Minden alkotása örök érvényű

Nyílegyenes út: Čáslav, Poděbrady, Prága, Párizs, New York, Connecticut. Smetana operája, Az eladott menyasszony Čáslav egyetlen mozijában, több mint hatvan évvel ezelőtt. Fent, a vásznon, némán pereg a film, lent, karnyújtásnyira az első sorban ülő nézőktől, élőben a zene. M. F. első találkozása a filmmel, a mozgó, még nem beszélő képekkel.

A most véget ért berlini mustrán is őt ünnepeltékTASR/AP-felvételTíz évvel később, amikor már a poděbrady-i gimnázium padját koptatja, és elköveti első nagy csínytevését (tusolás közben, az internátusban lepisili a város egyik legvehemensebb pártfunkcionáriusának a fiát), már a mozi varázsában él. Meg sem rázza, hogy az igazgatója – „felsőbb utasításra” – kicsapja az iskolából. Rövid búcsú legjobb barátjától, akit Václav Havelnak hívnak, és irány Prága! Ez már a paradicsom. M. F., a húszon még jóval innen, minden pénzét mozijegyre költi. Kaland kaland után. Fényes szemmel, megbűvölve, nagy elhatározással. Nincs akadály, mely útját állhatná. M. F. filmrendező lesz.

Már a hatvanas évek második felében járunk. Összeáll a nagy csapat. Menzel, Schorm, Chytilová, Passer, Papoušek, Jasný, Němec és persze ő! Milos Forman. Hullámokat kavarnak. Újakat és nagyokat. Iskolát teremtenek. Stílust, amely azóta is él. Jönnek a Fekete Péterek, szerelmeikkel a Szöszik, rendhagyó báljaikkal a Tűzoltók. Babám, micsoda filmek! Több mint harminc esztendővel a születésük óta: frissek, szépek, szellemesek. Nem fáradnak el, nem öregszenek, értékükből egy fikarcnyit sem veszítenek.

Tavasz után égető nyár. 1968 forró nyara. Ivan Passer és Milos Forman kocsiba ülnek és meg sem állnak Párizsig. Maradni esztelenség, mondják, a vasfüggöny már elindult lefelé. Carlo Ponti, az olasz mozi mindenható mogulja jó úton tereli az ifjú cseh rendezőt. Párizsból pedig menni kell tovább.

New York azonban nem adja egykönnyen magát. New Yorkban nem az a fontos, ki voltál (otthon), hanem hogy ki vagy (még sehol). A tehetség persze nem vész el – csak átalakul. Amerikának nem a csetlő-botló hétköznapi hősök kellenek. Kakukkok, Mozartok, Valmontok. Vagy egy hírhedt pornógyáros. Esetleg a show-biznisz kiskirálya. Forman pedig, anélkül, hogy feladná valós egyéniségét, bátran lépdel új hazájában. És gyűjti az Oscarokat. Két alkalommal is győzni tud, de ne kérdezze tőle senki, hogy nem érez-e meghasonulást régi és mai énjét tekintve, mert nagyot dörren. Nincs külön cseh és külön amerikai Forman! A kettő teljes mértékben fedi egymást. Wolfgang Amadeus ugyan zseni, de ő is emberből van. Minden idők egyik legjobb filmesét pedig minden történetben, még a legnagyobb sztoriban is ez érdekli. Az ember. A gyarló, hibát hibára halmozó, sokszor vesztes, de mégis győzni tudó, hús-vér ember. A kis-nagy ember.

Milos Forman hetvenéves. Pihenhetne a babérjain, ölbe tett kézzel élvezhetné connecticuti farmjának festői szépségét és mélységes nyugalmát, gyorsan cseperedő ikerfiainak nyiladozó tudását. Testének és szellemének ereje azonban nem engedi, hogy tétlenül múlassa az időt. Korunk egyik legjelesebb filmművésze, aki előtt most az egész világ meghajol, új rendezésre készül. Már kész a forgatókönyve. És van hozzá pár rekesz pilseni söre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?