Várhatóan augusztus 12-én kezdődik meg a magyar Bonnie és Clyde néven elhíresült rablópáros történetén alapuló film forgatása a Miskolci Boni és Klájd címmel – mondta a film rendezője, Deák Krisztina.
Miskolcra költözik Bonnie és Clyde
Úgyszólván páratlan, hogy egy magyar film készítésének apropóját, egy jelenleg is börtönben ülő szerző műve szolgáltatja – mondta a rendező. A könyvet Novák Tünde írta, aki a filmforgatás kezdetét meghirdető sajtótájékoztatón nem jelenhetett meg, mivel jogerősen 11 évi fegyházbüntetését tölti.
A magyar Bonnie és Clyde – Novák Tünde és Fekete László – története Nyíregyházán 1995-ben azzal kezdődött, hogy egy helyi bankfiókból, ahol a férfi biztonsági őrként szolgált, mintegy 27,5 millió forintot loptak el. Ezután Miskolcra helyezték át székhelyüket, ahol álnéven béreltek lakásokat, garázsokat, s miközben fegyveres autórablásokat hajtottak végre, egy nagyszabású bűncselekményre készültek, de azt nem sikerült megvalósítaniuk.
A rablópáros tűzpárbajba keveredett a rendőrökkel, s a férfi súlyosan megsebesített egy rendőrt. Ezt követően fogták el őket. Fekete László előzetes letartóztatásának idején öngyilkos lett, társa pedig megírta történetüket, amelyből Deák Krisztina és Esztergályos Krisztina készítette el a forgatókönyvet.
A Jadviga párnájával a 2000. évi filmszemlén különdíjat nyert Deák Krisztina a sajtótájékoztatón elmondta: hitelességre törekvő játékfilmet készít, amely azonban nem feltétlenül követi minden fordulatában az eseményeket. Mint fogalmazott, a történet lényegében egy valóságelemeken alapuló fikció, és nem dokumentumfilm.
A film férfi főszerepét Karalyos Gábor játssza, aki 2002-ben szerzett diplomát a Filmművészeti Egyetemen, a női főszerepet egy amatőrre, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanulójára, a 17 éves Ráczkevy Ildikóra osztotta a rendező, az operatőr Máthé Tibor.
A 46 naposra tervezett forgatás helyszínei: Miskolc, Nyíregyháza, Lillafüred, Kazincbarcika, Tokaj, Tolcsva és a tardonai tó környéke. A film ősbemutatóját a jövő év első negyedében tartják Miskolcon – mondta a rendező. A film elkészítése mintegy 250 millió forintba kerül. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.