Miről ír az Irodalmi Szemle legújabb száma?

„Az Irodalmi Szemle fél évszázaddal ezelőtti megjelenése egy történelmi folyamat szükségszerű következménye volt - írja elemző és visszaemlékező cikkében a folyóirat főszerkesztője, Fónod Zoltán. - Etikai idealizmusok helyett azt a törekvést vállalta, hogy megszűnjön a kisebbségi magyar kultúra és irodalom másodrendű helyzete...“

Majd másutt így folytatja: „Ha a szellemi létezés egyetlen módja »az önmagához való hűség és nyitottság« (Márai Sándor), akkor a szerkesztés feladata az is, hogy nyitott legyen a jó művek előtt, függetlenül attól, hogy milyen kánonok szerint íródtak. Az elmúlt évtizedek legnagyobb hozadékának mindenekelőtt azt tekintjük, hogy a lap megőrizte több generációs jellegét, és szinte havi rendszerességgel jelennek meg ma is új nevek, fiatal, tehetséges alkotók „művei“... akiknek hamisítatlan, megmásíthatatlan szándékuk, hogy... - írók legyenek.“ Emlékeznek a lap korábbi főszerkesztői, szerkesztői is, s - akárcsak egy neorealista filmben! - a múlt egyegy emléke is megelevenedik a lap hasábjain. Aligha véletlen, hogy a folyóirat (ankét keretében) nem önmagával foglalkozik, hanem Helyünk Európában címmel a magyar kérdés gondjaival, megoldandó problémáival. Ismert irodalmárok, politikai és közéleti tényezők válaszoltak a lap kérdéseire, s fogalmazzák meg véleményüket, bölcs észrevételeiket.

A szépirodalmat Gál Sándor, Öllős Edit, Kopasz Katalin, Gyüre Lajos és Polgár Anikó versei, Duba Gyula regényrészlete és Szalay Zoltán novellája képviseli. Köszönti a lap a 80 éves Jakab István nyelvészt, s Hazatérő irodalom címmel Pomogáts Béla írását az amerikai magyarokról. Három tanulmányt is olvashatunk a folyóiratban. Alabán Ferenc Az értékek perspektívája címmel a közép-európai régió változó irodalmi kommunikációjának egyes szempontjait ismerteti, Nyelvi interakciók a kortárs magyar irodalomban címmel pedig Németh Zoltán foglalkozik a „nyelvi interakciók differenciáltabb megközelítésével“.

Akár „rázósnak“ is mondhatjuk Csehy Zoltán tanulmányát, aki Nekünk nyolc? címmel kellő szigorral és esetenként (a korábban megszokott nosztalgia nélkül) tárgyszerűségében talán indokolt kíméletlenséggel elemzi az ötven éve megjelent „nyolcak“ antológiáját. Személyében a fiatal nemzedék tehetséges költője, irodalomtörténésze „minősíti“ a múltat, melyet eddig -Afiatal szlovákiai magyar költők antológiája esetében - jobbára körül szoktunk járni, s a biztató „kezdet“ emlékeivel betakartuk az „ingoványos“területeket. (zsolt)