Mindenható mesterséges értelem

Wally Pfister Oscar-díjas operatőr, Christopher Nolan filmjeinek képi mágusa. Az Eredet című Nolan-opusért kapta az Amerikai Filmakadémia díját. Első rendezői munkájának, a Transzcendensnek vonzó a témája: a cybervilág határait boncolgatja benne. Arra próbál rávilágítani, egyben arra keres válaszokat – a tudományos fantázia, a feltételezés szintjén –, hogy mennyire hatja át életünket a számítógépes világ, az internet, s a virtuális lét vajon milyen mértékben, befolyásolhatja életünket a jövőben. Pfister sajátos tudományos fantasztikus mesét kreál annak – gondolat- vagy képzeletbeli – felmérésére, hogy jelenthet-e reális fenyegetést számunkra a mesterséges intelligencia. Félig-meddig hihető történetben elmélkedik arról, van-e esély arra, hogy a virtuális világban – energiákkal ható virtuális vagy gépi konstrukcióba – képesek leszünk emberi érzelmeket táplálni. Wally Pfister sci-fijében számítógépes csúcstechnikával egy okos és érző robotembert, a cybervilág internetre feltöltött Frankensteinjét alkotja meg. Egy olyan fantázialényt hoz létre, melyet/akit felruház az emberi érzelmek teljes skálájával és minden emberi tudással.

A történetben dr. Will Caster (Johnny Depp), a mesterséges intelligencia nemzetközileg elismert szakértője feleségével, Evelynnel (Rebecca Hall) létrehozza a PINN számítógépes „lényt” (ez az ő cyber-Frankensteinjük), amelyet az emberi személyiség minden jegyével próbálnak feltölteni. Vannak ellenzőik is, egy olyan technológiaellenes terrorcsoport, amelynek tagjai az elgépiesedő világgal szemben lépnek fel különféle akciókkal. Olyan messzire mennek, hogy merényletet követnek el Caster doktor ellen. Egy polóniummal töltött golyóval sebesítik meg, aminek hatására a tudós szervezete fokozatosan teljesen leépül. Evelyn több kollégájával a leépülés időszakát arra használja fel, hogy férje személyiségét feltöltsék a PINN-re, ezzel transzformálják, vagyis átmentsék őt – az érzelmi és értelmi energiáit – a virtuális világba. Az energiamezők közötti átmenet vagy transzformáció működik is, Will Caster cyber- Frankensteinként újjáéled, s terjedni kezd az interneten. Virtuális létéből, vagyis „odaátról” – valamiféle univerzális energiák révén – irányítani kezdi az itteni, reális világot annak érdekében, hogy mindenhatóvá tegye a mesterséges intelligenciát.

Feleségével kommunikálva egy távoli, eldugott helyszínen építteti ki evilági birodalmát, ahonnan az áltata megálmodott új világot létrehozó mindenható, jó energiák áramlását irányítja. Ebből a központból doktor Caster digitális mása mindenhatóságának tanújelét is adja: sérült, fogyatékos embereket gyógyít meg energiaátvitellel vagy – ráhatással – ami az energiákra koncentráló elméleteket ismerők számra akár még bele is fér az elfogadhatóság tartományába. A baj az, hogy itt már annyira tévelyeg a film valóság és virtualitás között, hogy a néző nem tudja követni a sok technológiai újdonságot. Kezd minden zavaróvá válni, az is, hogy újra felbukkan a technológiaellenes terrorcsoport, sőt az FBI is. Részvételük kaotikus akciósorozatot indít el, és itt a filmből teljesen kiveszik a racionalistás. A földi lények klasszikus harci fegyverekkel nyitnak tüzet doktor Caster digitális energiákkal harcoló csapatára. Ez a nevetséges elem végképp kiüti a nézőt, aki mindeddig azt várta, hogy a történet eljuttatja őt egy feltételesen elfogadható végkifejlet felé. De az egymásnak feszülő harci akciók végére nem marad más megoldása az alkotóknak, mint hogy egy technológiai apokalipszissel, a digitális világ pusztulásával fejezzék be a mozit. És „visszahozzák” az internet, a mobiltelefonok, mi több, az áram nélküli, információcsendes világot – ezzel kezdődik a film, tehát ez még csak nem is a tartogatott poén!

A néző érdeklődésének fennmaradása a film teljes egészében egyrészt a már említett várakozásnak köszönhető, hogy tartogat egy ütős csattanót, azaz: valami csak kisül a végére a mesterséges intelligencia jövőjével kapcsolatban. Másrészt a film domináns látványelemekkel operáló vizualitása belevonz egy nagyon erős hangulatú, ismeretlen világba, s nem engedi lankadni a figyelmet. A képi megoldások – a virtuálist a reálissal ötvöző elemek révén – a témához egyébként kifejezetten illő monumentalitás érzetét keltik. A (mint kiderül, mégiscsak sebezhető) digitális mindenhatóságot. Ami nem menti meg Wally Pfister bemutatkozó rendezését.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"146533","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]