefordulás és a nyugati művészet megismerése, az ahhoz való felzárkózás volt a fő cél. A 20. század első évtizedében a cseh művészek elsősorban az expresszionizmus, a fauvok, van Gogh, Gauguin és Cézanne hatását igyekeztek feldolgozni, elfogadtatni a közönséggel és szervesen beépíteni saját művészetükbe. Ezt az átmeneti időszakot fémjelzik a kiállításon Bohumil Kubišta, Václav Špála vagy Otakar Kubín korai festményei. Az Osma Csoport 1907-ben állított ki együtt először, s csoportos fellépésük jelentősége vitathatatlan a modern művészet csehországi meghonosításában. Ezen törekvések következtében a cseh művészek a tízes évekre készen álltak a kubizmus befogadására, sőt továbbfejlesztésére. A Párizsban tartózkodó Bohumil Kubišta, Emil Filla és Josef Čapek más-más elv alapján érvényesítették a kubizmust: szigorú következetességgel a francia alapján, szabadon kombinálva vagy akár egyéni módon alkalmazva is. Ennek a különféle hozzáállásnak köszönhetően alakult ki a cseh kubizmus széles kifejező skálával rendelkező arculata, melynek révén a modern cseh művészet jelentősen közelebb került a korabeli európai művészet történéseihez, és ott annak részeként mindmáig előkelő helyet foglal el. Szinte az egész világon már bemutatott és ismert cseh kubizmus kiemelkedő darabjait most saját szemünkkel láthatjuk a tárlaton kitűnő elrendezésben, s a Josef Čapek vagy Antonín Procházka festményeiből álló kisebb csoport alapján figyelemmel kísérhetjük fejlődésük párhuzamos menetét is az inkább formális kérdéseket felvető kubista festészettől a szociális problémák körét taglaló ún. civilizmus művészetéig.

Az expresszionizmus és a kubizmus erős vonulatát ötvözve alakult ki a cseh művészet egyéni sajátosságait felvonultató irányzata, mely utólag kubo-expresszionizmusként (Miloslav Lamač) vált ismertté a cseh művészet történetében. Emil Filla különböző korszakaiból kiválóan összeválogatott és elrendezett művei teljes képet adnak az irányzat kezdeteiről, alakulásáról és fejlődésének egyéni változatairól, mely már előre mutat a harmincas évek meghatározó irányzatává fejlődő szürrealizmus irányába. 1932-ben került megrendezésre a prágai SVU Mánes kiállító termeiben a Poézis című kiállítás, mely a korábbi időszakok művei mellett az első szürrealista alkotásokat is bemutatta, s mely a cseh szürrealizmus hivatalos fellépését jelentette. Ezen a tárlaton szerepeltek együtt Jindřich Štyrský a cseh szürrealista festészet főműveiként nyilvántartott Kép és Kép 1932-ből című alkotásai, melyek csak a mostani kiállításnak köszönhetően kerültek ismét egymás mellé a két cseh gyűjteményből. Más szempontból is a válogatás és a rendezés egyik legbravúrosabb megoldása a Štyrský-Toyen páros festményeit bemutató terem, ahol alkotóművészetük fejlődését és interpretációját több szálon lehet figyelemmel kísérni: a közös kiindulópontot képviselő és a különböző fejlődési lehetőséget magában hordozó festményektől – amelyeket már 1926-ban az általuk kitalált arteficializmus elnevezéssel illettek – (Štyrský: Kompozíció, Toyen: Tengerpart) az átmeneti időszakot fémjelző, költőiséggel telt műveken keresztül (Štyrský: Holdkóros Elvíra, Toyen: Nyári nap) a két művész munkásságának kiteljesedéséig, a szürrealizmus és poétizmus megnyilvánulásáig (Štyrský: Kép 1932-ből, Toyen: Déli tengerek).

1934-ben alakult meg a Szürrealisták csoportja a Csehszlovák Köztársaságban, melynek tagjai főleg a francia szürrealizmussal álltak élénk kapcsolatban, s ezzel a szabad művészi gondolkodás és festésmód terén máig élő, erőteljes hagyományt hoztak létre nemcsak a cseh, hanem a szlovák művészetben is. A szürrealizmus, különféle változataiban, egyénileg kialakított stílusokban a harmincas évek második felében széles körben elterjedt, s legkiválóbb képviselőinek festményeit, pl. Muzika, Janoušek, Hudeček vagy Gross műveit is nagyszerű elrendezésben tanulmányozhatjuk a kiállításon.

A tárlat természetesen sokkal gazdagabb, tagoltabb és árnyaltabb képet nyújt a cseh művészetről, pl. végigkísérhetjük a cseh szimbolizmustól vezető utat a két világháború közötti, szintén elképesztő nüánszokkal rendelkező poétizmusig (többek között lásd Jan Zrzavý képeit vagy Josef Šíma Sziget című, lírikus absztrakt festményét, mely a műfaj csúcsteljesítményeihez tartozik), s elgondolkozhatunk a keresés időszakában készült művekről a húszas évekből, melyek magukkal hozták a neoklasszicizmust. Itt csupán néhány képet ragadtam ki a kínálkozó látvány sokaságából.

A kiállítás a cseh modern és avantgárd művészet fő irányzatainak áttekintését, fejlődési vonulatát nyújtja reprezentatív és kulcsfontosságú művek alapján, melyeknek megtekintése már önmagában is nagy élménnyel szolgál, a kitűnő rendezés azonban még élvezetesebbé teszi a tárlatlátogatást, amit a katalógus szakavatott tanulmányainak elolvasása tehet még teljesebbé.