Mire jó a családkutatás?

an, aki nagy nevű ősökre vágyik, van, aki egyszerűen kíváncsi, kik voltak elődjei. Van, aki egy legendát szeretne a valósággal egybevetni, s van, aki örökösödési vagy kártérítési ügyben akarja famíliája történetét bizonyítékként felhozni. Mindannyiuknak célszerű genealógushoz fordulniuk.

A nyolcvanhárom éves dr. Harmath Arisztid – keresztnevével ellentétben – nem grófi család sarja, de még csak nem is nemesi ivadék. Ez a rangidős úr viszont – jogi diplomájának megszerzésétől – 1938 óta foglalkozik családtörténettel. Több nyelven ért – ha kell, latinból fordít középkori okleveleket angolra –, és ő a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság egyik főtitkára. Beszélgetésünket szómagyarázattal kezdi.

A genealógia a görög genosz (eredet, származás) és a logosz (tudomány) szavakból született meg. Magyarul eredettant, származástant jelent, amely történeti segédtudományként a családok történetével, eredetével, leszármazásával, szélesebb értelemben az emberek közötti rokonsági kapcsolatokkal foglalkozik. Forrásai: a szájhagyomány, az írott források (elbeszélő történeti művek, önéletrajzok, emlékiratok, családi dokumentumok, anyakönyvek, végrendeletek, periratok, adóösszeírások stb.) és tárgyi emlékek (síremlékek, -kövek). A genealógiai ábrázolásnak két alapvető formája van: a táblázat (egyszerűbben szólva: a családfa) és a jegyzék, amelyben szinte minden alapvető adatot fel lehet tüntetni. A genealógia kutatási eredményeit más diszciplínák (például: a biológia, a jog, a statisztika, a szociológia) is felhasználják.

KUTATÁS – AKADÁLYOKKAL

Az eredettan kiemelten érdekli a mormonokat. Ezt a keresztény vallásfelekezetet, amely Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza nevet viseli, 1830-ban alapították az Egyesült Államokban – folytatja dr. Harmath. – Az ő hitük szerint mindenkiért, aki nem vált mormonná, imádkozniuk kell, hogy az illetők az utolsó ítéletkor feltámadhassanak és elnyerhessék az örök üdvösséget. Ehhez viszont tudniuk kell minden megszületett emberről. Ezzel magyarázható, hogy a genealógia nagy örömére, a saját költségükre mindazon államokban, ahol ezt megengedték nekik, mikrofilmre vették az anyakönyveket. Ezeknek a felvételeknek a másolatait az Utah állambeli központjukban, az általuk alapított Salt Lake City városában egy atombombabiztos sziklapincében őrzik. A mormonok centrumában hatalmas genealógiai szakkönyvtár is van, amelyben egyszerre kétezer kutató dolgozhat.

Mi több, világszerte lerakatokat, fiókokat tartanak fenn.

A magyarországi a budapesti Hűvösvölgyi úti mormon székházban van. A főgenealógus, Győri Ilona, aki saját közlése szerint tizennégy nyelven beszél, az egész világ származáskutató társadalmával kapcsolatban áll. – A mormonokkal egyébként jól alakul az együttműködésünk. Két évvel ezelőtt a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közös szimpóziumot tartott, amelyen azt beszéltük meg, hogyan lehetne együttes erővel fejleszteni a hazai családkutatást. Ennek sajnos törvényes akadályai vannak. A személyiségi jogok védelme címén visszamenőleg kilencven éven belül nem lehet kutatni a születéssel, hatvanon belül a házassággal, és harmincon belül a halálozással kapcsolatos adatokat. Legalábbis, ami az állami, polgári anyakönyvezést illeti, amelyet 1895. október 1-jétől vezettek be. Ki lehet számítani, hogy 2002-ben legfeljebb 1912-ig, 1942-ig, illetve 1972-ig nyúlhatunk vissza.

AZ ANYAKÖNYV – ARANYBÁNYA

Könnyebb a helyzet az egyházi nyilvántartásokkal. Ezekkel a forrásokkal kapcsolatosan a plébánosokat, lelkészeket vagy rabbikat nem köti szigorúan az állami rendelet. Az egyházaknál őrzött anyakönyvek különben is sajátos aranybányát jelentenek, hiszen nemcsak egy-egy személlyel kapcsolatban tüntetnek fel adatokat, de a bennük levő különböző bejegyzéseknek köszönhetően az adott helység története is feltérképezhető. Ezért is vallja dr. Harmath, hogy a genealógia, a családtörténet a história mikrokozmosza. Ez a bizonyos kicsinyített világ tükröződik az anyakönyvekben.

Talán ezzel is magyarázható, hogy az utóbbi egy-két évtizedben egyre több laikus búvárkodik a levéltárakban. Pedig a családkutatás komoly stúdium. Művelőit például a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelem Segédtudományai Tanszékén képzik. Aki ilyen kutatásokra adja a fejét, annak – egyebek között – a nyelvektől a földrajzig, a jogtól a diplomatikáig, az oklevéltanig és a heraldikáig (címertanig) sok mindenhez kell értenie.

Ha valaki meg szeretné ismerni – nem feltétlenül nemesi eredetű! – családja történetét, ha valamilyen örökösödési, kártérítési ügyben szakértő segítségére van szüksége, akkor ma már erre szakosodott cégek szolgáltatásait is igénybe veheti. Közöttük van a dr. Harmath Arisztid vezette iroda, amely internetes honlappal is rendelkezik. Ennek praxisából említ egy esetet: – Egy kanadai család megkeresett bennünket, hogy szeretnék a grófi címerüket és a címhez kapcsolódó adományozó oklevelüket megkapni. Ám a megadott nemesi előnévre nem sikerült rábukkannunk. Ezért az általuk elutasított családfakutatást el kellett végeznünk. Kiderült, hogy a kíváncsiskodó férfi édesapja nem is posta-vezérigazgató, hanem távírász, ráadásul törvénytelen gyermek volt. Az édesanyja nemkülönben. Megrendelőink szinte összeomlottak, hiszen a grófi származásról terjesztett legenda szertefoszlott. Pedig semmi tragikus nem történt. Őseink történetét ugyanis nem presztízsből, hanem önazonosságunk, reális világszemléletünk kialakítása végett jó ismernünk. (MTI)