Mindenfelé kalandoztunk

<p>Tízéves lett Magyarország egyik legjobb koncert-zenekara, a reggae, a hip-hop és a dancehall felől induló, majd sok más stílusba is belekóstoló Irie Maffia.&nbsp;</p>

Idén ők írták a Sziget fesztivál himnuszát, ők léptek fel Robbie Williams előtt, holnap délután pedig a pozsonyi Uprising reggae fesztiválon találkozhatnak velük a rajongók.A csapat egyik alapító tagjával, a harsonás Élő Mártonnal, azaz Dermottal, valamint az egyik MC-vel, a grenadai születésű, tizenhárom éves kora óta Magyarországon élő Kemonnal beszélgettünk. Egész évben ünneplitek az évfodulót?Dermot: Igen, először csináltunk egy jubileumi lemezt, amelyen igyekeztünk megmutatni hol tartunk ma, azóta pedig folyamatosan koncertezünk. Júniusban még New Yorkba is volt szerencsénk kiruccanni, az ottani Magyar Intézet meghívására. Egy fesztiválra akartak delegálni egy magyar zenekart, és minket választottak. Összesen négy fellépésünk volt kint, nekem a harlemi tetszett a legjobban, ahová szinte csak helyiek jöttek. Most Pozsonyba készülünk, aztán pedig a MÜPÁ-ban lesz egy ünnepi koncertünk, ahol sok fúvóssal egészül ki a zenekar. Pedig így is tizenketten vagytok, ráadásul három nemzet képviselői, hiszen az énekesnőtök, Sena ghánai, Kemon pedig grenadai származású.Kemon: Bizony, számos helyre azért nem tudnak meghívni minket, mert túl sokan vagyunk. De élvezzük ezt, mert így színesebbek a dalaink és pörgősebbek a koncertek. Úgyhogy senkit sem vagyunk hajlandóak otthon hagyni takarékossági okokból. Az már más kérdés, hogy Dermot is, én is gyakran DJ-zünk, és néha elhívunk magunkkal egy-két embert a csapatból. Hogyan összegeznétek az elmúlt tíz évet zenei szempontból?Dermot: Én mindig is a „fekete” zenéket szerettem, hiphopot, reggae-t, és a körülöttem lévő embereknek is hasonló az ízlése. Ez alatt a tíz év alatt az említett műfajok legjobb zenészei csapódtak hozzánk, és mivel ez nem magyar műfaj, értelem-szerűen a legjobbakat nem feltétlenül itthon kerestük. Mindenfelé kalandoztunk, sosem ragadtunk le egy-egy konkrét stílusnál, szóval haladtunk a korral. Szeretjük tudni, hogy éppen mi zajlik a világban, milyenek a legfrissebb zenei trendek, sőt igyekszünk a jövőbe látni. A mostani legmenőbb stílusok már öt-hat évvel ezelőtt jelen voltak az undergroundban, csak kevés emberhez jutottak el. Részben ez az oka, hogy ha valaki meghallja a zenénket, nem Magyarország ugrik be neki.... De ha képviselni kell az országot New Yorkban, érdekes módon mégis titeket hívnak....Kemon: Azért másokat is ért már ilyen megtiszteltetés. Mindenesetre nagy dolognak tartom, hogy az illetékesek ránk gondoltak, mert ez egyfajta nemzetközi szintű elismerés. Az említett fesztivált egyébként egy hangulatos brooklyni parkban rendezték, és a közönséget a zene vonzotta oda, nem pedig a fellépők nemzetisége. Azzal csak később kezdenek foglalkozni, ha mondjuk otthon felmennek az internetre és „ránk gugliznak”, mert megtetszett a zenénk. És esetleg annak is utánanéznek, hogy mi is ez a Magyarország, merre található satöbbi.Dermot: Részben a zenekar nagy létszáma miatt is ide vagyunk kötve, nem igazán foglalkozhatunk a külföldi karrierépítéssel, nem tudunk kihozni kis költségvetésű turnékat. Ezért örülünk az olyan lehetőségeknek, mint például az Uprising fesztivál, vagy a New York-i bulik. Magyarországon viszont egyelőre nincs a mainstreamben az a fajta zene, amit mi csinálunk, úgyhogy az Irie Maffia itthon alternatívnak számít. Jósoljatok egy kicsit. Milyenek lesznek a zenei trendek a következő években?Dermot: Szerintem az elektronikus zene már betört a világpiacra, és ez a trend még legalább két-három éven át erősödni fog. Aztán nyilván egy élő zenekaros, hangszeres revival következik, úgy öt-tíz év múlva. Szóval most felszálló ágban van az elektronika, és itt nem is feltétlenül csak a kommersz zsánerekre gondolok. Vegyük például napjaink egyik legnagyobb slágerét, a Major Lazer Lean On-ját. Ez egy moombahton szám, soulos énekkel és olyan ütőhangszeres elemekkel, amelyek néhány éve még undergroundnak számítottak.Kemon: Tulajdonképpen Avicii legújabb számai is olyanok, mint egy indie-rock szám house alappal. A hiphop-előadók is egyre inkább elektronikus, táncolható zenére fognak rappelni.  Szóval nagy a keveredés, ami megtermékenyíti, felfrissíti a régebbi stílusokat. Bízom benne, hogy a DJ-ket egy idő után felváltja egy olyan jellegű élő produkció, ami már nem csak a fényshow-ra fog épülni, hanem akár tizenkét emberre...Dermot: Akik kiállnak a színpadra dobokkal és szintetizátorokkal, és mindenkinek leszakad a feje. A nagyközönséget azonban manapság még mindez nem érdekli, ma a DJ-k a legjobban fizetett előadók. Nemrég játszottunk egy romániai fesztiválon, ahol a legnagyobb színpadon David Guetta volt a fő fellépő. Ott értettem meg, miért nem lényeges, hogy mit csinálsz a színpadon. Olyan elképesztően hatásos volt a fényshow és a hangzás elegye, hogy az embert azonnal beszippantotta az egész hangulata. Azt is el tudom képzelni, hogy a jövőben már egyáltalán nem az lesz az érdekes, milyen számot adsz ki és milyen videoklipet csinálsz hozzá, hanem valami teljesen más. Mondjuk felveszel egy sisakot, és bekerülsz egy virtuális valóságba, mintha beszedtél volna valami tablettát. Vagyis a zene már csak aláfestésre szolgál majd?Dermot: Mondjuk a produkció öt hatáselemének egyike lesz. Vagy már nem is zene lesz, csak valamilyen rezgés, ami az élményhez szükséges... 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?