<p>Mira Fornay, egy fiatal szlovák rendezőnő Kutyám, Gyilkos (Moj pes Killer) című filmje nyerte a 42. rotterdami nemzetközi filmszemle egyik fődíját – közölte a sme.sk hírportál szombaton.</p>
Mira Fornay szlovák rendező fődíjas a rotterdami filmszemlén
Mira Fornay második egész estét betöltő filmje – amelyben kizárólag amatőr színészek szerepelnek – a holland filmszemle három fődíjának egyikét, a Hivos Tiger Awards nevet viselő díjat kapta meg.
A szlovák-morva határvidéken játszódó és a tavalyi év során ugyanott forgatott mozi egy alkoholista apjával egy háztartásban élő 18 éves fiú hétköznapjaiba enged bepillantást. A film kiemelt szerepet szán annak az érzelemszegény közegnek a bemutatására, amelyben a főhőst egyedül kutyájához fűzik érzelmi szálak, eközben a fő történés vonalát az határozza meg, ahogy a fiú tudomást szerez arról, hogy milyen körülmények között hagyta el őt évekkel ezelőtt az édesanyja.
"A film elsősorban a büszkeségről és a szégyenről szól. Ez utóbbit az emberi érzelmek legveszélyesebbikének tartom, mivel ha nem ismerjük meg annak egyértelmű okát és képtelenek leszünk kiegyezni vele, annak könnyen tragikus végkifejlete lehet" – jellemezte a filmet a rendező. Hozzátette: bár a film emberi főhőse, Marek tulajdonképpen egy antihős, az alkotás célja mégsem egy agresszív, éretlen fiú hétköznapjainak feketén-fehéren történő láttatása volt, hanem sokkal inkább az, hogy kiemelje a történet vezérfonalát, amely a család és az identitás keresése. "A film mindeközben a megtisztulásról is szól, a hitünkről és arról, hogy miért hiszünk, s ez miként befolyásolja az életünket" – mutatott rá Mira Fornay.
A rotterdami szemle másik két fődíját az osztrák Daniel Hoesl Soldier Jane című filmje, valamint az iráni Mohammad Szirvani Fat Shaker nevű alkotása kapta.
A 35 éves pozsonyi rendező és forgatókönyvíró a mostanival együtt már 8 filmet tudhat maga mögött. Ezek közül az első egész estés filmje A kisrókák (Líštičky – Little foxes) című pszichológiai dráma, 2009-ben a velencei filmszemlén mutatták be, ahol - több más fesztiválhoz hasonlóan - kedvező fogadtatásban részesült.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.