Mindent a szemnek

A Pitypang Kiadó mesekönyvekre szakosodott, de nem dömpingszerűen. Az erdei karácsony (2020) után ez a második kiadványuk, és ezt is a Kovács Barnabás–Török Bianka duó jegyzi.

„Nagy formátum (230x280 mm), minőségi védőborító, természetbarát papír – az ezt tanúsító embléma jelzi, hogy a termék a legszigorúbb nemzetközi kritériumoknak is megfelel. Belül pedig Török Bianka illusztrációi, amelyek mindegyike egy-egy önálló műalkotás, amellett, hogy végigkísérik az olvasót a történeten” – írtam anno Az erdei karácsonyról, és ez a mostani kötetre is érvényes. Tudom, szokatlan dolog egy könyvrecenziót vizuális élménybeszámolóval kezdeni, de tény, hogy jó kézbe fogni ezt a kötetet, és javasolni fogom a kiadónak, hogy nevezze be valamelyik könyvszépségversenyre (bizony, ilyenek is vannak).

A hazai magyar gyerekkönyveket vásárlók számára ismerősen csenghet Török Bianka neve, aki dús fantáziával és megkapó érzékenységgel jeleníti meg az írók történeteit. Mesekönyvet illusztrálni komoly felelősség. A rajzok ugyanis bevésődnek a kicsik agyába. Emlékezzünk csak vissza, mennyire meghatározták a mi első olvasmányélményeinket a könyvekben szereplő illusztrációk, legyen szó a Gőgös Gúnár Gedeonról K. Lukáts Kató rajzaival, vagy később Reich Károly realista rajzairól, például a Légy jó mindhaláligban. A gyerekek szépérzékét ugyanis elsősorban a vizuális élmények fejlesztik – ez manapság fokozottan érvényes. A verbális információkat kísérő képek szinte beleégnek a tudatukba, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen minőségű képekkel találkoznak ebben a legérzékenyebb korban. Igenis, megérdemlik a képzőművészeti alkotásként is értékesnek tekinthető rajzokat. Ez a könyv pedig úgy kényezteti őket, mint egy vizuális wellnesshétvége.

Mivel a történet nagy része erdőben játszódik, a zöld szín árnyalatai dominálnak. A levelek, indák, bokrok, fák egyszerre szépek és titokzatosak. A szereplőkről hol közeliket kapunk, hol elvesznek a zöldben, sosem tudjuk, mi vár ránk a következő oldalon. Engem zavar kissé a csupa nagy betűvel szedett szöveg, a célcsoport azonban le sem fütyüli.

A mese főszereplői, a kismalac és a boci elkóborolnak a farmról, aztán elveszítik egymást, és már nagyon visszamennének, amikor megérkezik a segítség. Kovács Barnabás szövege lényegre törő, már-már minimalista, szinte csak beszámol a történtekről, mint egy híradós. Mivel nem tartok attól, hogy az 5–8 éves célközönség fülébe jut a tartalom, elárulom, hogy a szerző az egyik legcsábítóbb turpisságot, a kicsik világgá menési vágyát vette górcső alá. A két jó barát, Röffencs Pista és tettestársa, Csengő Boci Berta elszöknek a farmról, merészen nekiindulnak az erdőnek. Nem veszik kellően komolyan az expedíciót, ezért hamar elveszítik egymást. Mindketten sírnak-rínak, és talán az idők végezetéig ezt tennék, ha nem sietne segítségükre egy pici állat, aki gyorsan eltalál a farmra, hiszen rendszeresen oda jár megtömni a bendőjét.

Ennyi a történet, amely a vizuális körítésnek köszönhetően vélhetően sokáig megmarad a kicsik fejében. Nem azt akarom mondani, hogy e könyv hatására a gyerekek tízszer is meggondolják, világgá menjenek-e, hanem azt, hogy a remek illusztrációknak köszönhetően beleélhetik magukat a szituációba. Vagyis ez a kötet úgy nevel, hogy közben szórakoztat és fejleszti a szépérzéket.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy ugyanezen a címen 2010-ben már megjelent a szerző, Kovács Barnabás mesekönyve a pozsonyi Median Kiadó gondozásában. A neten megtaláltam az akkori borítót, melyen úgy néznek ki a malacok, mintha befüveztek volna, vagy kipróbálták volna az LSD-t. Bizonyos Sándor Elek készítette az illusztrációkat, és nincs hiányérzetem, amiért csak a borítót láttam.