Mindent lehet!?

Ismerősöm, a Panni énekesnő akar lenni. Ez minden vágya. Énekhangja ugyan nincs, nem is egy szépségkirálynő, az arca pattanásos, de álmát nem adja fel. Azt tanácsoltam neki, jelentkezzen valamelyik valóságshow-ba. Innen rengeteg út vezet, mindegyik a siker felé, a szereplők bármit kipróbálhatnak: műsort vezethetnek tévében, rádióban, de a zeneipar is várja őket tárt karokkal. Lelki szemem előtt látom Pannit. Amint énekel, a tömeg meg csápol, élteti őt. Panni ma még egy varrodában dolgozik betanított munkásként, de rövidesen ő lesz a követendő példa. A tizenévesek példaképe.

Régebben a táncdal- és egyéb tehetségeket kutató műsorok fődíja volt a lemezszerződés. A legértékesebb elismerés, mert lemezük csak a legnagyobb tehetségeknek lehetett. Most meg az összes valóságshow-szereplő a zeneiparban (is) tevékenykedik, a legtöbbjüknek lemeze van vagy lesz. Hová sülylyedhet még a szakma? Miért kell erőltetni az olyan dolgot, ami szemmel láthatóan nem megy? Ezeknek nincs önkritikájuk?

Azt még lenyeltem, hogy Ági lemezt csinált, ő már korábban is próbálkozott, a Popsztárokban az utolsó fordulók egyikében esett ki. Az Okit meg nem tudom komolyan venni, így azt sem, hogy ő az Omen új énekese., erről ennyit. Aztán jött Pongó. Megesett rajta a szívem, mert hallottam őt „énekelni”, de remélem, többé nem lesz hozzá „szerencsém”. És itt van nekünk Iti, ő a hab a tortán. Egyedülálló jelenség a világ zenei életében, a mackónak nincs nemzetközi megfelelője! Nem mondhatjuk róla, hogy a magyar Justin Timberlake, ilyen testi adottságokkal még az őstehetségeket is két lábbal rúgják ki amikor a kiadók ajtaján kopogtatnak. Elkészült debütáló albuma (miért, lesz folytatás is?) amelyet botrányosnak nevezett egy interjúban. Megnyugodtam, neki van önkritikája! Később kiderült, a botrányos jelzővel nem magát minősítette, hanem Pongót. Lemezének címe ugyanis: Ejnye, bejnye Pongó. Ezen nevetek napok óta. Lehet, hogy az új V-Tech nagylemez Ejnye, bejnye TNT címmel jelenik meg? Egyébként Iti barátunk a Kozmixos Hozsóval készítette el a lemezét. Felmerül a kérdés: vajon egy neves zenész miért készít Itinek dalokat? Pénzköteget nem láthat mögötte, egyértelmű, hogy a végeredményt családtagjain kívül a kutya sem fogja megvenni! Mert senki sem akar visszamaradni a fejlődésben! A történet itt még nem ér véget, aki azt hinné, hogy Itivel bezárul a kör, téved. Állítólag a drága Évikénk is szerencsét próbál, már készül a lemeze. Erről az oldaláról még nem ismerjük...

Tényleg nem tudom, miért kell erőltetni azt, ami nem megy. És önmagukon kívül mindenki látja, hogy nem megy. Vegyenek fel dalokat, de ne adják ki, hallgassák otthon. Előtte azonban jól zárják magukra az ajtót! Nem kell feltétlenül a médiában meg a zeneiparban elhelyezkedni, hiszen olyan sok szép szakma van! Ahogy hallottam hiány van lakatosokból, asztalosokból...

Ennek ellenére mégis optimista vagyok a jövőt illetően. Van egy jel, ami arra enged következtetni, hogy a divathullámnak rövidesen vége szakad. Nem véletlen, hogy az „ifjú tehetségek” lemezeit nem a multinacionális cégek jelentetik meg, hanem saját maguk, magánkiadásban. Mert nyilvánvaló, hogy egyetlen szereplő sem állja meg a helyét énekesként, ezzel az igazi szakemberek tisztában vannak. Szerintem még Majka sem! Pedig őt nagy cég szerződtette. Idővel belátják, igyekezetük felesleges, így a valóságshow-k „normálisabb” szereplői remélhetőleg tanulnak az esetekből.

Az meg egy következő téma, hogy az igazi tehetségek nem kapnak lehetőséget, nem tudnak bizonyítani. Majd ők is jelentkeznek a Big Brotherbe, s akkor lemezük is lesz, végre megszűnik a zeneiparban tapasztalható kaotikus állapot. De előtte még Panni is szerencsét próbál. Énekelni fog! Hiszen ez minden vágya... (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?