Mindig úgy érezte, tennie kell valamit

Kotiers Mária nyugalmazott somorjai pedagógus is azok közé a Csemadok-tagok közé tartozik, akik a szervezet mai, a jubileum alkalmából rendezett közgyűlésén kitüntetést vehetnek át sokéves tevékeny munkájukért. „Soha nem töltöttem be semmiféle funkciót a Csemadokban, mindig csak egyszerű szürke munkás voltam” – jegyzi meg szerényen a szervezetben végzett tevékenysége margójára. Ehhez persze mindjárt azt is hozzátehetnénk, hogy egy országos szervezet nem csupán attól lesz jól működő, ha rátermett, megfelelő személyek irányítják legfelsőbb szinten, hanem – nem is kismértékben – attól is, hány ilyen „szürke munkása” van, akik ugyan nem állnak folyton reflektorfényben, de nap nap után, hónapokon, éveken, évtizedeken keresztül teszik a dolgukat, mert ezt így érzik természetesnek. Marika néni számára is magától értetődő volt, hogy belépjen a Csemadokba. „Az embernek tudnia kell, hova tartozik. Ez egyfajta kötelességtudat meg öntudat is” – vallja. Élénken él az emlékezetében, amikor gyerekként Tonkházán tanúja volt annak, hogy a falu öregjei a reszlovakizáció idejében összegyűltek, és elhatározták, hogy nem reszlovakizálnak. Marika néni szerint azok az egyszerű falusi emberek tisztában voltak azzal, hogy nem veszélytelen a döntésük, de azt is tisztán látták, hogy vállalniuk kell. Tonkháza azon falvak közé tartozott abban az időben, amely magyar maradt, és Kotiers Mária szavaiból ma is érezni, hogy ez a hajdani élmény az ő életére, hovatartozás-tudatának kialakulására is nagy hatással volt.

Úgy is lehetne fogalmazni, hogy Marika nénire a Csemadok „figyelt fel”, mégpedig a hatvanas évek elején, amikor a fiatal pedagógus, látva, hogy a magyar alapiskolában egyre fogynak az elsősök, szorgalmazni kezdte az óvoda magyar osztályainak bővítését Somorján. (A két dolog ugyanis nagyon is összefüggött.) A kezdeményezés, amelynek több szülőt is sikerült megnyernie, sem pártvonalon, sem munkahelyén nem nyerte el a vezetők tetszését, ennek ellenére a magyar óvoda bővítését sikerült keresztülvinniük, és a Csemadok somorjai szervezetének vezetői jó szemmel észrevették, hogy az olyan embernek, akinek kedve, ereje van cselekedni, és nem ijed meg a nehézségektől, az ő soraikban van a helye.

Fiatal pedagógusként rengeteg munkája volt, annak idején még szombaton is tanítottak, és bár nagyon szerette a munkáját, úgy érezte, valami mást is tennie kell, hogy a tanítás ne váljon mindennapi taposómalommá. „Amikor kezdtem lelkileg elhalványulni, akkor mindig azt mondtam, hogy már csinálnunk kellene valamit. És a gyerekek igényelték is ezt. Ezekkel a zenés irodalmi estekkel megpróbáltunk szép gondolatokat tolmácsolni, vagy a múltból szép példákat meríteni. Mert akkor a szellemi közeg olyan volt, hogy enélkül abban elvesztünk volna. Ez éltetett bennünket” – meséli Kotiers Mária, és nem felejti el megemlíteni kollégáit sem, akikkel ebbe a tevékenységbe közösen vetette bele magát. Szívesen emlékszik a nagy sikert aratott Ady-, Arany- vagy Petőfi-estre. Éppen a Petőfi-est készítése közben jutott eszükbe, hogy a verseken kívül énekkel is színesíthetnék a műsort. ĺgy alakítottak egy énekkart, amelynek Marika néni is tagja, immár harminckettedik éve, s ő vezeti a kórus vaskos krónikáját is.

„Somorján a Csemadok révén kialakult egy olyan közösség, amelyben az emberek jól ismerték egymást, megbíztak egymásban, és ha kellett, támogatták egymást” – mondja Kotiers Mária, akiben a tenni akarás máig sem lankadt. Nyugdíjasként, hat unoka büszke nagymamájaként is odafigyel a közügyekre, és erejéhez mérten ki is veszi a részét belőlük.